Pesti Srácok

Rendőrök elől menekülő embercsempész hajtott egy felüljáró oszlopának Budapesten

Rendőrök elől menekülő embercsempész hajtott egy felüljáró oszlopának Budapesten

A Budapesti Rendőr-főkapitányság szombati közleménye szerint a rendőrök szombatra virradóra egy lengyel hatósági jelzésű, Budapest felé tartó autót akartak ellenőrizni az M5-ös autópályán, az illegális migránsokat szállító autó vezetője azonban nem állt meg a rendőri jelzésre, hanem több közlekedési szabályt megszegve továbbszáguldott a XIX. kerület felé. A jármű végül a ferencvárosi Gyáli út és Illatos út kereszteződésében lévő felüljáró oszlopának hajtott.

Az autóban négy – magát albán állampolgárnak valló – utas volt, akik jogszerű magyarországi tartózkodásukat nem tudták igazolni, őket a mentők vizsgálatra kórházba vitték. A kocsit vezető 25 éves szerb férfit a helyszínen elfogták és előállították. A BRFK tájékoztatása szerint egy másik embercsempészt is elfogtak éjszaka a fővárosban: a rendőrök Kőbányán, a Könyves Kálmán körút és az Elnök utca kereszteződésében is ellenőriztek egy magyar forgalmi rendszámú gépkocsit, amelyet egy ukrán állampolgárságú férfi vezetett. A kocsiban egy lengyel, valamint két, magát török állampolgárnak valló férfit találtak, akik jogszerű magyarországi tartózkodásukat nem tudták igazolni. A budapesti rendőrök intézkedtek egy cseh hatósági jelzésű személygépkocsival szemben is, amelyet egy grúz állampolgárságú férfi vezetett, utasa pedig egy azerbajdzsáni férfi volt. A magukat igazolni nem tudó külföldieket mindhárom esetben előállították. A rendőrség embercsempészés gyanúja miatt indított eljárásokat.

Forrás: MTI; Fotó: Police.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.