A sok csúszás ellenére, néhány hét múlva valóban pontot tesz a Gyurcsány-korszak legsötétebb korrupciós ügyére a Kaposvári Törvényszék – tudta meg a PestiSrácok.hu. A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) egykori főigazgatóját, Galambos Lajost és a “cég” volt műveleti osztályvezetőjét azzal vádolja az ügyészség, hogy százmilliós összegekkel vesztegette meg őket a Pintér Sándor belügyminiszter lejáratásával is összefüggésbe hozott Jakubinyi Róbert. Az alvilág ismert szereplőjéről azt is tudni lehet, hogy Portik Tamáshoz hasonlóan ugyancsak rögzíthette legfontosabb beszélgetéseit egykori MSZP-s politikusokkal és miniszterekkel. Ezek a felvételek súlyos látleletet adnak a politika és a szervezett bűnözés összefonódásáról, korrupcióról, pártfinanszírozásról. A volt titkosszolgálati vezetőket egyébként – nem jogerősen – egyszer már elítélte a bíróság, de tavaly júniusban a Fővárosi Ítélőtábla megsemmisítette az elsőfokú döntést, így a titkosított pert elölről kellett kezdeni.
Néhány hét múlva, jövő február közepén végre valóban ítélet születhet Jakubinyi Róbert és a Gyurcsány-kormány titkosszolgálati vezetőinek megismételt, titkosított perében – tudta meg a PestiSrácok.hu az ügyet tárgyaló Kaposvári Törvényszéktől. Információink szerint január végéig befejeződhetnek az iratismertetések és a tanúmeghallgatások, utána pedig a perbeszédekre is sor kerülhet, majd kihirdetik az elsőfokú határozatot.
Börtön és vagyonelkobzás, majd hatályon kívül helyezés
Az Egymásért, Egy-másért Alapítvány kulcsfiguráját, Jakubinyi Róbertet és a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) korábban kémkedéssel is vádolt, majd jogerősen felmentett volt főigazgatóját, Galambos Lajost (aki emiatt nem jogerősen nyolcmillió forintos kártalanításban részesült), illetve a “cég” volt műveleti osztályvezetőjét, Gyarmati Györgyöt még 2013-ban folytatólagosan elkövetett, hivatali helyzettel való visszaélésre irányuló hivatali vesztegetés bűntettével és más bűncselekményekkel vádolta meg az ügyészség. A Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsa a titkosított perben 2016-ban elsőfokon egyszer már mindhárom vádlottat bűnösnek mondta ki. A Pintér Sándor lejáratásával is összefüggésbe hozott Jakubinyi Róbert elsőrendű vádlottat kétrendbeli, folytatólagosan elkövetett vesztegetés miatt négy év börtönre és öt év közügyektől eltiltásra ítélték. A másodrendű vádlott Galambos Lajos folytatólagosan elkövetett vesztegetésért és államtitoksértésért öt évet kapott, valamint nyolc évre a közügyektől is eltiltották. Gyarmati György harmadrendű vádlottat három év börtönnel és öt év közügyektől eltiltással sújtották. A bíróság emellett Galambost 150, Gyarmatit 100 millió forintos vagyonelkobzásra ítélte. Az ügyészség ugyan súlyosabb büntetés kiszabását indítványozta, ám a Fővárosi Ítélőtábla tavaly júniusban – eljárásjogi okok miatt – hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet. Az ítélőtábla a megismételt eljárás lefolytatására a Kaposvári Törvényszék másik katonai tanácsát jelölte ki, amely idén februárban kezdte meg a büntetőügy tárgyalását.
Százmilliós kenőpénzek
A titkosított ügy szálai a Gyurcsány-kormány idején alapított Egymásért alapítványig vezethetők vissza: a vád szerint az alapítvány – melynek megalapítását Nagy Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) 2006-ban elhunyt első igazgatója kezdeményezte – számára egy magáncég 2005-ben és 2006-ban hozott Ázsiából az országba milliárdos értékű vámárut, több tonnányi élelmiszert arra hivatkozva, hogy adomány, ám azok a nagy áruházláncok polcaira kerültek, így csaknem másfél milliárdnyi adót nem fizettek be az államkasszába. Később feltáró vallomásokból kiderült, hogy az egykori közhasznú szervezet a Gyurcsány-kormány legmagasabb rangú titkosszolgáinak a kifizetőhelyeként működött évekig, cserébe a hatóságok vezetői elsimították Jakubinyi büntetőügyeit. Szolgálataikért a vádlottak százmilliós összegeket kaphattak a csalással, sikkasztással és csempészéssel is vádolt férfitól (ezt igazolhatja, hogy a bíróság később hatályon kívül helyezett ítélete százmilliós nagyságrendben rendelt el vagyonelkobzást), akit bírósági eljárásban elkövetett vesztegetés bűntette miatt is jogerősen ítélt el a bíróság.
Jakubinyi „karrierje” az 1980-as évek közepén kezdődött: egy sok vádlottas ügyben volt az egyik érintett egy olyan betörőhálózat tagjaként, amely tippek adásával foglalkozott és híres művészeket, operaénekest, gazdag kisiparosokat fosztott ki. Ez volt a magyarországi szervezett bűnözés kialakulásának első állomása, az úgynevezett Presztízs-ügy. Még évekkel ezelőtt a Figyelő azt írta meg Jakubinyiről, hogy a férfi – Portikhoz hasonlóan – hosszú időn keresztül rögzítette fontosabb beszélgetéseit MSZP-s politikusokkal és miniszterekkel, illetve korábbi nemzetbiztonsági vezetőkkel. Jakubinyi állítólag annyira magabiztos volt, hogy még a legfontosabb csúcsvezetőkkel is szinte lekezelően beszélt a hangfelvételeken. Ezek a felvételek súlyos látleletet adnak a politika és a szervezett bűnözés összefonódásáról, korrupcióról, pártfinanszírozásról. Noha forrásaink nyomatékosították, hogy a férfi számára a szocialista kormányok „klímája” volt inkább kedvezőbb, Jakubinyi a jobboldal felé is kereste a kapcsolatot. Egyes információk szerint a hangfelvételekkel a 2018-as választási kampányban is házaltak különböző személyek.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS