Pesti Srácok

Peru szállította a játékot és a helyzeteket, Dánia a gólt

Peru szállította a játékot és a helyzeteket, Dánia a gólt

Nem tudott élni sem a jobb játékával, sem a tizenegyes által megkapott eséllyel Peru válogatottja, amely végül hiába nőtt mezőnyben a dánok fölé, hiába diktált őrült iramot, vereséggel jött le a pályáról a C csoport második meccsén. A dánok viszont sokkal kevesebb helyzetből is begyűjtötték a három pontot, felzárkózva a pontversenyben a franciákhoz az igen kiegyenlítettnek ígérkező kvartettben.

Jó kis kiegyenlített meccset kezdett egymással az amúgy eléggé hasznavehetetlen világranglistán éppen egymást követő két csapat. Ahogy telt az idő, egyre inkább a világbajnokságra 1982 után visszatérő peruiak tűntek úgy, mint akiknek elképzelésük is van, miként fogják megnyerni az összecsapást, de azért róluk sem lehetett kijelenteni, hogy ellentmondást nem tűrően erőltetnék rá az akaratukat a dánokra. A viszonylag eseménytelen meccsen többször volt bennük a gólszerzés lehetősége, mint az európai csapatban, végül pedig

Ugyan nem tűnt szándékosnak, de Poulsen kétségtelenül buktatta Cuevát a tizenhatoson belül, a bíró pedig előbb továbbot intett, majd a visszajátszás megnézése után mégiscsak befújta a büntetőt. Maga Cueva állt oda végrehajtónak, és a nekifutása közben lejtett tétova tánclépéseiből sejteni lehetett, hogy ez a tizenegyes hasonló sorsra jut majd, mint az olasz Zaza legendás büntetője a két évvel ezelőtti Európa-bajnokságon. És igen, ugyanaz lett: Cueva pont úgy kilőtte az égbe. Ez volt a nap második kihagyott büntetője a két értékesített mellett; az viszont az eddigi sok tizenegyesből nyilvánvaló, hogy a videóbíró rendet tesz a múlthoz képest.

PestiSracok facebook image
Cueva égbe lőtte a peruiak győzelmi esélyét (fotó: fifa.com)

Ugyanazt a mezőnyfölényt és valamivel agilisebb támadást hozta ki magával az öltözőből a második félidőre is Peru, de egyik lehetőségével sem ment semmire. Ellenben Yussuf Poulsen (művésznevén Yurary) úgy gondolta az 59. percben, hogy

Ezzel hozta igazán kínos helyzetbe a peruiakat, akik magasabb fokozatba kapcsoltak, és innentől kezdve még sűrűbben hagytak ki egyre elképesztőbb helyzeteket. Guerrero előbb fejjel, majd közelről sarokkal(!) próbálkozott, majd Farfan bombázott ajtó-ablak helyzetben a dán kapus lábára. Ezt a dán kapust mellesleg ugyanúgy Schmeichelnek hívják, ahogy az 1998-as világbajnokság dán csapatának hálóőrét, csak éppen nem Peter Schmeichel, hanem az ő fia, Kasper Schmeichel. Miközben az őrült rohanásba kezdő Peru minden energiáját mozgósította, hogy legalább az egy pontot megszerezze egy olyan meccsen, amelyen egyértelműen jobb az ellenfelénél, a dánok előtt is akadt két nagy lehetőség – így a másik kapuban Gallese is bemutathatta a tudását.

A Bayern Münchent és a Hamburger SV-t is megjárt Guerrero, a perui foci élő legendája is csak helyzetekig jutott el. (fotó: fifa.com)

PERU–DÁNIA 0:1 (0:0)

Szaranszk, 40 500 néző, vezette: Bakary Gassama (gambiai)

gólszerző: Yurary (59.)

sárga lap: Tapia – Delaney, Yurary

Dánia: Schmeichel – Dalsgaard, Christensen (Jörgensen, 81.), Kjaer, Larsen – Kvist (Schone, 35.), Eriksen, Delaney – Yurary, Jörgensen, Sisto (Braithwaite, 67.)

Peru: Gallese – Advíncula, Ramos, Rodríguez, Trauco – Tapia (Aquino, 87.), Yotún – Carrillo, Cueva, Flores (Guerrero, 62.) – Farfán (Ruidíaz, 85.)

A program elkészültét a Tippmix forgalmazója, a Szerencsejáték Zrt. támogatta.

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.