Pünkösd: a Szövetség ünnepe

Pár héttel, pontosan hét héttel ezelőtt írtuk, hogy Húsvétnak üzenete van a politikai küzdelemben résztvevők számára is. A kereszténység üzenete ugyanis élő, nem csupán könyvek, metaforák, allegóriák formájában létezik. Nem egy kedves mítosz, vagy jó példa, bár ha valaki annak fogja fel, akkor sem jár rosszul. A nagy ünnepek nem véletlenül emlékeztetnek önmagunkra, a világban elfoglalt helyünkre. 

Húsvétkor arra lehetett figyelni, hogy az Igazság botrányát mindig fel kell vállalni, akkor is, ha az ránk vonatkozik, ha saját bűneinkre, gyarlóságainkra mutat. Az igazság botrányát felvállalva azonban a győzelem pillanatát rögvest a „győzelem” elvitatása követi. A Feltámadás – a keresztény győzelem – másnapján következik ugyanis a hazugságok, kifogások, vádaskodások ideje. Elválnak a táborok, azok, akik hisznek, s azok, akik nem. Ha úgy vesszük, Húsvét valóban egy választás, míg Pünkösd már valóban belső ünnep, a hívőknek szól. Új szövetségkötés azokkal, akik a megosztó és botrányos eseményeket követően egy táborban maradtak, akik hisznek, akik kitartottak. Nekünk, magyaroknak azért is fontos ünnep ez, mert egész nemzetünk számára szimbolikus, hogy a csíksomlyói pünkösdi búcsú egyúttal a nemzeti összetartozás szimbóluma.

Szövetségről szól a Pünkösd ünnepe, a kereszténység számára az ember és Isten megújuló szövetségének, az Újszövetségnek az ünnepe. Épp ezért van egy értelmezési szinttel lejjebb ennek az ünnepnek is van politikai értelme. Méghozzá elég magának a búcsúnak a történetével kezdeni. A történet szerint 1567. Pünkösdjének szombatján János Zsigmond fejedelem, aki maga az unitárius vallás terjesztője volt, hatalmas sereggel érkezett Csíksomlyóra, hogy protestáns hitre térítse a katolikus csíkiakat. A csíki székelyek ellent álltak János Zsigmondnak, és megmaradtak katolikus hitük mellett. Másnap a férfiak plébánosuk, István vezetésével szálltak szembe a sereggel abban a völgyben, ahol most százezrek imádkoznak, miközben asszonyaik a ferencesek celebrálta misén imádkoztak a Szűzanyához győzelemért. A csata eldőlt, a csíkiak győztek, az imák maghallgatásra leltek, s a székelyföldi katolikusok számára ez az ünnep azóta fontos. 1567-ben – hogy érezzük a történet távlatait – a világtörténelemben is fontos évszám: vallásháborúk dúlnak Angliában, Franciaországban, és az oszmán birodalmon belül is komoly viszályok határozzák meg a történelem további alakulását. Nem kizárt, hogy épp a csíksomlyói események hatására változtat János Zsigmond is politikáján, hogy aztán egy évvel később Erdély legyen az első ország a világtörténelemben, ahol a vallásszabadság eszméjét elfogadják.

A történet hátterében ott van az oszmán hódítás is: a most is látható kegyszobor igazi jelentőségét is csak 1661 után nyeri el, hisz a törökök zsoldjában pusztító tatárok által gyújtott tűzvészt a szobor csodás módon éli túl. Ebben a lengyelek híres Mária képéhez, a czestochowaihoz hasonlatos, melynek arcán szintén a tatárok kardjának nyoma maradt meg örökre. A törökök legnagyobb pusztítása azonban a történelemben erős birodalmuk haláltusájához kötődik, hisz alig pár évtizeddel később Savoyai Jenő és csapatai alázzák meg a szultáni seregeket, s bár a Birodalom további 200 évig fennáll, korábbi erejét már képtelen lesz visszanyerni. Ez a történet áll tehát a „magyarság legnagyobb vallási ünnepének” hátterében: belháború, s nem egyszerű politikai szembenállás, hanem vér, áldozatok, harc. Melynek aztán az igazi eredménye majd évekkel később érik be. Történelmi távlatok, ahol az évszázadok szinte alig számítanak, hisz egy Nagy Történet részeként csupán lecsapódásai annak.

2018-ban is egy nagy történet játszódik, egy olyan Nagy Történet, amely talán jelentőségében ahhoz mérhető, mely valamikor 1517-ben Wittenberg vártemplomában kezdődött, és tulajdonképpen bizonyos elemeiben a 20. század következő Nagy Történetének kezdetéig kitartott. Ekkor kezdődött az a küzdelem, melyben aztán újabb kataklizmák, újabb széthúzások, belháborúk, viszályok kezdték szabni a magyarság egészét, hogy aztán 1990-ben, ennek a történetnek a végénél, s egy új történet kezdetén pont az 1567-es események helyszíne vált egy új szimbólummá: a határokkal szétszaggatott összmagyarság közös ünnepévé.

Mára már nincs vallási viszály – az a Nagy Történet már lezárult – nincs oszmán fenyegetés (van helyette migránsválság) és az utóbbi években Csíksomlyón már nem csak magyarok, de görög katolikus románok, a magyarokkal tartó lengyelek, és egyszerű turisták is részt vesznek. Láthatjuk, hogy a Szövetség, melyet István pap vezetésével a székely legények kötöttek, végül azokat is magába foglalta, akik korábban seregekkel támadtak rájuk. Ma már az unitáriusok tagadják az egész történet puszta létét is, nem beszélve arról, hogy Csíksomlyó üzenete, szövetségének ereje mára zárójelbe teszi mindazokat az ellentéteket és viszályokat, melyek árnyékában megszületett.

Ezért Csíksomlyó üzenete az is számunkra, hogy bár vannak pillanatok egy Nagy Történetben, amikor igenis ki kell állni elveink, hitünk védelme, önmagunk identitása védelmében, akár saját hatalmasainkkal sőt minden külső fenyegetéssel szemben is meg kell védeni azt, sosem szabad figyelmen kívül hagyni azt, hogy a szövetség lényege a nyitottság, a megbocsátás, a kiáradás, és hogy a hit lényege is az, hogy a baráti jobbot mindig mindenkinek ki kell tudni nyújtani. Ezáltal jöhet létre az a csoda, amely ma a csíksomlyói hegyoldalban történik, ahol korábban magyar a magyarnak feszült a Szentháromság hite fölött, Szűz Mária tiszteletéért, de ahol ma román, magyar, lengyel hívek, katolikusok és protestánsok együtt imádkozhatnak többszáz ezren a magyarság megmaradásáért a nemzet új szövetségének ünnepén.

Dobó István Péter ünnepi vezércikke a PestiSrácok.hu-nak.
Vezető kép: MTI