Olyan tehát, hogy „puha diktatúra”, nem létezik! – Bank Barbara és az Öreg
„Nincs puha diktatúra!” – szögezte le Bank Barbara történész, utalva arra, hogy a Kádár-korszak utolsó évtizedeiben bár emberarcúbbá vált a rendszer, mégsem lehetett demokratikusnak nevezni. Ugyanis a rendszerváltásig működött az állambiztonság és a politikai rendőrség, a rendőrök továbbra is önkényesen előállították az általuk nemkívánatosnak tartott személyeket. Még 1988-ban is gumibottal verték a Batthyány-örökmécsesnél tüntető ellenzékieket, Pákh Tibor ötvenhatos forradalmárt pedig elhurcolták, majd lakásától tíz kilométerre kidobták egy autóból. 1989-ben is folytatódtak a megfigyelések, továbbra is dolgoztak a tartótisztek, és jelentettek az ügynökök. Olyan tehát, hogy „puha diktatúra”, nem létezik.
A történészt arról kérdeztem, hogy fiatal kora ellenére miért foglalkozik a Rákosi- és a Kádár-rendszer borzalmaival. Válasza kézenfekvő volt: az 1919-es vörös diktatúra és az azt követő 45 év kommunista bűnei máig nincsenek kibeszélve. Nem esett kellő szó az ezernél is több áldozat igazságtalan és jogtalan kivégzéséről, az agyonverésekről, a kínzásokról, a kényszermunkatáborok létrehozásáról, a több mint hatvanezer internált elhallgatott történetéről. Nem történt meg a kirakatperek koncepcióinak feltárása, és nem tisztázták a legfőbb bűnösök politikai felelősségét – így Rákosi Mátyásét, Révai Józsefét, Farkas Mihályét, Gerő Ernőét –, valamint az ÁVH végrehajtóinak, Péter Gábornak, Decsi Gyulának és Rajk Lászlónak a szerepét.
Mindez ugyanúgy érvényes a Kádár-korszakra is, különösen az 1956 utáni megtorlásra, amelynek fő felelőse Kádár János volt. Mellette buzgón tevékenykedtek Biszku Béla, Münnich Ferenc, Nezvál Ferenc, Marosán György és sokan mások. Bank Barbara szerint a kommunista ideológia maga volt a legfőbb bűnös, hiszen alapelve a megfélemlítés és a megsemmisítés volt. A kommunista bűnök az 1919-es Tanácsköztársaság rémuralmával kezdődtek (Kun Béla, Szamuely Tibor, Lukács György, Pogány József nevéhez köthetően), amely ugyan 133 nap után véget ért, de 1944 után ott folytatták a vérengzést, ahol eszmetársaik abbahagyták.
A történész hangsúlyozta, hogy 1944 után csak látszólag volt szabad választás: a szovjet megszállók fegyvereinek árnyékában valójában illúzió volt a polgári demokrácia. A kommunisták politikai ellenségeiket megsemmisítették, bedarálták, vagy száműzetésbe kényszerítették. Ezért is kell beszélni 78 év után a kommunizmus áldozatairól, különösen arról, hogy 1947. február 25-én a szovjetek elhurcolták Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a Gulágra, ezzel is megpecsételve Magyarország politikai sorsát a következő évtizedekre.