Pesti Srácok

Néhány hónap és eldől, börtönbe kerül-e Pintér Sándor lejáratója

Néhány hónap és eldől, börtönbe kerül-e Pintér Sándor lejáratója

A magyar alvilág hírhedt verőemberét, Tanyi Györgyöt fogják meghallgatni annak a pernek a következő tárgyalásán, amelynek vádlottja a korábban kiváló MSZP-s és titkosszolgálati kapcsolatokkal rendelkező Jakubinyi Róbert. Az éjszakában jól ismert férfit az ügyészség azzal vádolja, hogy Pintér Sándorral kapcsolatos dokumentumokat akart Tanyival külföldre juttatni úgy, hogy mindezért húszmillió forintot ajánlott a nehézfiú védőjének. Az ügy következő határnapján várhatóan ítéletet hirdet a bíróság.

Tanúmeghallgatásokkal és iratismertetéssel folytatódott Jakubinyi Róbert pere szerdán a Budai Központi Kerületi Bíróságon (BKKB). A nehézfiú ellen bírósági eljárásban elkövetett vesztegetés bűntette miatt tavaly augusztusban emelt vádat a Fővárosi Főügyészség A Gyurcsány-kormány idején kirobbant Egymásért-ügy kulcsfigurája a Lakatos Csaba ügetőhajtó elleni merényletkísérlet miatt jogerősen tizenegy évre ítélt Tanyi György ügyvédjét próbálta meg rábírni arra, hogy húszmillió forintért cserébe Tanyit a nyomkövető eltávolítása után szökésre beszélje rá, és Pintér Sándor belügyminiszterrel kapcsolatos dokumentumokat vigyen külföldre. A védő azonban a kérést határozottan visszautasította.

Dokumentumok Svájcban?

A férfi az előző tárgyaláson tagadta, hogy Tanyi ügyvédjét arra akarta rábeszélni, hogy a 90-es évek hírhedt verőemberét szökésre bírja rá. Jakubinyi azt elismerte, hogy egy polgárjogi problémával valóban felkereste Kadlót Erzsébetet, ám állítása szerint a vádban szereplő húszmillió forintot annak fejében ajánlotta az ügyvédnőnek, ha ő közvetítőként segítséget nyújt egy sikeresnek ígérkező üzlet megvalósításához. A bíróság a mai határnapon Jakubinyi védekezését érintő tanúkat hallgatott meg. Egyikük az a férfi volt, akinek az üzletére a nehézfiú hivatkozott, ám a férfi nem sok mindenre emlékezett. A másik tanú Jakubinyi védelmét látja el két ügyben is. Az ügyvéd elmondta, védence egy olyan problémával kereste meg, amiben ő nem tudott segíteni, ezért ajánlotta Tanyi ügyvédjét. A tanú azt állította, megdöbbent, amikor a hírekből megtudta, mi történt, ugyanakkor a tanácsvezető bíró kérdésére úgy nyilatkozott, szerinte elképzelhető, hogy Kadlót Erzsébet valamit félreértett. Az ügyvéd kifejtette: ügyfele vele is nem egyszer suttogva, titokzatosan beszél, mivel a saját életútja miatt akár okkal félhet attól, hogy lehallgatják. A tárgyaláson szintén jelenlévő Kadlót Erzsébet azonban határozottan azt állította, nem értette félre Jakubinyi szavait, aki bűncselekményre akarta rávenni. A tárgyaláson újra ismertették azt a rendőri jelentést is, amelyben az szerepelt, hogy a házkutatás során a vádlott olyan kijelentést tett, „Svájcban van, amit Pintérék keresnek”. Később az ezt a kijelentést firtató rendőröknek azt mondta, hogy egy svájci széfben van két pendrive, amit többen is évek óta keresnek rajta. Hogy a két adathordozón mi lehet, azt nem tudni.

PestiSracok facebook image

Aranyélet a Gyurcsány-korszakban

Jakubinyi neve leginkább az Egymásért Egy-Másért Alapítvány botránya miatt lehet ismerős. A férfi a Gyurcsány-kormány idején, az alapítvány nevében tárgyalva állítólag hosszú időn keresztül rögzítette fontosabb beszélgetéseit politikusokkal és miniszterekkel, illetve korábbi nemzetbiztonsági vezetőkkel. Annyira magabiztos volt, hogy még a legfontosabb csúcsvezetőkkel is szinte lekezelően beszélt a hangfelvételeken. Ezek a felvételek súlyos látleletet adnak a politika és a szervezett bűnözés összefonódásáról, korrupcióról, pártfinanszírozásról. Úgy tudjuk, Jakubinyi a politikai kapcsolatok terén nem válogatott, igaz, forrásaink szerint köztudott volt róla, hogy számára a szocialista kormányok „klímája” volt inkább kedvezőbb. A férfi ellen több büntetőeljárás is folyamatban van még: az ügyészség egykori titkosszolgálati vezetők megvesztegetésével, valamint sikkasztással, csempészéssel és adócsalással is vádolja.

A per júniusban Tanyi György meghallgatásával, majd a perbeszédekkel és várhatóan az elsőfokú ítélet kihirdetésével folytatódik.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

Mégsem Magyarországon ér véget a móri mészárlás nyomravezetői díjának ügye

Exkluzív 2020 október 22.
Elutasította az Alkotmánybíróság Szebenyi István indítványát, így a férfi még mindig nem részesült abból a nyomravezetői díjból, amelyet a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében írt ki a rendőrség. A jelentős összeget egyébként már kifizették a hatóságok egy olyan hamis tanúnak, aki vakvágányra vitte a hazai kriminalisztika történetében egyedülálló bűncselekmény vizsgálatát. Az amatőr hadtörténész lehetősége a magyarországi jogorvoslatra ezzel véget ért, de nem adja fel, ügyével az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul kérelmével. Azt reméli, hogy a testület közbenjárásával őt is megilleti majd a tisztességes eljáráshoz való jog.