Pesti Srácok

Pesti Riporter – Hollik: Teljesen mindegy, mit mondanak Brüsszelben, Moszkvában, Ankarában vagy éppen Washingtonban, nekünk a magyar embereket kell képviselnünk (videó)

null

A pénteki Pesti Riporterben Hollik Istvánnal, a Fidesz kommunikációs igazgatójával beszélgettünk Gyurcsány Ferenc botrányos évértékelője kapcsán, hiszen a baloldal vezetője a vallás, a házasság és a nők sértegetésével összegezte a mögöttünk hagyott esztendőt. Hollik István szerint rendkívül felháborító, hogy az az ember beszél barbárságról, aki a rendszerváltás óta egyedüliként használta fel a rendőrséget arra, hogy rátámadjon velük a magyar emberekre, aki a nehéz helyzetbe került nyugdíjasoktól elvette a tizenharmadik havi nyugdíjat akkor, amikor a legnagyobb szükségük lett volna a segítségre. Hollik szerint a baloldalnak végre meg kellene értenie, hogy nem Kelet vagy Nyugat közül kell választani, az országot nem a határainkon túlról kell meghatározni, hanem ki kell állnunk a saját döntéseink mellett, és le kell számolnunk a "merjünk kicsik lenni" hozzáállással.

Gyurcsány Ferenc meglehetősen kétszínű hangvételben tartotta meg évértékelő beszédét. A baloldal vezetője régi bolsevik tempó szerint kezdte saját bűneivel vádolni a kormányt, ami az ő lelkét terheti.

– elemezte Hollik Gyurcsány kétszínűségét. A bukott miniszterelnök a "merjünk kicsik lenni" jegyében természetesen ismét kitért arra, hogy Kelet és Nyugat közül kell választanunk, valahová muszáj beállni, és annak természetesen a Nyugatnak kell lennie.

PestiSracok facebook image

– jellemezte az ellenzék szolgalelkűségét a politikus. Szóba került még Asbóth Márton beismerése a külföldi tőke magyar politikába való beavatkozásáról és a TASZ ebben betöltött szerepe. Hollik szerint a Soros-hálózat mostanában nyilvánosságra került belső beszélgetései ezeknek a köröknek az őszödi beszéde. Mindazt, ami ezekben a beszélgetésekben elhangzik, láthatjuk megtörténni a valóságban: a nemzetközi hálózatoknak semmi bajuk nem volt a szemkilövetéssel, a rendőrattakkal, addig, amíg szocialista kormány volt hatalmon hazánkban, azonban a keresztény jobboldali kormány ellen folyamatosak a támadások, és ezek csak fokozódni fognak.

– fogalmazott Hollik István.

A Pesti Riporter című műsor minden hétköznap 19 órától látható. Szóljon hozzá élőben, jelentkezzen Skype-vendégnek a [email protected] e-mail címünkön! A Pesti TV fogható bárhol az országban előfizetés nélkül egy egyszerű, kisméretű digitális antennával, illetve elérhető a legtöbb szolgáltató alapcsomagjában, valamint műholdról is. A műsorok röviddel az adás után a pestitv.pestisracok.hu oldalon nézhetőek vissza! Kövesse a Pesti TV Facebook- és Instagram-oldalát, TikTok-fiókját is!