Pesti Srácok

Pilátus helyett a bíróság ítél a teskándi Jézus felett

null

Bíróság elé kerül a teskándi ál-Jézus ügye. A hatvankilenc éves férfi valóságos szektát gyűjtött maga köré, akik olyannyira meg vannak győződve csodatévő képességeiről, hogy még most is a szabadon bocsátását kérik, annak ellenére, hogy a férfire mindössze pár év letöltendő vár, az ember azt gondolná, hogy akiről elhiszik, hogy meghalt a kereszten, azt nem nem féltik pár év letöltendőtől.

A Zala megyei Teskándon élő Miklós évtizedek óta adta ki magát energiával gyógyító mesternek. Főként csoportos foglalkozásokat tartott, de az is előfordult, hogy egyénileg fogadta a „betegeit, tanítványait”. A nyugdíjas közgazdász önmagát naiv, jámbor, a pénzügyekhez, az anyagi természetű dolgokhoz nem értő személyként tüntette fel, hogy azt a látszatot keltse, számára nincs jelentősége a pénzben mérhető javaknak: ezt Zala, Somogy, de még Pest megyében is bevették a teskándi Jézustól – írja a Bblikk.

T. Miklós ellen végül csalás és kuruzslás miatt feljelentést tettek három éve, miután kiderült, hogy a csoportba járó fiatal lányokat megkörnyékezte, és miközben a puritánságot hirdette, több luxusautót is használt. Teskánd polgármestere, Sipos László a lapnak azt mondta, tudja, kiről van szó.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott a polgármester, aki szerinte megosztja a falut a botrány.

Forrás: Blikk; Fotó: Képernyőfotó

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.