Húsz éve nem volt ilyen magas részvétel romániai választáson és 20 éve nem szavaztak ilyen sokan magyar pártra – így értékelte a képviselőválasztás eredményét Nagy János, a miniszterelnök irodáját vezető államtitkár. Hozzátesszük: a rendszerváltoztatás óta nem kaptak ilyen sok szavazatot magyarellenes, szélsőséges pártok, akik ennek ellenére vélhetően kiszorulnak a kormányból. A két hír összefügg: a magyar emberek megérthették, hogy mekkora tétje van a mostani referendumnak. A régóta nem tapasztalt bizalom az RMDSZ-t arra kötelezi, hogy végleg ledobja magáról a Markó Béla-i posztkommunista, balliberális örökséget.
Az erdélyi és a székelyföldi magyarok megmutatták, hogy erős magyar érdekképviseletet akarnak Bukarestben – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfő reggel a Facebook-oldalán. “Az RMDSZ fantasztikus eredménye a romániai parlamenti választáson biztosítja, hogy a jövőben is erős hangja lesz a magyarságnak a bukaresti parlamentben, ahol így semmilyen döntés sem születhet a magyarokról a magyarok nélkül” – fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter. Hozzátette: ugyanakkor az RMDSZ jó szereplése nagy segítséget fog jelenteni a magyar-román kapcsolatok további fejlesztése érdekében is.
Az optimizmus valóban nem alaptalan, hiszen egész Romániában a legmagyarabb megyében, Hargitában volt a legmagasabb a részvételi arány: 58,8 százalék. Maros megyében a szavazópolgárok 50,92 százaléka voksolt, míg Kovászna megyében 53,83 százalék ez az arány. Hargita megye mellett Bihar megye is jól teljesített, ahol a választópolgárok 56,67 százaléka járult az urnák elé, Szatmár megyében viszont alig haladta meg a részvétel a 45 százalékot. Emlékeztetőül: a 2020-as parlamenti választásokon 31,84 százalékos volt a részvétel. A Székelyhon reggeli tudósítása szerint a szavazatok 99,63 százalékos feldolgozottságánál így alakul az eredmény:
Szenátus:
- PSD – 22,50%
- AUR – 18,20%
- PNL – 14,36%
- USR – 12,17%
- SOS Románia – 7,66%
- RMDSZ – 6,43%
- Fiatal Emberek Pártja – 6,31%
Képviselőház:
- PSD – 22,15%
- AUR – 17,91%
- PNL – 13,33%
- USR – 12,30%
- SOS Románia – 7,26%
- RMDSZ – 6,39%
- Fiatal Emberek Pártja – 6,37%
Egyfajta “románikum”, hogy három szélsőségesen magyarellenes párt is bejutott a parlamentbe, annak ellenére hogy az 1918 óta tartó erőszakos, majd az utóbbi évtizedekben adminisztratív etnikai tisztogatások és asszimilációs politika révén alig egymillió magyar maradt Erélyben. Fő helyen szokás az AUR-t kiemelni, amely többek között az úzvölgyei pogromot, és az azóta is rendszeres magyar katonasír-gyalázásokat szervezi, de az erdélyi magyarok vegzálásában is feljelentgetésében más erők is igen aktívak. Ide sorolható az S.O.S. Románia és a Fiatal Emberek Pártja. Az etnikai sovinizmust tehát egy széleskörű összefogás gyűrheti le, melyhez alighanem az RMDSZ-re is szükség lesz. Természetesen ne feledjük, hogy magyarbarát párt nincs Romániában, kisebb-nagyobb mértékben mindegyik erő tartalmaz némi hajlamot a gyűlölködésre.
Kelemen Hunor: Azok mozdultak meg leginkább, akik megélték a magyarellenes időket
Kelemen Hunor késő esti sajtótájékoztatóján Kolozsváron így nyilatkozott:
Az erdélyi magyar közösség a romániai parlamenti választásokon nagyon nehéz kampány végén, magas részvétel mellett bebizonyította, hogy erős, szolidáris, felelősséget vállal saját magáért és az ország további éveiért, évtizedeiért. Az a korosztály „mozdult meg” leginkább, amelynek van emléke az 1990-es és ’89 előtti évekről, és „tudja, mi a magyarellenesség”. Úgy vélte, az erdélyi magyar választópolgárok „látták a veszélyt”, ami a szélsőséges pártok előretörése révén az erdélyi magyar közösségre leselkedik, ezért vonultak ilyen nagy számban az urnák elé.
Köszönetet mondott a külföldön élő romániai magyaroknak is, akik közlése szerint nagyobb számban vettek részt a parlamenti választásokon, mint az államfőválasztás múlt vasárnapi első fordulójában, és felelősséget vállaltak szülőföldjükért. Azoknak is megköszönte a részvételt, akik évek óta nem szavaztak, és most mégis megtették.Kiemelte: a tény, hogy Hargita megyében volt a legmagasabb a részvételi arány és a magyarlakta megyék az élvonalban végeztek, az erdélyi magyar közösségek tenniakarását jelzi nehéz időkben. „Nem vagyunk egyformák, de összetartozunk, és ez ma mindenki számára fontos volt” – húzta alá az RMDSZ elnöke.
Az RMDSZ elnöke a magas részvételt elsősorban annak tulajdonítja – mondta újságírói kérdésre -, hogy az erdélyi magyarok felismerték a veszélyt, amit a magyarellenes erők 30 százalék fölötti támogatottsága jelent, és hogy a parlamenti választásokon való részvételnek komoly tétje van a közösség, az ország jövője szempontjából.
PS-kommentár: a bizalmat meg kell szolgálni!
Az RMDSZ nagy sikerének alapja – a láthatóan profi kampány és mozgósítás, illetve a szövetség nagyfokú megújulása mellett – az, hogy sikerült kiiktatniuk a konkurenciát és kiérdemelni a magyar kormány kizárólagos támogatását. A belviszályok és az RMDSZ taktikázgatásai okán az elmúlt években a Szász Jenő által alapított Magyar Polgári Párt és a Tőkés László által jegyzett Erdélyi Magyar Néppárt egyaránt eljelentéktelenedett, annak dacára, hogy ezek pártok nem viselték magukon sem a kommunista diktatúra, sem pedig a kilencvenes-kétezres évek zavaros bukaresti mutyijainak terhét. Az utóbbi években a Fidesz-KDNP is a magyar egység oldalára állt és Kelemen Hunorral valóban sokat változott az RMDSZ. Ám nem eleget. Erről és egyes RMDSZ-vezetők árulásairól (is) szólt a Brutális román provokáció készül Csíksomlyón című nyári publicisztikám, amely ITT olvasható el. (Bizakodásra okot adó fejlemény, hogy a konkrét esetet, azaz a Csíksomlyóra telepítendő országos román karhatalmi bázis ügyét végül Kelemen Hunor elítélte, s végül az addig lapuló csíkszeredai polgármester is kénytelen volt szót emelni. A magyar kormánypártok nevében pedig Németh Zsolt, a külügyi bizottság elnöke határozottan fellépett ellene.) Ugyanakkor az RMDSZ – főleg a szórványvidéken – most is tele van a múlt embereivel, s előbb-utóbb avval is kell kezdeni valamit, hogy képviselőik Brüsszelben Manfred Weber és Magyar Péter pártján állnak. Egyszóval rendkívül örvendetes és felemelő a választási a siker, ám nemcsak a kampányban kell a helyes úton járni, hanem meg kell szolgálni Erdély sokat tűrt magyarságának bizalmát, becsülettel és a nemzethez való hűséggel.
Forrás: Székelyhon.ro, MTI, PS, Magyar Nemzet. Fotó: MTI/Kiss Gábor
dr. Kolompár G.
2024-12-02 at 12:26
Gratulálok a magvas véleményedhez! Nyalj egy nagyot a “románia csillágának” hátsójából.
dr. Kolompár G.
2024-12-02 at 12:25
Tamtamtam Tom 2024-12-02 at 11:54
“1. Mutass 1 db. politikust, aki magyarnak hazudja magát.”
Ha az utcán heverő szart is magyarnak nevezed, mert magyar területen található, akkor nincs miről beszélnünk. Kelemen Hunor nem csak az én számomra, de ismereteim szerint az erdélyi magyarok többsége számára sem magyar. Erre magyarázat a magyarság érdekében tett nulla eredmények, a zsidók seggének nyalása és a románoktól kapott “románia csillaga” érdemrend. Az általam vélt származása már nem is kell a véleményemhez.
2. “A románok magyargyűlölete már a 19. század óta létezik.”
Írtam ezzel ellentétes állítást? Én a jelenről beszélek. Ha szerinted a gyűlölet örökölhető- és annak kizárólag örökletes okaiui lehetnek – akkor kezdjük szidni a tatárokat is.
Királytigris
2024-12-02 at 12:24
Lippsi2024-12-02 at 12:13!
Aha Lippsikém értelek már! Számodra azok a jobboldali kereszténydemokraták, vagyis az EPP, akiket Szaros Gyurka zsebre vágott, és elárulják a jobboldali kereszténydemokrata eszméket, meg a választóikat és ezzel az egész EU-t…..
Ok.felvettem a “fordulatot”!
Logikus
2024-12-02 at 12:22
Lippsi
Akikről te beszélsz, azok nem keresztények, nem is konzervatívok és nem is mérsékeltek.
Logikus
2024-12-02 at 12:21
Lippsi
Erdélyiként mondom, hogy neked fogalmad sincs arról, hogy milyen a román szélsőjobb.
Közelében nincs annak amiről te hadoválsz magyar vagy európai viszonylatban (Patrióták). A román szélsőjobb mérföldeket ráver mindegyikre agresszivitásban, úszításban és gyűlölködésben.
Lippsi
2024-12-02 at 12:13
Királytigris 2024-12-02 at 12:02
Te nem vagy tisztában mi az a jobbközép.
Azok a mérsékelt jobboldali keresztény demokraták akik kirúgták a szélsőjobbos fideszt, és a mérsékelt jobboldali konzervatívok akik ajtót mutattak nekik.
A szélsőjobbos söpredék fogadta be őket és együtt fertőzik a szélsőséges nacionalizmust ami halálos veszélyt jelent a székelyekre ha hatalomra kerül a szélsőjobb.
Királytigris
2024-12-02 at 12:02
Lippsi2024-12-02 at 11:51!
Megismétlem: Nem vagy tisztában, hogy mit jelent az, hogy szélsőjobb. Nézz utána!
Hallottunk már a szabad akaratról?
2024-12-02 at 12:00
@Lippsi2024-12-02 at 11:51
Tisztelt Hozzászóló Társunk, sajnálom, de Ön nem tudja mi a különbség a jobbos, jobbközép és a szélsöjobbos politikai állásfoglalás között.
Királytigris
2024-12-02 at 12:00
Tamtamtam Tom2024-12-02 at 11:54!
Korrekt!
Kolompár doki hülyeségeket firkál.
Toeck Ödön
2024-12-02 at 11:59
Lippsi
2024-12-02 at 11:51
“A mai fidesz szélsőjobbos.”
Bárcsak az lenne!
A mai Fidesz, bár valóban volt egy erős jobboldali korszaka, ma már inkább globalista.
Ld. covidönkény, migróbetelepítés, digitális állampóráz, ’56-os műemlékek rombolása.
Ha te tényleg lippsi vagy, ahogy nevezed magad, elgondolkodnék a helyedben egy X-en 2026-ban.
Tamtamtam Tom
2024-12-02 at 11:54
dr. Kolompár G.
2024-12-02 at 10:01
“nem a székelyföldi Gyuribácsi okán kezdték utálni a magyarokat, hanem az ottani magyar és magukat magyarnak hazudó politikusok miatt.”
1. Mutass 1 db. politikust, aki magyarnak hazudja magát. Vagy te magadból indulsz ki?
2. Egyébként pedig méretes fasszágot írtál. A románok magyargyűlölete már a 19. század óta létezik. Avram Iancuék 6000 magyar civilt mészároltak le 1848-ban Erdélyben.
Lippsi
2024-12-02 at 11:51
Királytigris 2024-12-02 at 11:36
Nagyon régen volt a fidesz jobbközép. Az már csak egy távoli emlék mint a liberális fidesz.
A mai fidesz szélsőjobbos. A barátaik is csak szélsőjobbosok. A jobbközép néppártiak megvetik őket. A jobbközép konzervatívoknak se kellettek mert túl szélsőjobbosok.
Csak a szélsőjobb van velük. Mert szélsőjobbosok.
És a szélsőjobbos rák terjed, ha Romániában is kormányra kerülnek jajj a székelyeknek.
Királytigris
2024-12-02 at 11:41
Joszdolfito Sztallerini2024-12-02 at 11:08!
És akik nem mentek el szavazni, azok miben reménykednek? Kiket, és miket támogatnak? Bár ha nem mentek el szavazni, akkor senkit és semmit nem támogatnak… Ezt nevezik nihilizmusnak!
Ez bizony nagyon szomorú.
Királytigris
2024-12-02 at 11:36
Lippsi2024-12-02 at 11:10!
Te nem vagy tisztában, azzal, hogy mit jelent a szélsőjobb.
Szélsőjobb párt volt pl. a NSDP!
Szélsőbal volt az MKP, MDP, MSZMP stb.
Magyarországon ma egy jobbközép pártszövetség a Fidesz-KDNP kormányoz.
Köszönöm, hogy segíthettem!
chatillon r
2024-12-02 at 11:26
utálom a néppártot de amíg ők (is) vezetik európát addig az rmdsz jobb ha köztük marad. az erdélyi magyarok talán több érdekérvényesítésre számíthatnak ott mint a patrióták között akiket kirekesztenek. az erdélyi magyaroknál ez nem fér bele, felesleges ugatás lenne a semmiért
Lippsi
2024-12-02 at 11:10
Ha a szélsőjobb hatalomra kerül ugyanaz lesz ott is mint itt.
A székelyek számára a legborzalmasabb rémálom az ha Magyarország után Romániának is egy szélsőjobbos illiberális intoleráns kormánya lesz.
Joszdolfito Sztallerini
2024-12-02 at 11:08
És a magyarlakta területeken miért nem 100%-os a részvétel???
Megmondom miért nem: mert a magyarság egy része pontosan olyan arányban, mint az ún. anyaországban, sötét, bunkó PROLI, akinek sem nemzete, sem hazája nincsen!!!
Hát, ezért.
Okádmány itt is ott is.
Trollius transylvanicus
2024-12-02 at 11:06
kolompár lófaszdoktor, jól felmondtad a narratívát. Vajon mért hívták a franciák ogrénak a vadembert? Például.
Bizony kilógunk az indoeurópai- germán – szláv sorból! Nem tudom hol élsz, én itthon, de megtapasztaltam az oláhok gyűlöletet már az óvodában, pedig akkor Kelemen Hunorka még a jövő titka volt. Az ” európaiak” képtelenek elviselni az igazi nyelvi, kultúrális másságot, ezért rossz lelkiismerettel átvették az álkisebbségek ajnározását a még “progresszívebb európaiaktól”, az amcsiktól. A környező sovinisztáknak még kapóra jött, hogy tovább építsék etnocentrista államaikat, a híres Nyugat cinkosságával. Szarnak ezek a jogokra, mind!
tevegelő leples
2024-12-02 at 10:44
Borzalmas
2024-12-02 at 10:22
“Románia akkor is borzalmas hely lesz, ha a magyarok nem maradnak restek…”
Az Románia. De mi itt Erdélyről beszélünk, öcskös.
mai alázód
2024-12-02 at 10:43
fujj
2024-12-02 at 10:22
“Cúnya bácsik a Római Birodalom maradványából”
Viccnek szántad, de a libsik románszopók, tehát a dákorománt mítoszt is tövig felszopják.
A mozdulat akkor is látszik, ha felhúztok rá egy kotonnyi gyenge iróniát.
Borzalmas
2024-12-02 at 10:22
Románia akkor is borzalmas hely lesz, ha a magyarok nem maradnak restek…
fujj
2024-12-02 at 10:22
Cúnya bácsik a Római Birodalom maradványából, hogy lépjen rátok a következő nyugdíjas magyar a 46-os csámpás lábával!
dr. Kolompár G.
2024-12-02 at 10:08
Királytigris 2024-12-02 at 09:32
Csurka mondását hoznám fel. “Nem lehet a vak embert az úton átrángatni, ha nem akar átmenni”.
Azonban valószínűleg teljesen más Romániában a helyzet, mint amivel itthon etetnek bennünket. Az erdélyi székelyek-magyarok nem hülyék, ismerik az érdekeiket is és az odavazető utat is. Ha nem mennek el szavazni, annak oka van. Itthonról persze megy az uszítás, mert minél több kinti magyart be akarnak a Fidesz akolba terelni. Aki ezt nem látja, az vak.
dr. Kolompár G.
2024-12-02 at 10:01
Egyszer talán érdemes lenne egy értelmes – egyik párthoz sem bekötött – elemzőnek részleteiben felfednie, hogy az Európában fennálló “magyarellenesség” az valójában miben nyilvánul meg, és mi az oka. A magam részéről szinte biztosra veszem, hogy a politikusaink által hangoztatott magyarellenesség a nyugaton nem létezik, mindössze a Magyarország nevében fellépő politikusainkat utálják. E politikusok pedig úgy próbálnak támogatókat szerezni az őket ért utálat okán, hogy azt hazudják, xy magyargyülölő. (lásd Weber esete) Egészen más eset azon országok “magyargyülölete”, akik együtt élnek a magyarokkal. Romániában valóban sokan gyűlölik a magyarokat. Ennek két oka van. Ott kezdődik a dolog, hogy nem a székelyföldi Gyuribácsi okán kezdték utálni a magyarokat, hanem az ottani magyar és magukat magyarnak hazudó politikusok miatt. (Kelemen Hunor pökhendi pofáját itthonrol is utálom, e tekintzetben megértem a románokat)
A fentiek okán kétségeim vannak abban, hogy az RMDSZ parlamenti képviselőinek gyarapodása bármi hasznot hozna a Romániai magyarság számára. Ugyanis sosem fognak olyan számú képviselővel rendelkezni, amivel a jogaikat biztonsággal megvédhetnék. Ugyanakkor minél több magyar képviselő fekszik keresztbe a Román nacionalisták érdekének, annál inkább lehet a magyarság ellen uszítani.
Logikus
2024-12-02 at 09:44
Itt lenne az ideje, hogy végre tegyen is valamit az RMDSZ, mert 30 év alatt semmit enm tudtak felmutatni!
Minden választáson azzal riogatnak, hogy ha nem jut be az RMDSZ a parlamentbe, akkor ilyen meg olyan rossz lesz az Erdélyi magyaroknak. Erdélyiként írom, hogy eddig semmi érdemlegeset nem csináltak. A román állam, nem támogatja a magyar közösségeket olyan vastagon mint a románt, nem támogatja úgy a magyar egyházakat mint az ortodoxot, nem támogatja úgy a magyar megyéket, mint a románt, még mindig fele annyi autópáyla van, mint Magyarországon. Az ország nagy részében nincs a gáz bekötve, de még a vezetékes víz sem, és angol WC sem! Autonómiáról pedig ne is beszéljünk! Mikor fog végre tenni valamit az RMDSZ???
Királytigris
2024-12-02 at 09:32
Döbbentem olvasom, hogy csak a szavazásra jogusultaknak kb. a fele ment el szavazni!
A többi mit csinált????? Vakarta a tökeit? Arra várnak, hogy a románok taroljanak?
Egyedül nehéz, együtt könnyebb! Segíts magadon, majd az Isten is megsegít!
Szomorú vagyok….