Mocskosfideszesező hasznos hülyék

Mindig legyünk kedvesek és udvariasak a velünk nem egy platformon lévő polgár- és embertársainkkal! Pláne akkor, ha nekünk hoznak hasznot. Mint pl. a Doktorminiszterelnökúr országjárására kilátogató, mocskosfideszesező aktivisták.
Pozor, pozor! Személyes élményeken alapuló fogalmazás következik. Történt, hogy belefutottam Dunaújvárosban egy tucatnyi agyalágyultba, akik azzal a szándékkal érkeztek Orbán Viktor országjárásának aktuális állomására, hogy majd jól leordítják a fideszeseket. Hogy hangosabbak lesznek náluk. De legalább meggyőzik a kevésbé elszántakat arról, hogy ők a nyugodt erő a szeretetország letéteményesei a racionális alternatíva a nemtudommi.
A nyilvánvaló erőviszonyok ellenére kitartóan igyekeztek túlordítani a fideszeseket, de nagyon nem sikerült. Sőt, tulajdonképpen (hasznos hülyék) ők csináltak a fideszes nézőkből igazi szurkolókat. Amint rákezdtek a mocskosfideszesézre, a táborból jött a „Csak a Fidesz” válaszul. Megindult a jó hangulatú „felelgető”, mint valami meccsen, és természetesen, az egyértelmű erőviszonyok miatt a fideszesek győztek. Ők voltak a hangosabbak, a provokálni jött gyogyósok alulmaradtak, ettől pedig mindenkinek jó kedve lett. Kivéve persze azt a tucat mocskosfideszesezőt.
Tök jó, hogy jöttek. Sokkal jobb a meccs, ha van ellenfél, és még ennél is szórakoztatóbb, ha rögtön megvan a fölényes győzelem.
Mi volt a terv?
Nem tűnt fel, de biztos volt valami olyasmi szándékuk is, hogy ők megmutatják a fideszes közönségnek, hogy ők mennyivel fiatalabbak, okosabbak, polgáribbak – úgy alapvetően szimpatikusabb társaság. Illetve nem a helyszínen lévő közönségnek, hanem az ott rögzített felvételeket mutogatják majd a hálózat propagandával foglalkozó elemei (influenszerek, médiamunkások) a szélesebb nyilvánosságnak, hogy hát nézzék meg, mennyivel cukibbak a bütyökisták. Nem jött be. Sőt! Igazából pont az ellenkezője (hasznos hülyék) jött össze, kínosak, ostobák, erőszakosak voltak. A felvételekből az jött le, hogy a fideszesek lazák, nyugodtak, néhányan kiröhögik őket, a gyogyósok meg óbégatnak, hisztériáznak, káromkodnak.
Akkor mi volt a terv?
Lehet, meg szerették volna veretni magukat. Mondjuk akad köztük egy fiatal, csinos lány, akire ráveti magát egy öreg, pacalképű, rosszul öltözött fideszes. Csodálatos vágókép lehetett volna.
Csak hát van egy kis baj. Mert ilyesmivel ők (hasznos hülyék) foglalkoznak Bütyök országjárása során. Például a Hírtévé fiatal csinos riporternőjét folyamatosan meg akarják lincselni a gyogyósok, amiért – szerintük provokatívan – áll és néz, miközben az általuk megváltóként istenített Bütyök hazudozik a színpadon. És legtöbbször öreg, pacalképű, rosszul öltözött bütyökista férfiak zaklatják a riporternőt. Vagy a rossz természetű, elhanyagolt nőkből álló Katica-kommandó.
Tényleg, mi volt a terv?
Lehet, ezekért akartak visszavágni? Hogy megmutassák, mind a két tábor, mind a két versenyző bunkó? Hogy tulajdonképpen „ezek mind ugyanolyanok”, de a bütyökisták „legalább nem lopnak”. Passz. Elveszítettem a fonalat. Annyi eszük nincs, hogy egy ilyen bonyolult tervet kifőzzenek.
Az lesz a megfejtés, hogy ezek hülyék. De legalább hasznosak.






