Már több mint 23 ezren vesznek részt a Nyári diákmunka programban országszerte, a járási és kerületi hivatalok továbbra is várják a jelentkezőket – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára közösségi oldalán szombaton. Bodó Sándor a Facebookon közzétett bejegyzésében ismertette: csaknem 20 ezren az önkormányzatoknál, háromezren a turizmusban és a vendéglátásban, 400-an pedig a mezőgazdaságban dolgoznak. Az államtitkár kiemelte, hogy a 16-25 év közötti nappali tagozatos diákok tisztességes fizetéssel és munkatapasztalattal gazdagodhatnak.
A feltöltött videóban Bodó Sándor felidézte, hogy a kormány kilencedik alkalommal indította el a Nyári diákmunka programot.
A korábbi évek tapasztalatai egyértelműen kedvezőek, több mint 210 ezer diák szerzett munkatapasztalatot, jövedelmet
– mondta, hozzátéve, hogy a program nagyon népszerű idén is.
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a diákokkal szabályos munkaszerződést kötnek a foglakoztatók, amelyben nevesítve vannak az elvégzendő feladatok és a munkáért járó bér. Bodó Sándor felhívta a figyelmet, a program folytatódik, még van lehetőség arra, hogy a diákok jelentkezzenek, a munkakörök továbbra is változatosak. Az államtitkár bejegyzése szerint a legtöbben Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Békés megyékben dolgoznak.
Forrás: MTI/Facebook; Fotó: Facebook-képernyőfelvétel
Facebook
Twitter
YouTube
RSS