Orosz ügynökök a tiszás kommentelők?

Ha az ember elolvassa a kommenteket, az a benyomása támad, hogy a tiszás kommentelők nem kis része orosz ügynök. Ugyanis nehezen tudom másképp elképzelni, hogy emberek ennyi agresszív ostobaságot, sértést, gyalázkodást összehordjanak, mint úgy, hogy ezek a Tiszát destruáló orosz ügynökök. Mert ugye ki gondolhatja azt, hogy ezek a kommentek segítenek a Tiszának? Aki semleges és elolvas pár tucat tiszás kommentet, annak azonnal leesik, hogy ezek agresszív, szomorú, önsorsrontó emberek, akiknek egyetlen öröme, hogy most átélhetik Magyar Péter lelkiállapotára felcsatlakozva, a totális gyűlöletet, mint közösségi érzést.
Ha legalább pénzért csinálják, talán még azt sem tudják, hogy kinek a pénzéért, az mégis csak jobb, mint amikor meggyőződésből, mert akkor csak sima aljadékok. De sajnos ezek nem orosz ügynökök, ezek maguktól ilyenek, itt élnek közöttünk, mögöttünk állnak a sorban és ott ülnek az autóikban a közutakon és egy iskolába jártak a gyerekeik a gyerekeinkkel.

Magyar Péter is orosz ügynök?
Eredetileg persze Magyar Péter első kommentelői, emlékeznek, akik mind tudtak helyesen írni, robotok voltak, de később, amikor már kialakult a hisztéria, ezek helyét fokozatosan átvették ezek a szerencsétlenek. Aztán onnan is tudhatjuk, hogy a tiszás kommentelők nem orosz ügynökök, hogy a stílusuk semmiben sem különbözik a messiásukétól. És sem Magyar Péter sem a párt, sem a "tiszás értelmiség", tehát sem az influenszerek, sem az óellenzéki liberális észkombájnok természetesen nem határolódnak el tőlük. Szeretik ezt a stílust, amely a nyilas újságok és a Rákosi-korszak uszítását idézi meg, amelyekről olyan sok szépet hallottak a nagyszüleiktől, szüleiktől.
Nyilvánvaló hogy az EU, tehát a németek és persze az ukránok akarnak beavatkozni a magyar választásokba. A németekről meg mindent elmond az, hogy ezeket pénzelik.
Mennyire kell hülyének lenni ahhoz, hogy valaki abban a hitben legyen, a magyar nyelvű internet befolyásolásához közismert orosz ügynököket kell telepíteni az orosz nagykövetségre?
Tehát kedves tiszás "orosz ügynökök", ha elkezdenétek ember módra viselkedni, akkor magatok cáfolnátok az orosz beavatkozás hoax-át a magyar választásokba. De persze nem azért gyalázkodtok tovább, mert fenn akarjátok tartani az orosz befolyás látszatát, hanem mert a fenti levezetést képtelenek vagytok megérteni.
Tehát, ha tiszás kommentelő emberi hangot ütne meg, akkor nem csak cáfolná az orosz beavatkozást, hanem akkor nem kapna többé pénzt a németektől (EU-tól, amerikai demokraták NGO-itól) sem. Hát nem egy win-win helyzet.
Kellemes vergődést álorosz álügynökök.😆






