Pesti Srácok

Putyin elrendelte a tűzszünetet

Putyin elrendelte a tűzszünetet

Szombaton közép-európai idő szerint 17 órától húsvétra szóló tűzszünetet hirdetett ki az orosz erők számára az ukrajnai háborúban Vlagyimir Putyin orosz elnök – jelentették nyugati hírügynökségek a RIA Novosztyi orosz hírügynökség és az orosz állami tévé élő közvetítése alapján.

A meghirdetett tűzszünet közép-európai idő szerint vasárnap 23 óráig tart. Az orosz elnök felszólította Ukrajnát, hogy szintén tartsa magát ehhez. Putyin egyúttal azzal vádolta meg Ukrajnát, hogy több mint százszor támadott oroszországi energetikai létesítményeket annak a moratóriumnak a kezdete óta, amely ezen objektumok támadásának tilalmát írta elő a felek megállapodása alapján.

– áll az elnöki közleményben, ahol Putyin hozzátette, reméli, hogy az ukrán fél „követni fogja a példát”.

– tették hozzá. Az orosz védelmi minisztérium közleménye szerint az orosz vezérkari főnök, Valerij Geraszimov utasította „a különleges katonai műveleti övezetben lévő csoportok minden parancsnokát”, hogy április 19-én 18 órától (magyar idő szerint 17.00 órától) hétfő éjfélig (magyar idő szerint 23 óráig) szüntessék be a harci műveleteket.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Orosz elnöki hivatal/Szputnyik pool/Grigorij Sziszojev

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.