Pesti Srácok

Pozsonyig üldözték az embercsempészt a magyar rendőrök

Pozsonyig üldözték az embercsempészt a magyar rendőrök

Pozsonyig üldöztek egy illegális migránsokat szállító autót magyar rendőrök. A jármű ukrán állampolgárságú sofőrjét, valamint török állampolgárságú utasait elfogták, akiket átadtak a szlovák hatóságnak – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség, szlovák rendőrségi közlésre hivatkozva.

A pozsonyi kerületi rendőrkapitányság szóvivője szerint magyar kollégáik a reggeli órákban vették fel velük a kapcsolatot, hogy egy, a rajkai magyar–szlovák határ felé tartó Škoda Octaviát követnek, amely a rendőrök többszöri felszólítása ellenére sem állt meg. Az üldözött gépkocsi a Rajka–Oroszvár határátkelőnél lépte át a határt, majd felhajtott az autópályára és nagy sebeséggel a Pozsonytól északnyugatra lévő Malacka város felé vette az irányt. Lamacs városrésznél lehajtott az autópályáról, ahol is a magyar rendőröknek sikerült megállítaniuk.

A hírt a magyar rendőrség honlapján a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság is megerősítette. Közleményükben azt írták, a rendőrök a reggeli órákban próbálták meg ellenőrizni a személygépkocsit az M15-ös autópályán, Rajkánál. A járművezető azonban a rendőri jelzést figyelmen kívül hagyta, és nagy sebességgel a határátkelő felé hajtott. Az egyenruhások követni kezdték a gépkocsit, közben értesítették a szlovák rendőröket. A Szlovákiába áthajtó autót végül a D2-es autópályán, Pozsony külterületén a magyar rendőrök megállították. Az elsődleges információk alapján ukrán állampolgárságú sofőrjét, valamint török állampolgárságú utasait elfogták, akiket átadtak a szlovák hatóságnak. A magyar rendőrségi közlemény arra is kitér, hogy az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Forrás: MTI; Fotó: MTI (illusztráció)

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.