
Oroszország az ukrajnai háborúban a létéért küzd – jelentette ki kedden Vlagyimir Putyin a szibériai Ulan-Ude helikoptergyárában munkásokkal találkozva.
Míg a Nyugat geopolitikai pozícióit akarja javítani, Oroszország saját államiságának fennmaradásáért harcol – fogalmazott az orosz elnök.
2014 után elkezdték egyszerűen fizikailag kiiktatni azokat, akik az Oroszországgal fenntartott normális kapcsolatok fejlesztéséért szálltak síkra
– jelentette ki Putyin Kijevre utalva. Az orosz elnök szerint Oroszország évtizedeken át próbált jó kapcsolatokat kiépíteni Ukrajnával.
A helyzet 2014-ben alapvetően megváltozott, amikor az ukránok nyugati segítséggel államcsínyt hajtottak végre
– állapította meg. Nyolc éven át töprengett a Donyec-medencei konfliktus békés megoldásán, Oroszországot azonban “az orránál fogva vezették” – fogalmazott. Egységre hívott fel, és meggyőződését fejezte ki, hogy a háború orosz győzelemmel fog véget érni.
A nyugati szankciók kapcsán kijelentette, hogy nem teljesültek a Nyugatnak az orosz gazdaság összeomlásával kapcsolatos reményei. Éppen ellenkezőleg, a helyzet, mint mondta, Oroszország számára meglepően jól alakult, “sokkal szuverénebb és függetlenebb” lett. A távozó cégek helyére gyorsan találtak másokat. Az Északi Áramlat gázvezetékeknél történt robbanások kapcsán az orosz elnök úgy vélekedett, hogy azokat “állami szinten” hajtották végre. Az a feltételezés, amely szerint egy független ukránbarát szervezet követte volna el őket, “teljes képtelenség” – tette hozzá.
A terrorcselekményt elég nyilvánvalóan állami szinten követték el, mert amatőrök ilyen akciót nem képesek végrehajtani
– jelentette ki. Putyin szerint ki lehet javítani a két gázvezetéket, de ehhez időre, eszközökre és új technológiára van szükség, mivel ilyen munkálatra a nemzetközi gyakorlatban eddig nem volt példa.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Kreml pool
halacska
2023-03-15 at 12:45
valójában sokan küzdenek a létükért Európában is, csak épp az eszközök homlokegyenest másak, azaz azonosulnak a geopolitikai eszéaerkavarókkal…
Pikpak Böde
2023-03-15 at 12:02
Ebben osztom a véleményét hogy a létéért küzd !
Akkor jöhetnek az elrettentő fegyverek, amitől észretérhetnek a forgatókönyvírók,és annak megvalósítói Európában!
Vérpesszimistarealistapista
2023-03-15 at 11:15
nagymama2023-03-15 at 10:58
Drága Nagymama!
Felsőfokú orosz nyelvvizsga birtokában mondom, hogy az orosz nagyon nehéz nyelv.
Igazából az angol után mondom (amiből két felsőfokú nyelvvizsgám is van), hogy nehéz: a nyelvtani nemek, az “esetek” szinte végtelen száma, a mindent mindennel való – teljesen értelmetlen – egyeztetések – ez teszi kegyetlenül nehézzé az oroszt.
Annak ellenére is, hogy megdöbbentően sok – kimondottan orosz – származású AKTÍV szavunk van a magyarban, ráadásul úgy, hogy szinte szó(kiejtés) szerint is megegyezik az orosszal.
És ezek alapvető, nagyon régi szavaink.
Tisztelettel.
nagymama
2023-03-15 at 10:58
10.27-nek:
Az orosz nem nehéz , könnyen tanulható , logikus nyelv.
A ciril betük ismerete alapvető.
A russzinmusokat meg kell ismerni , érteni.
üdv.:Nagymama
Vérpesszimistarealistapista
2023-03-15 at 10:27
Hiába a 17 millió négyzetkilométer, ők mégiscsak egy 144 milliós nép mindössze és a gazdaságuk teljesítőképessége alig éri el Spanyolországét.
Attól tartok nem fogják tudni elkerülni a saját felosztásukat/feloszlásukat.
Kína rá fogja tenni a kezét Szibéria jelentős (nagyobb) részére, és még Japán is játszhat ebben, sőt Dél-Korea is beszállhat.
Oroszország meg megmarad az Uraltól nyugatra egy nem túl jelentős és nem túl fontos országként.
Az atomhatalmi státusz meg inkább nyűg lesz nekik, mint előny.
Kína itt a jövő, sajnos.
Mert a nyelvük és az írásuk szinte megtanulhatatlan.
Az orosz is kutyanehéz nyelv, de azért még csak-csak európai.
De a kínai????????
Egyébként alapvetően sajnálom az oroszokat.
Kicsit magunkat látom bennük.
Nahát
2023-03-15 at 06:47
Jó volna, ha kijavítanák az Északi Áramlatot, és azon megindulna az orosz gázszállítás. Azért mégiscsak nonszensz, hogy Európa álságosan ugyanúgy veszi az orosz gázt, csak előbb cseppfolyósítják, körbeutaztatják a Földön, átcímkézik, és egy rakás multicég degeszre keresi magát, mi pedig beledöglünk az áremelkedésbe.
Lacus
2023-03-15 at 04:30
@ Veletek igy van annyival kiegeszitve, a XXI. század csak nevükben liberális demokratái hozták el újra a félelem és sötétség világát.
Veletek
2023-03-14 at 22:31
Őszinte, reális, lényegre törő, logikus vezető. Nem maszatol, nem csúsztat, nem elvont, hanem érvel. A brüsszeli vezetéssel összevetve, ők együtt nem tesznek ki annyit minőségileg, mint Oroszország elnöke. Európa elveszti a fejlődésének a megalapozóját, az orosz energiát. A XXI. század elhozta nekünk újra, a félelem és sötétség világát.