gyurcsány-korszak
A hazaárulás bére
Június 4-e minden magyar ember számára gyásznap. A nemzet számára kivégzést rendeltek el, ám az elítélt túlélte a kegyetlen csonkítást, és bár megfogyva, időnként megtöretve, de most is itt vagyunk a Kárpát-medencében. A magyarok sosem adják fel, akkor sem, ha a XX. század világégései, majd a bő négy évtizednyi kommunizmus felbecsülhetetlen károkat okozott is a nemzetnek, sokak szerint többet, mint a török és mongol pusztítás, mert a lelkek nehezebben gyógyulnak. Mégis, ahogy a test gyógyul, úgy a magyarság lelke is gyógyítja önmagát, mögöttünk évezredes múlt, hagyomány és rengeteg sikerrel megvívott élet-halál harc mutatja az utat és adja a példát. Árulók, renegátok pedig minden korszakban voltak, de sosem ők voltak többségben és sosem ők tudták maguk mögött a többséget. A tatárjárás és a török hódítás renegátjai, a Rákóczi szabadságharcot és az 1848-49-es forradalmat és szabadságharcot elárulók nyíltan szégyenfoltok maradnak, ahogy Károlyi Mihály, a nyilasok és a kommunisták is. A XXI. századra azonban eljutottunk oda, hogy a renegátok akarják megmondani, hogy hogyan merjünk kicsit lenni, merre vezessenek bennünket külföldről, és megpróbálják a múltat végképp eltörölni. De sosem ők lesznek többen. Dobrev szerint egész Közép-Európa, sőt, a Baltikum is irigykedett a Gyurcsány-korszak nagyszerűségére
Amikor a kommunisták hazudnak – és köszönéskor is így tesznek – akkor igyekeznek nem túl szerénynek maradni, hiszen ha már lúd, legyen kövér. Sok elképesztő és hihetetlen gyalázatosságot hallottunk már tőlük, néha felhorkantunk, de meglepődni egyre ritkábban szoktunk. Főleg akkor nem, amikor a szégyenteljes múltjukat szokták letagadni, de újabban már ez is kevés nekik. Gyurcsány felesége ugyanis egy tatabányai bolsevik munkásőr-találkozón arról beszélt, hogy 2010 előtt, a Gyurcsány-korszakban egész Közép-Európa, sőt a lengyelek és a Baltikum is irigykedett hazánkra, annyira jó volt itt élni. Bátran felhívta a bólogató és rákosista stílusban tapsoló sleppet, hogy ők is képzeljék el ezt az alternatív valóságot, amikor a világ számára a csőd, a nemzeti vagyon elkótyavetyélése, a fojtogató devizahitelek és a brutálisan emelkedő rezsi volt a követendő példa. A kommunista varázsfelhő működött, a taps megjött, a Karantén pedig lecsapott. Ezen a szolid gyűlésen egyébként Kunhalmi Ágnes is baloldali diktatúráról álmodozott, amit szerényen valódi demokráciának nevezett, de Karácsony Gergely is részt vett a vörös dzsemborin, ahol erősen savanykás mosollyal beszélt a semmiről. A Karantén azonban Magyar Péter újabb Johnny English-szerű árnyékbalhéjával is foglalkozott, hiszen a belpesti messiás most azt hirdeti, hogy nem engedi a titkosszolgálat a közösségi oldalakon történő élő közvetítéseit. Ez azonban még kevés neki, ezért olyan otromba bullshittel tömi a követői agyát, hogy megszerezték ugyan a megfelelő mennyiségű aláírást a megyei listákhoz, ám mivel sok áruló furakodott már az elején közéjük, inkább nem indulnak el. Igen, mindig van mélyebb. Nézzétek a Karanténvlogot és iratkozzatok föl a YouTube- és Rumble csatornáinkra, valamint keressetek bennünket a TikTokon is! Cseh Katalin magyargyűlölő barátja szerint a Gyurcsány-korszak élénk liberális demokrácia volt gazdasági fellendüléssel – Karanténvlog
Erős hetet zárt a baloldal, hiszen Gyurcsány 4 ezrelékes ölelése egyértelműen elvitte a prímet, de azért többen is igyekeztek felzárkózni az öblögetés és a katyvaszkeverés bajnokához. Gyurcsány azonban nemcsak az ízléstelen és erőszakos öleléssel hívta föl a figyelmet magára, hanem a borgőzös magyarázkodásra az ATV-ben, amit senki sem hitt el, miszerint ez egy megrendezett jelenet volt Ráczné Földi Judittal. A Karantén nem ment el szó nélkül az események mellett, a vlogban természetesen megemlítjük a feddhetetlen Ráczné offshore ügyeit, valamint sztriptízbár-érdekeltségét is. A DK nem bírt magával Ferin kívül sem, hiszen Arató Gergely kommunista fröcsögését sem hagyhattuk ki a Karanténból, aki hazaárulásról merészelt beszélni az Országgyűlésben, ahol pont ő beszélt Moszkvához való kötődésről, aki évtizedekig szolgai módon kiszolgálta a szovjet gazdáit. Cseh Katalin is nagyot ment a héten, hiszen a magyargyűlölő Daniel Freunddal, a német zöldek egyik zavaros fejű vezetőjével enyelgett, ostobán vihogva, Freund pedig képes volt azt mondani Cseh kérdésére, hogy a Gyurcsány-korszak alatt élénk liberális demokrácia volt Magyarországon és hatalmas gazdasági fellendülés. A magyarok egészen másképp emlékeznek erre az időszakra, az indokolatlan áremelésekre, a devizahitelekre, a 2006-os rendőrterrorra és a nemzeti vagyon elkótyavetyélésére. Nézzétek most is a Karantént, megéri! Huth Gergely a Magyar Nemzetnek: Ehhez már pofa kell
Ki ne emlékezne a Magyar Nemzet olvasói közül a szegény megboldogult, loncsos bajszú Molnár Lajos SZDSZ-es egészségügyi miniszterre és utódjára, Horváth Ágnes valóságshow- és kórháziszéf-bajnokra, illetve a Gyurcsány Ferenc által miniszteri székbe ültetett, majd a néhai SZDSZ élére állított szerencselovagra, Kóka Jánosra? A „mocsár lecsapolásáról nem a békákat szokták megkérdezni” korszakalkotó tételmondat megfogalmazójára? Mi még emlékszünk az „őszödi korszakra”, a közvagyon és a közfeladatok totális elzabrálásának időszakára, a 2006–2007-es esztendőkre, amikor a pénz már eltűnt, de a pofa, az még meglehetősen nagy volt – olvasható a PestiSrácok.hu főszerkesztőjének a Magyar Nemzetben közölt publicisztikájában. Huth Gergely cikkéből kiderül, hogy láthatóan az is maradt. A magamutogató Gréczy szerint Magyarországon semmi sincs, csak csőd
Gréczy Zsolt megragadta a... (tudjuk, olcsó poén) klaviatúrát, és kijelentette, hogy Magyarországon semmi sincs, csak csőd. Méghozzá orbáni államcsőd, ami a DK-sok szerint még rosszabb is, mint a sima, hiszen Orbán. Gréczy Zsolt sem olyan, mint az aranyhalak, akik még egyszerűbb trükkökre is betaníthatók. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.