A Parlamentben szeretett volna LMBTQ tematikájú konferenciát tartani kedd délután a DK, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd, ám Kövér László házelnök nem adott termet az Országgyűlés tekintélyének megóvására hivatkozva. David Pressman, az USA budapesti nagykövete tájékoztatása szerint az Amerikai Egyesült Államok kormánya többször is aggodalmát fejezte ki a magyar demokráciát fenyegető veszélyek miatt, ez a döntés tovább fokozza ezeket az aggodalmakat.
Ismeretes, a DK, az MSZP a Momentum és a Párbeszéd a Parlamentben tartott volna egy, a magyar LMBTQ-közösség helyzetével foglalkozó konferenciát, Kövér László azonban nem engedte meg ezt. Az ellenzéki pártok több budapesti nagykövetet és az európai ügyekért felelős miniszterek budapesti informális találkozójának résztvevőit is meghívták egyébként. Az eseményt így a Közép-Európai Egyetem (CEU) Nádor utcai épületében tartották meg kedden, amin számos nagykövet között David Pressman, az USA budapesti nagykövete is részt vett.
Több mint rendkívüli, hogy egy európai uniós tagállam parlamentjének választott tagjaitól megtagadják a Parlamentbe való bejutást, mert az emberi jogokról kívánnak tárgyalni. Az, hogy megtagadják a Parlamenten belüli üléstermet a testület választott képviselőitől, komoly és aggasztó kérdéseket vet fel”
– reagált Pressman. Nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy
az LMBTQI+ jogokkal foglalkozó parlamenti frakciót alakító magyar parlamenti képviselőknek már kétszer is megtagadták a Parlamentbe való bejutást, hogy hivatalos ügyeket intézzenek.
Kiemelte azt is, hogy az LMBTQI+ jogokkal foglalkozó parlamenti képviselők találkozóját egy helyi egyetemre kellett áthelyezni, mivel az Országgyűlés elnöke úgy döntött, hogy „megakadályozza a bejutásukat egy olyan intézménybe, amelynek rendeltetése az összes magyar ember érdekeinek képviselete”. David Pressman emlékeztetett, hogy az Amerikai Egyesült Államok kormánya többször is aggodalmát fejezte ki a magyar demokráciát fenyegető veszélyek miatt.
A mai intézkedések, amelyekkel a parlament megválasztott tagjait megfosztották attól az intézménytől, amelybe megválasztották őket, tovább fokozzák ezeket az aggodalmakat
– jelentette ki. Az Országgyűlés elnöke négy nappal a rendezvény előtt válaszolt a DK elnöke, Gyurcsány Ferenc július végi teremigénylésére. „Tájékoztatom, hogy a 2024. szeptember 3-i teremigénylését – tekintettel a 2012. évi XXXVI. törvény 2. § (1) bekezdésében foglalt kötelezettségemre – nem áll módomban teljesíteni” – írta Kövér. A hivatkozott paragrafus szerint a házelnök feladata, hogy biztosítsa az Országgyűlés jogainak gyakorlását, gondoskodjon az Országgyűlés tekintélyének megóvásáról, az Országgyűlés rendjének és biztonságának fenntartásáról, valamint az Országgyűlés munkájának megszervezéséről.
(Magyar Nemzet / Kiemelt kép: MTI/Hegedüs Róbert)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS