Pesti Srácok

Pedofilt alkalmazott jogvédőnek Soros egyik ügyésze

Pedofilt alkalmazott jogvédőnek Soros egyik ügyésze

A virginiai Loudoun megyei államügyész, Buta Biberaj, akit Soros György baloldali milliárdos támogatott, egy bejegyzett szexuális bűnelkövetőt vett fel jogvédőnek – írja a helyi média. A szexuális bűnöző, aki beszélt a helyi irodával, azt mondta, hogy néhány nappal a felvétele után elbocsátották, miután a pártfogó felügyelője igazolást kért a foglalkoztatásáról, ami felfedte büntetett előéletét.

A FOX5 D.C. jelentése szerint Biberaj 2021 márciusában vette fel a szexuális bűnözőt annak ellenére, hogy az öt év börtönbüntetést kapott, amiért több mint hatszáz gyermekpornográf képet találtak nála – írja a 888. Biberaj irodájának egyik ilyen alkalmazottja megjegyezte, hogy a jogvédők több éven keresztül hozzáférnek minden lezárt ügyhöz. Biberaj visszautasította a kérdéseket, de nyilatkozatban elmondta: a Commonwealth's Attorney Office nem nyilatkozhat személyi kérdésekről. Biberaj 2019-es kampányában a Loudoun megyei vezető ügyészi pozícióért való versengés közben, majdnem 660 ezer dollárt (kb. 200 millió forintot) kapott a Soros által finanszírozott Justice and Public Safety PAC-tól. Biberaj arról vált hírhedtté, hogy le akart tartóztatni egy szülőt, aki azzal vádolt egy transznemű nőt, hogy megerőszakolta a lányát az iskolai lánymosdóban.

Forrás: 888.hu; Fotó: MTI/Európai Parlament/Philippe Buissin

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.