Pesti Srácok

Ankét Feróval – A Tisza Pártnak csak a kommunisták jutottak

Ankét Feróval – A Tisza Pártnak csak a kommunisták jutottak

Ki vagy mi állította össze a Tisza Párt országgyűlési képviselőjelöltjeinek életrajzát, talán a mesterséges intelligencia? Vannak megfelelő szakemberek Magyar Péter holdudvarában? Milyen most Berlin? Miért akarnak háborúzni az oroszokkal a németek és franciák, holott a történelemből tudjuk, hogy minden ilyen akciójuk bukáshoz vezetett. A magyar és a nemzetközi politika fontos eseményeiről kérdezte Kertész Dávid, a Pestisárcok.hu munkatársa Nagy Ferót, a Beatrice frontemberét a Magyar Nemzet Ankét Feróval című műsorában.

Kertész Dávid kollégánk azzal indított, hogy családjában már három generáció rajongója Ferónak és a Beatricének, így kicsit izgult is, mert édesanyja is nézi majd az adást. Hozzátette azt is, sokat gondolkodott azon, miről is beszélgessenek adásunkban, de mivel nézőink és kommentelőink leginkább azt szeretik, ha az ellenzék negatív politikai hozzáállását taglalják a Magyar Nemzet műsorában, főként ezzel foglalkoztak. Rá is tértek arra, hogy milyenek, kik a Tisza Párt országgyűlési képviselőjelöltjei.

Ankét pofont osztottak a baloldalnak, hogy attól koldulnak
Ankét pofont osztottak a baloldalnak, hogy attól koldulnak

Nagy Feró szerint, amit a közösségi médiában látott, csak néhány emberről tudja, hogy kicsoda, de közöttük nincsenek jobboldaliak, csak kommunistákat, balliberálisokat lát. Hozzátette, Magyar Péter hiába gondolta, hogy kiugrott fideszesként majd meghatározó jobboldali politikusok csatlakoznak hozzá, ez nem jött be neki, csak a kommunisták jutottak a politikai formációnak, valamint olyan emberek, akiknek semmi köze sincs a politika műfajához. A Tisza Párt kiszivárgott megszorító adócsomagjáról Feró határozottan kijelentette, nem akar a nyugdíja után adót fizetni, kéri a 13.havi, sőt a 14.havi nyugdíját is és nagyon nem szeretne cica vagy kutyaadót fizetni. A zenész azt is elmondta, hogy soha nem fogja be a száját és minden kérdésben úgy nyilvánul meg, ahogy ő akar, így tett műsorunkban is, amikor Berlinről beszélt, amely szerinte nem egy európai nagyváros a lakosság tekintetében sem, amely tele van afrikaiakkal és arabokkal.

Ankét Feróval

Kollégánk és vendége azt is részletesen kibeszélték, hogy vajon miért akarnak az oroszokkal harcolni a németek és a franciák, pedig a saját történelmi ismereteik alapján is tudják, nem jártak soha sikerrel, nem bírták az ottani hideget, hadseregeik megfagytak a fronton. Feró feldobta a kérdést, hogy a Riviéráról strandpapucsban akarnak menni Moszkvába az alakulatok?

Nem maradt ki a Magyar Nemzet podcastműsorából Orbán Viktor miniszterelnök washingtoni és moszkvai útja sem, Feró szerint a kormányfő mindent elintéz, hogy nekünk jobb legyen.

 

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.