
Szijjártó Péter egy svéd tévének adott interjújában elmondta, hogy az elmúlt években rendszeresen hazugságokat és koholt híreket terjesztettek Magyarországról a svédországi kormánytisztviselők. A finn politikusok hasonlóképpen támadták hazánkat főleg jogállamisági kérdésekben. Ennek ellenére a magyar országgyűlés nemsokára ratifikálni fogja mind a finnek, mind a svédek NATO csatlakozását. Így már csak Törökországon múlik, mikor is kezdődhet meg hivatalosan a két ország csatlakozása az észak-atlanti szervezethez. Lapunk összegyűjtötte a legérdekesebb megnyilvánulásokat a két ország politikusaitól.
Érdemes megjegyezni, hogy a magyar kormánnyal szembeni kritikus svéd kormányzati és politikusi megszólalások leginkább az előző, szociáldemokrata-zöld kisebbségi svéd kormány és baloldali, balliberális, valamint ultraliberális politikusok részéről érkeztek. A jelenlegi kormányt alkotó Mérsékeltek, Kereszténydemokraták, Liberálisok és az őket támogató Svédországi Demokraták jellemzően nem használták a magyar kártyát az elmúlt években. Kormányra kerülésük óta pedig nem volt markáns, nyilvános megjegyzésük.
Így támadták a finnek hazánkat
Tytti Tuppurainen EU ügyekért és állami vállalatirányításért felelős miniszter úgy fogalmazott:
Orbán kijelentései nem a teljes magyar nemzetet reprezentálják és felelőtlenül elszigetelik Magyarországot a civilizált világtól. Orbán groteszk ámokfutása árt Magyarországnak. Nem szabad, hogy az ilyen rasszista megnyilvánulások elfogadottá váljanak, hanem minden alkalommal emlékeznünk kell arra, hogy kiálljunk az emberi jogokért.
A miniszter egy másik felszólalásában kiemelte, hogy az Európai Bizottság felszólította Magyarországot, hogy tegyen intézkedéseket a jogállamiság megerősítése és a korrupció felszámolása érdekében. Szerinte odáig fajult a folyamat, hogy további lépések nélkül Magyarországot több milliárdos uniós forrás elvesztése fenyegeti.
Li Andersson oktatási miniszter sem fogta vissza magát jogállamisági kérdésben:
Nem az EU feladata a magyar és lengyel tekintélyelvű és a jogállamiságot tiszteletben nem tartó vezetők támogatása
Eero Heinäluoma EP-képviselő nemrégiben így fogalmazott:
Szomorú a magyar eset. A Fidesz kíméletlen propagandáját állami pénzből finanszírozzák. Látva ezt a fejleményt Oroszországban, ez arra kényszerít bennünket, hogy nagyon keményen lépjünk fel a Magyarországgal és Lengyelországgal való kapcsolatainkban is.
A finn képviselő szóba hozta Orbán Viktort is. Szerint a mindent átható korrupció és a kemény propaganda miatt rendkívül nehéz aláásni Orbán hatalmát. Az ember persze reméli, hogy az ellenzék képes lesz meglepetést okozni, de ez egy rendkívül nehéz helyzet, tekintve, hogy Magyarországon milyen módon folyik egy kampány.
Petri Sarvamaa finn EP-képviselő is így “méltatta” a magyar miniszterelnököt:
Orbán kemény dió, meg kell hagyni. Ahogy félelemkeltéssel és az emberek elbizonytalanításával építi a hatalmát, rendkívül gusztustalan. Orbán Viktor játszmát játszik. Semmi többről nincs szó.
Hozzátette, a magyarok addig játsszák ki a kártyáikat, amíg van reményük arra, hogy valamit le tudnak venni az asztalról. Az EU-nak át kell látnia Orbán játékát, és a kohéziós alapokat nem szabad kifizetnie. Úgy fogalmazott:
az EU-nak itt az ideje, hogy Orbánt felelősségre vonja. A közös pénz megszerzéséhez közös elvek betartása szükséges. – Magyarország a saját útját járja és teljesen tudatosan megsérti a közös elveket.
A képviselő szerint a Bizottságnak gyorsan kell cselekednie, mert a jogállamiság leépítése folyik egyes tagállamokban, különösen Magyarországon és Lengyelországban. Úgy fogalmazott
Az emberek aggódnak a szabadságjogaik, a kisebbségek helyzete, a médiaszabadság, az igazságszolgáltatás pártpolitikai célokra való felhasználása, a független bírók helyére kinevezett pártpolitikusok miatt.
Svéd politikusok sem finomkodtak, finn kollégáikhoz hasonlóan gyalázták a magyarokat
Karin Karlsbro svéd EP-képviselője ezt írta nemrég a Twitteren:
Sötét nap Európa számára. Orbán lényegében megszüntette Magyarországon a demokráciát a koronával mint kifogással. Megismétlem, amit a múlt héten mondtam – el kell zárni a Magyarországra irányuló EU-s támogatásokat.
Malin Björk, ellenzéki svéd Baloldali Párt EP-képviselője ezt mondta a magyar migrációs politika kapcsán –
A magyar és lengyel rasszista kormányok úgyis mindent ellenezni fognak, ami nem a menekülő emberek
előtti falak építéséről szól.
A képviselő nem állt itt meg, tovább folytatta a mocskolódást. Beszélt még arról is, hogy szerinte 10 éve támadják Magyarországon a jogállamiságot, a demokráciát és az emberi jogokat. Javasolta, hogy semmilyen EU-s pénzt ne kapjon meg ez a kormány. Hozzátette, hogy Magyarország immáron nem teljesértékű a demokrácia. Úgy fogalmazott
Magyarországon folyamatosan sárba tiporják az ellenzéki politikai csoportok, az LGBT+ csoportok, a nők és bevándorlók jogait, amit semmilyen módon nem lehet indokolni és védeni.
Jessika Roswall Svédország európai minisztere élesen kritikus volt a magyar gyermekvédelmi törvény elfogadásakor, annak szabályait a szabad társadalom legalapvetőbb értékei elleni támadásnak minősítette, kiállt a 7. cikk szerinti eljárás és a kondicionalitási mechanizmus Magyarországgal szembeni mielőbbi alkalmazása mellett. Twitter üzenetében továbbá úgy fogalmazott,
Magyarország legutóbbi LMBTQI-ellenes szabálya az utolsó csepp kell, hogy legyen. Az EU-nak határozottan kell cselekednie, és az új kondicionalitási mechanizmuson keresztül befagyasztani minden Magyarországnak járó uniós forrást.
Ilona Szatmári Waldau, a kormányon kívüli Baloldali Párt képviselője, Európa- politikai szóvivője bírálta a magyar demokráciát
Magyarországot számos vélemény szerint már nem lehet demokráciának tekinteni. A bíróságok és média ellenőrzése, antiszemitizmus, homofóbia, illetve az ellenzék létét megnehezítő jogszabályi változások, valamint a kiterjedt korrupció miatt, amelynek keretében a miniszterelnök rokonai és barátai meggazdagodtak.
Abir Al-Sahlani, a jelenleg ellenzéki svéd Centrum Párt EP-képviselője szerint:
A demokrácia helyzete Magyarországon a lengyelnél is súlyosabb. Egy olyan politikai zsarnok, mint Orbán Viktor, nem nyerheti meg az újjáépítési pénzekért folytatott csatát, nem zsarolhatja az EU-t.
Nyitókép: MTI/EPA/COMPIC/Kimmo Brandt
Lacus
2023-03-08 at 11:33
Ha ezek után is ratifikálják a 2 ország NATO tagságát, a jó isten nem mossa le a kormányról ami alapján a nyúl bátorságával a csiga gerincességével végül tényleg mindent megszavaznak. Minden épeszű tudja, pufferzóna nélkül biztosan haladunk egy mindent elpusztító világháború felé! A mást mondunk és mást teszünk keményen vissza fog köszönni!
ómió
2023-03-08 at 10:51
Nagy kék ezeknek a szemük alá, nem a megszavazás!
dr. Kolompár Genitália
2023-03-08 at 10:14
Már várom, hogy az Ezredvég kihozza a legfrissebb “felmérését”, mely szerint a magyarok 71%-a támogatja Svédország és Finnország NATO csatlakozását.
Mert a múlt héten már “felmérték”, hogy a magyarok jobban utálják Putyint, mint Zelenszkíjt. Lehet, hogy nincs biztosítás az épületükre, mert aztán a felmérésük erre vonatkozó adatait gyorsan levették a honlapjukról. – de visszacsinálni már nem lehet, mert minden média közölte. Ennyit a hitelességről.
Érkezett felvetés arra, hogy miért nem ír ki a kormány nemzeti konzultációt az ügyben? Mert csak olyan ügyben írt ki, aminek a támogatásában biztos. Ez érthető is. Csakhogy a kormány kimondta, hogy támogatják a saját ellenségeiket.
De van itt egy másik kérdés is. Milyen alapon szorgalmazza Orbán Viktor az európai haderő felépítését, ha pont most akar további két országot beléptetni a NATO-ba? Minél több állam a NATO tagja, annál több országot kell az abból kilépésre rávenni. Mert azt be ne kajálja már valaki, hogy a NATO-n belül elképzelhető külön európai NATO! Szóval. Ha meg akarunk az USA terrorjától szabadulni, akkor miért akarunk NATO-t bővíteni? Ha pedig nem akarunk, csak muszáj… akkor tessék rendes népszavazást kiírni, annak eredményére lehet az USA előtt is hivatkozni. Már a nagy orosz tudós – Nyazsgem Nyazsgemovics nyazsgemov – is megmondta, hogy az USA kapja be!
Armentarius
2023-03-07 at 22:24
moliere
Ezt akár nevezhetnénk Nemzeti Konzultációnak is. Az gyorsabb megoldás, a jövő héten már indulhatna is akár. Ilyenekről is lehetne konzultációt indítani, nem csak a felesleges kérdésekkel.
Annak idején nálunk népszavazás volt a csatlakozásról, most egy konzultáció is beleférhetne.
moliere
2023-03-07 at 19:32
Úgy lehetne őket leginkább leégetni, mármint a finneket és a svédeket, hogy mondjuk MI kiírnánk egy népszavazást arról, hogy Magyarország támogasson-e újabb potenciális háborús felekkel való szövetségre lépést. Ők nem merték megkérdezni a még oly kretén, még oly agymosott, még oly trendi lakosságukat, hogy belépjenek-e. A korrupt, lefizetett, hazaáruló parlamenti politikai elitjük szavazta meg. Akiket kilóra adnak-vesznek szerte bezzegeurópában.
Nagy égés lenne, ha mi tartanánk róla népszavazást. Mindegy is, milyen eredménnyel. Már a tény alázná őket. Most megmondom, egész Oroszország ezen röhögne egy hétig. Kínában is magas szintre kerülne a magyar humor… Indiáról nem is beszélve. Ekkora fricskát nem láttak még ezek a tetvek. Még lehet, hogy a török is átvenné a módszert. Washingtonban egykét majomnak felrobbanna a feje az biztos. 😀
Szerintem próbáljuk ki! Ha még egy újság pocskondiázza Magyarországot, vagy bármely szervét, akkor vonuljunk haza, hogy úgymond a felezés nem segített, és a telefonos segítség sem működött, úgyhogy MEGKÉRDEZZÜK A KÖZÖNSÉGET. 😀
Királytigris
2023-03-07 at 18:59
Ez a delegeciózás a svédekhez, meg finnekhez, HIBA!
Ha valamit akarnak, jöjjenek ők, lapos kuszásban mea culpázni!
Nehogy már mi menjünk Canossát járni! Ne röhögtessük ki magunkat!
Dezső
2023-03-07 at 18:55
Én szerintem az egész csak a megfelelő nyelvi szótár hiányát mutatja.
Bizonyára a gugli fordítót használták hogy a magyar szövegeket lefordítsák maguknak….
Vagy csak szimplán nem jó a program amit használnak ….
Hsz egy fordításnál nem mindegy, hogy “feltámadunk” vagy “fel, támadunk”……
—–
Nnnaaaaa.a…….
Királytigris
2023-03-07 at 18:52
Drazsen2023-03-07 at 16:54!
Az orosz-ukrán háború bizonyítja, hogy a repülőgép már nem hatásos fegyver ott, ahol hatásos légvédelem van. A cirkálórakéta, meg a hiperszonikus rakéta az igazi fegyver. Ma már harcirepülőt vásárolni, ablakon kiszórt pénz.
mux
2023-03-07 at 18:48
Akkor gondolom a svedek megszuntetik a nyilvan valoan tekintelyelvu kiralysag intezmenyet es egyuttal beengedik a parlamentbe azt a partot, amelyik a masodik legtobb szavazatot kapta a valasztason. Ha mar demokracia meg jogallamisag ugyebar. Apropos finnek, mi ujsag a keritessel, amit epp epitetek? Szepek rajta a szogesdrotok? Szembekopitek magatokat?
gács
2023-03-07 at 18:23
Ez a skandináviai utazás fölösleges pótcselekvés. Ha benn lesznek a NATO-ban, még pimaszabbul fogják Magyarországot ócsárolni.
heman
2023-03-07 at 18:18
Nehogy beadják nekünk, hogy a svédek é a finnek hirtelen, egyik napról a másikra megváltoztak velünk szemben. Mármint, hogy az előző kormányok alatt vélekedtek így rólunk !! Miért olyan sürgős ez a döntés?? A Törökök még nem döntöttek !!!
2 ÉNAKI
2023-03-07 at 18:12
Minek a Búsó járás,úgyis megszavazzuk.A NATÓ tagsàg után kell megfigyelni,mennyire is változtattak hazánk iránti hozzáállásukon.
TalEle
2023-03-07 at 17:56
Tudja itt valaki, hogy Hende Csabáék, konkréten, mi a [email protected] keresnek Stockholmban és Helsinkiben? (Sajnos Kövér Házelnök Úr nem tudott velük menni a halaszthatatlan kenyai látogatása miatt…) Egyáltalán, magyar szempontból, mi számíthat „eredménynek” a külön-külön pár órás parlamentközi találkozókon? Például, ha leszbi finn miniszterelnök nő azt mondja, hogy holnaptól, biz’ Isten nem mondanak rosszat Magyarországról, az már elég? Vagy: a svéd és a finn Btk-t ki kell egészíteniük a „Magyarország szidalmának tilalma” tényállással? Vagy, esetleg, legalább féléves „monitoring” időszakot vezetünk be az „ígéretek” kontrolálására? Orbánék „béke vágyát” teljes mértékben hitelteleníti – itthon és külföldön egyaránt – a svédek és a finnek NATO tagságának a támogatása! A legkisebb zsarolásnak is „becsicskulva, azonnal támogatják a NATO bővítést, aztán majd, fegyvereket és katonákat is küldenének…
Puncius Pinatus
2023-03-07 at 17:49
Eddig visszafogottak volta, számítva a pozitív szavazatra.
Mi lenne, ha meg szavaznák a tagságukat, innen nyeregbe érezve magukat fándlival szórnának ránk a mocskaikat.
NO NATO!
Nix ugribugri”
Yoggi
2023-03-07 at 17:38
@Orientál
Megint okosat röffentettél hozzá.
Nézzük akkor, miket lehet még venni Gripeneken kívül.
Francia Rafale, összeurópai (német, brit, olasz, spanyol) Eurofighter és természetesen az amerikai Falcon (22 és 35, amik kb. jelenleg az egyetlen 6. generációsok, amik elérhetőek.)
Melyik az, ahol nem tudnak hülyéknek szánt, ostoba, kamu kifogásokat gyártani a “bátor kereszténydemokraták”, akik “szembe mertek menni” a flech.ooti Castro akaratával?
Hesslerezredes
2023-03-07 at 17:37
Természetesen jottányi kétségem sincs, hogy meg fogjuk szavazni a felvételüket.
Egy orosz közmondás szerint aki az Ördögnek nem piszkavas az az Istennek sem gyertya.
A langyosakat kiköpi az Isten.
A sehús sehal – gyáva – embernek fing a harangszó.
Sajnos én már hallom is ennek a harangnak a hangját itt…
Remélem, hogy a kűdöttcség (sic!) leszállva a repüllőrül gatyát letol, fejreáll és lefossa magát.
Komondor
2023-03-07 at 17:32
Komolyan nem értem.Minek is kellene támogatnunk a két jelölt országot ha állandóan minket “iskoláztatnak”?Egyszer az életben be kellene vállani azt, hogy nem vagyunk “senkik” akikbe csak úgy bárki belerúghat!Most volna alkalom erre de csak a színjáték megy, “küldöttség” utazott a minket becsmérlőkhöz, hogy alázatosan megkérjék “őket”, ugyan ne billentsenek már lépten-nyomon fenékbe minket.Aztán ennyi.Lehet majd vásárolni repcsit a svédektől, lehet örömködni, hogy “mekkora jó fej” a Magyar kormány mert végül “megengedték” , hogy belépjenek.Tiszta “szabaCCCSágharCCC…magyar módra.Halkan, s csendben jegyezném meg, hogy ha a kormánynak “vér kell a pucába” ahhoz, hogy ne támogassa a a két jelölt felvételét a Világ legnagyobb terrorszervezetébe (NATO), esetleg lehetne hírdetni véradó napot, bizonyára hamar gyűlne elég vér a lelkes, támogató önkéntesek közbenjárására a pucába.
Drazsen
2023-03-07 at 17:16
Orientál2023-03-07 at 17:07
Okos, racionális, olyan igazi fidesz-nyik válasz volt.
Bielahora
2023-03-07 at 17:15
A magyarok soha nem mentek be egy országba és ott 30 éves háborút csináltak
bl
2023-03-07 at 17:10
@drazsen
Az a vicces, hogyha eredményes lesz a nyugati Orbánbuktatás, akkor a legteljesebb korrupció, lopás, kiterjedt pénzlenyúlás rendszere fog azonnal felállni a bukása után. Mert azok vagytok ti, amit rákentetek Orbánra. (Most a svédek zsarolópotenciáljával fenyegetőzöl?)
P.S.
2023-03-07 at 17:10
Azt nem értem, miért mi megyünk ezekhez a trógerekhez, amikor ők szeretnék hozzájárulásainkat.
Orientál
2023-03-07 at 17:07
Drazsen Szard össze magadat majd ,mert legközelebb nem a svédektől vesszük. Ráadásul a baltiak fölé repüljél te és ellenőrizd a légterüket.
Drazsen
2023-03-07 at 16:54
Csak cicózzatok a svédekkel szemben. Nekik nagyon egyszerű dolguk van. Tőlük lízingeljük a Grippeneket, melyek ideje lassan lejár. Majd találnak valamilyen piti indokot, hogy visszavárják a gépeket! Aztán Viktor vakaródzhat, ez sem jött be! Na de van megoldás. A magyar tulajdonú cseh repülőgépgyár olyan de olyan gépeket fog gyártani, ami nekünk bőven elég. Lopakodó oktatógépek, lesznek, s fényes villámokat kilövellve küzdenek….a mienk és tulajdonképpen ez nekünk elég!
aladin
2023-03-07 at 16:43
Akkor a szemét finneket és svédeket szintén primitiven nem kell támogatni a törökökkel együtt.
Naprózsa
2023-03-07 at 16:38
Valamelyik népi írónknál olvastam, hogy a gazdag rokonok alaptaktikája, hogy valamilyen ürüggyel megsértődnek a szegény rokonra, pont azért, hogy ne kelljen a szegény rokon nyomorát észrevenni és még a bűntudat halvány tünetét is el lehet így űzni, hogy ne kelljen a csóró rokont segíteni.
Na, ez van a svédeknél is és a finneknél is:
Az idézetekben nem lehet nem észrevenni, hogy úgymond mind csak a bűneinkért akar bennünket megfosztani minden pénztől.
Á, dehogy arról van szó, ó egyáltalán nem, hogy egyszerűen csak nem akarnak pénzt adni még a saját magunk felvette hitelből sem, hisz sokkal jobb helye van az náluk…
Amúgy van egy fogadásom, hogy ezek egyike se tudná mégcsak megközelítően se bejelölni Magyarországot egy vaktérképen, ennyit az ő észbeli kvalitásairól.
Különösen tetszik a svéd centrum pártos muzulmán patkány véleménye. Idecsalinkázik minden törvényt, demokráciát és országhatárok tucatjait magasról lefosó allahista barom a világ legsötétebb vallásának Arábia-alsóról származó söpredéke, de már a fél agysejtjével kioktat bennünket demokráciából egy olyan velejéig rasszista barom, aki szerint akik nem muzulmánok, azok nem is emberek, csak kafírok. És a többi “finn” meg “svéd” meg ezeknek a szaros seggét nyalja. S ezzel a szaros nyelvével még meg mer szólalni…
Vélemény
2023-03-07 at 16:20
Szomorú, hogy ilyen mélyre süllyedt a színvonal, de sajnos 2010-től csak ezen munkálkodott a hazai ellenzék. Mivel nem bírták elviselni, hogy elvesztették a választást ezért mindenhol csak az Orbán kormány ellen áskálódtak. Addig csinálták amíg vérszemet kaptak a süket és hamis dumákkal beetetett bezzeg nyugati nemzezek. Nekik az jól jött, hogy Magyarországot szidalmazhatták, mert addig se foglalkozott senki a mocskos es álszent problémájukkal.
Szóval, a hazai ellenzék mindegy szálig gazember…. Szégyen, hogy nekik csak a dollár volt a fontos és nem a magyar nemzet, és persze a dolár mellett simán zsebrevágták a mi pénzünkből fizetett béreiket és a nem kevés egyéb juttatásokat.
Tudományos libsizmus
2023-03-07 at 16:11
Fingország NATO tagságát kötelező megvétózni. Svédország még talán elmegy.
Azonban hogy a NATO most nyisson Fingországban egy 1300 kilométeres arcvonalat Oroszország felé, ez akkora kiszámíthatatlan kockázat, hogy ebbe épeszű kormány nem mehet bele.
Ez van, kedves fingek. Részt vettetek a náci Németország mellett a Szovjetunió elleni háborúban, amelyből vesztesként úgy jöttetek ki, mintha győztesek lettetek volna.
Van ilyen. Karmának hívják. Vegyétek tudomásul fingek, hogy nem nektek áll a világ. Mi is tudomásul vettük 1918-ban. Aztán 1945-ben. Aztán 1956-ban.
Tudományos libsizmus
2023-03-07 at 16:05
Logikus:
Nem az orrára kell koppintani. Meg kell vétózni a két köcsögöt.
Remélem, lesz ennyi vér a kormány pucájában.
Logikus
2023-03-07 at 16:01
Remélem, hogy a magyar delegáció az orrukra koppint a svédeknek meg a finneknek!
Tudományos libsizmus
2023-03-07 at 15:50
Fingország nagyon jól elvolt a hidegháborúban a semleges státuszával. Szépen kerestek vele.
Svédország úgyszintén.
Erre most jönnek a NATO-val? A NATO kedves svédek és finngek semmitől nem fog titeket megvédeni. Legfeljebb ha van olajotok vagy földgázotok. Az nektek nincs. Akkor elmehettek szépen a picsába.
Aztán azt hiszitek finngek, ha a NATO megnyit nálatok egy 1300 km-es arcvonalat Oroszország felé, ahhoz a ruszkiknak nem lesz egy szavuk se?
A hüllőtekintetű leszbi picsátok helyett szavaztatok volna inkább egy épkézláb kormányra.
api01
2023-03-07 at 15:47
Nem kell őket beszavazni.
Pont.
fityak
2023-03-07 at 15:35
A külügyér miért előlegezi meg amíghaza nem jönnek?
Nem kell megszavazni!!!!
Haszerba leszünk lemondok félévi nyugdijamról…
CSA NE NE NE.
Armentarius
2023-03-07 at 15:32
Haza kell utazniuk, és nemmel szavazni!..Miért kell előre bejelenteni, hogy megszavazzuk?..Ennyire beszarik nem lehetünk!! Mi értelme van így az egésznek?
Béla
2023-03-07 at 15:24
Nem sok jót ígér, ha ilyen mentalitású alakokkal kell egy “Védelmi Szövetségben” részt ven-nünk.
Győző
2023-03-07 at 15:14
Ez nem fog változni.
varga eszter
2023-03-07 at 15:10
Van valaki aki képes megmondani, hogy mi van ha nemet mondunk?
Kell tartanunk tőlük?
Vagy…..
chatillon r
2023-03-07 at 15:08
a szélsőbal ideológiai nem közös érték, pláne nem európai érték. ezt a nyugati szélsőbal ott tudja elhitetni, ahol már bedarálták a sajtószabadságot. Számukra akkor van sajtószabadság, ha csak ők juthatnak szóhoz, ha ők tudják kizárólag terjeszteni és normálisnak hazudni a saját szélsőséges nézeteiket. Magyarország a 90-es években volt ilyen de most szabadság van. ezt nem tudják elviselni. dobrev árnyékormányának tagjai sem tudnak elviselni kritikus kérdéseket, hápognak, forog a szemük, dühbe gurulnak. csak a mikrofonállványokat képesek elviselni.
Hesslerezredes
2023-03-07 at 15:05
Ha itt nincs demok-ratyija, akkor ugye a Parlament sem tud szafaszni, úgyhogy bocsi kedves (vazelin-nedves) északi tesók, de nem tudjuk támogatni a csalatkozástokat a GETTO-hoz…
Ti mondtátok, hogy ez itt nem démonokrácia.
Bátran szórakozzatok hát az elhullott könnyű testi munkás, közvetlen női felmenőtökkel annak ravatalán óvszer nélkül backwards!!!
átlagpolgár
2023-03-07 at 15:05
Sajnos elég jól ismerem őket. Sőt …… nem értek velük egyet. Felsőbbrendűnek érzik magukat. Nem befogadók. A külföldieket csak cselédnek tartják……
dr. Kolompár Genitália
2023-03-07 at 14:59
Bressa
Ez tetszett. 🙂
dr. Kolompár Genitália
2023-03-07 at 14:58
jav: A dicsérettel csak lejáratnák.
AB
2023-03-07 at 14:57
Nem kellene talán mégis meggondolni a ratifikációt mindkét jeles állam esetében ?
Már láttuk egy párszor, hogy “minden jótett eléri méltó büntetését. Muszáj?
dr. Kolompár Genitália
2023-03-07 at 14:57
Légy mindenütt van. De kutyaszar környékén rengeteg. Svédország ma Észak -Európa kutyaszara a liberális legyek számára. Mindenki aki a liberális bűzt ki akarja szellőztetni, az közellenség. addig jó nekünk, amíg nem dicsérik a kormányunkat. A dícséretet csak lejáratnák.
bressa
2023-03-07 at 14:54
Sajnos a parlamentünk nem ér rá ratifikálni a Finn és a Svéd NATO tagságot, mert a demokrácia helyreállításával van elfoglalva….egyébként meg bekaphatjátok!