Pesti Srácok

PM: a háború és az arra adott elhibázott brüsszeli szankciós válaszok alapjaiban írták át a tavalyi év gazdasági folyamatait

PM: a háború és az arra adott elhibázott brüsszeli szankciós válaszok alapjaiban írták át a tavalyi év gazdasági folyamatait

Az orosz-ukrán háború és az arra adott elhibázott brüsszeli szankciós válaszok alapjaiban írták át a tavalyi év gazdasági folyamatait. A kormány a kialakult válságban is folytatta 2022-ben a munkahelyek védelmére és a családok erősítésére épülő gazdaságpolitikát. Ennek köszönhető, hogy a szankciós válság ellenére a gazdaság teljesítménye éves szinten 4 százalék felett növekedhetett, a foglalkoztatottak száma 4,7 millió fölé emelkedett, a munkanélküliségi ráta pedig 4 százalék alatti - közölte az államháztartás központi alrendszerének 2022. évi előzetes főbb pénzügyi folyamatairól hétfőn kiadott tájékoztatójában a Pénzügyminisztérium.

A közlés szerint a rezsicsökkentésnek köszönhetően a magyar emberek továbbra is a legalacsonyabb energiaárakat fizetik egész Európában. Az ország biztonságát és energiaellátását megalapozó intézkedések következtében a költségvetés 4753,4 milliárd forintos hiánnyal zárt 2022 végén. Az államháztartás központi alrendszerének decemberi pénzforgalmi hiánya 1287,0 milliárd forintot tett ki, így az éves hiány 4753,4 milliárd forint volt 2022-ben. A központi alrendszeren belül a központi költségvetés 4611,5 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 263,9 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 405,8 milliárd forintos hiányt mutattak - olvasható az összegzésben. A tavalyi évben - és 2023-ban is - kiemelten fontos feladat volt a nyugdíjasok védelme, melynek érdekében számos intézkedést hozott a kormány: többek között kifizette a teljes 13. havi nyugdíjat, valamint kiegészítő nyugdíjemelésekről és a nyugdíjprémium kifizetéséről is gondoskodott. Így 2022-ben nyugellátásokra 4791,5 milliárd forintot fordítottak. Meghaladták az egy évvel korábbi kifizetést a gyógyító-megelőző ellátásra fordított összegek is: ezek mértéke 2203,2 milliárd forintban teljesült 2022-ben.

A közlemény szerint a központi alrendszer bevételei szempontjából kiemelendő, hogy a 2022. évi 29 786,1 milliárd forint összegű bevételek az előző év azonos időszakához képest 4684,2 milliárd forinttal, 18,7 százalékkal magasabb összegben alakultak. 2022-ben az államháztartás uniós módszertan szerinti hiánya várhatóan a tervezetteknek megfelelően, a GDP 4,9 százalékén alakult, a különleges földgázkészlet-felhalmozást is számítva pedig a hiány 6,1 százalékon teljesülhetett.

PestiSracok facebook image

- tartalmazza a tájékoztató.

Forrás: MTI, fotó: MTI

Ajánljuk még

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.

Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából

Exkluzív 2023 augusztus 8.
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk…

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.