“A rád bízott drága kincset őrizd meg…” – olvasható Pál apostol Timóteushoz írt második levelében. A szentírás eme felszólítása, amely az egyszeri turista, az átutazó tekintetében szinte “jelentéktelen” Hargita megyei község, Oklánd unitárius lelkészének szeptember 28-i ünnepi, a tiszteletbeli székelyek avatására időzített prédikációjában a magyarság egészére kiható kinyilatkoztatásként hangzott el. Kelemen Levente erős, teherbíró férfi, akinek küldetése van. Egy életre rá szabott feladata lett a helyi falvak közösségeinek, az eklézsiának megtartása, a határon túli magyarság, az anyaország közötti megtört (és teljes egészében soha nem létező) közösségnek, a kolóniának megteremtése. Oklánd ettől a szellemi elhatározástól lesz nem pusztán egy földműves, állattartó kisközség, hanem az örökség, a mai napig élő hagyományok tiszteletéből, átadásának vágyától az unitáriusok Rómájává, a “régi protestáns magyar szellem” egyik utolsó erősségévé.
Mit is akarnak tőlünk ellopni a tolvajok?”
– tette fel kérdését Kelemen Levente prédikációjában. Kemény válaszát Akháb király és a Jezréelbeli Nábót példájával erősíti meg. “És szóla Akháb Nábótnak, mondván: Add nékem a te szőlődet, hogy legyen veteményes kertem; mert közel van az én házamhoz, és néked érette jobb szőlőt adok annál, vagy ha néked tetszik, pénzül adom meg az árát. És felele Nábót Akhábnak: Isten őrizzen, hogy néked adjam az én atyáimtól maradt örökséget.” (I. Királyok könyve 21., “Nábót szölője.”)
Utalásait mindannyian, akik halljuk, értjük, felismerjük. “Akinek van füle a hallásra…” De nem csak metaforikus, papi beszéd ez, mert a mögötte meghúzódó vágy, a tevőleges akarat és emberi szenvedély jelen van, érezhető a templomban. A lelkész így folytatja:
Azt, ami a legdrágább nekünk. Legféltetebb kincseinket. Ha a lopást észrevesszük megszólal bennünk egy belső, lelki hang és azt mondatja velünk: Isten őrizzen, hogy néked adjam az én atyáimtól maradt örökséget. Olyan kincsünk az “örökség” melyet még “jobb üzlet” ellenében sem vagyunk hajlandóak árúba bocsátani. Mert az örökségünkhöz köt a múltunk, azoktól függ a jelenünk, a jövendőnk. Legyenek azok fizikaiak, szellemiek, avagy lelkiek.”
A javarészt eltékozolt, elvesztegetett, mindmáig kiszolgáltatott örökségünk maradéka, az egykor hatalmas tradíciónk nyomai kézzel foghatóak Oklánd apró unitárius közösségének mindennapjaiban és ünnepeiben.
A Tiszteletbeli Székely cím adományozását a 2004. december 5-i, Gyurcsány Ferenc gyalázatos, magyarellenes kampányáról emlékezetes népszavazás után indította el Kelemen Levente oklándi unitárius tiszteletes és Szász Jenő, Székelyudvarhely akkori polgármestere azoknak az anyaországiaknak az elismerésére, akik továbbra is a magyar-magyar összetartozásért és a Székelyföld szabadságáért, fejlődéséért dolgoznak. A címet minden évben Oklándon, a Tiszteletbeli Székelyek találkozóján és a budai várban, a Székely Bálon adományozzák.
Idén Tiszteletbeli Székely elismerést kaptak:
Balla Máté, Dr. Kocsis Máté, Dr. Polgári András, Dr. Lomnici Zoltán, Telek András, Dr. Juhász Zoltán, Kovács László, Góhér Zoltán, Dr. Bálint András, Dr. Altorjay Áron, Dr. Jakab István, Gáspár Béla, Szentpály Imre, Tóth István
A videót készítette: Szerencsés D. Márton/PestiSrácok.hu – A vezető képen Kelemen Levente, oklándi unitárius lelkész látható.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS