Pesti Srácok

Politico: Rettegésben élnek a francia zsidók

Politico: Rettegésben élnek a francia zsidók

A Párizs melletti Sarcelles-t korábban általában csak nyüzsgő „kis Jeruzsálemként” emlegették. Ez azonban mostanra megváltozott. Csak járőröző, fegyvert viselő francia katonák ácsorognak az utcákon – írja a Politico brüsszeli hírportálra hivatkozva a Magyar Nemzet.

A Hamász október 7-i, Izrael elleni brutális támadása óta ez a nagyrészt zsidók lakta, Párizs északi külvárosában lévő enklávé kísértetiesen elcsendesedett, a helyiek minimálisra csökkentették a mozgásukat, az éttermek és kávézók pedig elvesztették állandó vendégkörüket. Attól tartanak a helyiek, hogy Franciaország-szerte egyre több lesz az antiszemita támadás. Alexis Timsit, egy kóser pizzéria vezetője arról beszélt, hogy az üzlete forgalma 50 százalékot esett, nincs nyüzsgés az utcán. A vendéglátós, miközben a gazdasági helyzetről beszélt, ő maga is folyamatosan a híradásokat követte, amelyek éjjel-nappal tudósítanak a háborúról. A szórakozás helyett a félelem és a bizonytalanság lett úrrá az embereken. Timsit számára a fenyegetés nagyon is valós. A pizzériáját pár hónapja dúlták fel a randalírozók, habár szerinte akkor nem állt antiszemitizmus a háttérben.

A cikk emlékeztet: Franciaországban az elmúlt három héten több antiszemita támadás történt, mint az elmúlt évben összesen. 501 ilyen jellegű bűncselekményt jelentettek, a verbális zaklatástól és az antiszemita falfirkáktól a halálos fenyegetésig és a fizikai támadásokig. A vizsgált antiszemita cselekmények közé tartozik a zsinagógák előtt fenyegetően gyülekező csoportok viselkedése is.

A francia belügyminiszter a támadások óta több rendőrt és katonát telepített a zsidó iskolákba, imahelyekre és közösségi házakba, Sarcelles-ben pedig katonák őrzik az iskolákat. Egyes szülők igyekeznek nem kimutatni a félelmüket a gyermekeik előtt, és abban bíznak, hogy ez az egész nem tarthat sokáig, mások viszont annyira megijedtek, hogy még az oktatási intézményekből is kiveszik gyermekeiket.

PestiSracok facebook image

– mondta a Politicónak Marc Hecker izraeli–palesztin szakértő. Zsidó szervezetek szerint is egyre gyakoribbak az antiszemita támadások Franciaországban, emiatt sok francia zsidó már nem is visel kipát.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/AP/Andres Kudacki

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.