Dezse Vű
Jó emberek vagyunk, ha egy bűnözőn segítünk? – Dezse Vű
Van egy nagyon friss történet, ami leginkább a morálról szól, a közösségről, a felelősségvállalásról és a szeretetről – és persze a felelőtlenségről és a rossz döntésekről is. Vagyis a „jóemberkedésről”. Így, egyszerre. A kérdés pedig, amit a történet feszeget, az, hogy hogyan kell úgy segíteni másokon, hogy annak legyen értelme. De vannak más kérdések is, például az, hogy milyen az önzetlen segítség, miért segítünk másokon, és minden esetben kötelesek vagyunk-e civilizált, keresztény emberekként segíteni a másikon anélkül, hogy tudnánk, hogy kin segítünk? És mi történik akkor, ha kiderül, hogy akin segítünk, az egy elmebeteg bűnöző, de nekünk sok lájkot hozott az, hogy meg akartuk változtatni az életét? Felöltözteti a testüket mutogató lányokat egy konzervatív AI – Dezse Vű
Tudjuk, az emberiség minden csodálatos technikai vívmányt és eszmét arra használ fel, hogy a végén minden a női mellekről és a szexről szóljon, ha éppen már a tudatmódosítással és a szivárványos propaganda eladásával már végeztek. És ez gyorsan meg szokott lenni. Ez a korszak nem ért véget, soha nem is fog valószínűleg, de mindenképpen hírértéke van annak, hogy valaki – talán először – őszintén jóra használja a közösségi médiát és a technológia egy nagyon veszélyes és nagyhatalmú újdonságát, a mesterséges intelligenciát. Teszi ezt úgy, hogy az ember, az AI segítségével szó szerint visszateszi az interneten magukat olcsó húsdarabként mutogató és áruló lányokra a nadrágot és a blúzt, sőt, néha megmutatja milyenek lennének, ha gyermekeik, családjuk lenne. Az ötlet működik, és egyre észszerűbb. Lenne értelme örökké élni, ha pénzzel legyőzhető lenne a halál? – Dezse Vű
Nem fogunk örökké élni. Ez van. Egy adott ponton megöregszünk, és egyszer csak meghalunk, és ez ellen nem tehetünk semmit. Beszéltünk már arról, hogy a világ néhány szupermilliárdosa atombunkereket épít, mert nem akar meghalni egy esetleges apokalipszisben, vannak viszont olyanok, akik nem csak ilyesmivel próbálják meg az örök életet biztosítani maguknak, hanem egészen elképesztő dolgokhoz nyúlnak, és talán a szűz lányok vérétől sem riadnak vissza. Amúgy tényleg majdnem erről van szó. Lehet amúgy, hogy nekik van igazuk és tényleg legyőzhető a halál? Az amerikai tech-milliárdos, Brien Johnson szerint igen. Az ember pár év alatt több mint 4 millió dollárt költött a “Blueprint” nevű élethosszabbító rendszer kifejlesztésére, amelyben minden, a testét érintő döntést kiszervez egy orvosokból álló csapatnak, akik az adatok alapján szigorú egészségügyi rendet dolgoznak ki annak érdekében, hogy csökkentsék az öregedést és a test elhasználódását. De vajon megéri? Van értelme? Hamarosan indulhat az első AI-hírcsatorna, ami azt is eldönti, hogy mi érdekelhet minket – Dezse Vű
Tavaly december végén egy furcsa videó jelent meg az interneten. Ebben egy nőnek látszó AI azt állította, hogy ők lesznek az első olyan hírcsatorna, médium a világon, ahol nem dolgoznak majd emberek, a tartalmat kizárólag a mesterséges intelligencia intézi majd. A "Channel 1" névre keresztelt csatorna nem titkolt szándéka, hogy teljesen átalakítsa a médiát, mert szerintük ez a jövő. Ráadásul állítólag mindenkinek személyre is tudják majd szabni a híreket, vagyis senki nem lát, hall, vagy olvas majd olyat, ami esetleg nem egyezik a véleményével, vagy azzal a valósággal, ami neki tetszik… Te jó ég! Lehet, hogy a Telex és a 444.hu is AI-vezérelt? Aztán persze az is lehet, hogy az egész nem igaz és egy hatalmas nagy álhírrel van dolgunk, semmit nem lehet kizárni, de akkor is érdemes beszélgetni erről, mert az ötlet már biztosan megvan, és valószínűleg a szándék is. Senki nem akar WOKE lenni a videojáték-iparban, a végén viszont megéri behódolni
Kifejtettem már, hogy mit gondolok az egyre szivárványosabb videojátékokról, viszont soha nem néztünk igazán a dolgok mélyére. Éppen itt az ideje, ugyanis egészen konkrét oka van annak, hogy a videojáték gyártó cégek és a filmipar behódol neokommunista, a szivárványos, meg még sok egyéb torz agenda előtt. Aki eléggé figyelt, az észrevehette, hogy a legtöbbször a WOKE történetszálak egyáltalán nem illenek bele egy film vagy egy játék a alaptörténetébe, érződik rajtuk, hogy erőltetettek, és sokszor olyan, mintha a különböző produkciókhoz ugyanaz a személy írta volna a szkriptet. Ha így érzitek, nem álltok messze az igazságtól, és az sem csak egy hétköznapi paranoia, hogy azt gondoljátok, hogy felülről jövő nyomás miatt alakulnak így a sztorik. Két dolgot mondok el előre: Sweet Baby és ESG-pontszám. És ez most durva lesz, sok infó következik. 2024, az év, amikor a mesterséges intelligencia is beszáll a politikai kampányba, de vajon kivel van? – Dezse Vű
Az egyes országok pártjai mellett maga az Európai Parlament is készül a jövő évi, június 6. és 9. között tartandó EP-választásra. Az európai elit arra készül, hogy celebek felkérésével népszerűsítse az EP-választást, azt, hogy ezzel is buzdítsák a polgárokat a voksolásra, meg arra természetesen, hogy valahogyan ne az Orbánra meg ne a magyarokra voksoljanak. Egyetlen nagyon fontos szereplő nincsen felsorolva, vagy megemlítve, mint az emberek döntését befolyásolni képes és akaró tényező, aminek az idén először lesz szerepe egy politikai kampányban. És azért nem említik, mert nem akarják, hogy ezzel az emberek egyelőre képben legyenek. Ez a mesterséges intelligencia, vagyis az AI, ami úgy tűnik, hogy a baloldalt fogja segíteni az elkövetkezendő politikai megmérettetéseken – idén először, és ezentúl mindörökké. Úgy tűnik, megint teljesen újra kell gondolnunk mindent, amire eddig fel voltunk készülve.
Csilliárdokért építenek luxusbunkereket a milliárdosok... tudhatnak valamit, amit mi nem? – Dezse Vű
A világ milliárdosai tudhatnak valamit. Az elmúlt időszakban ugyanis közülük egyre többen hivatkoznak valamire, amit csak az "eseménynek" neveztek, és a legtöbben közülük – már akikről tudni lehet – a vagyonuk egy jelentős részét fektették be félreeső Hawaii-szigeteki, vagy Új-Zélandon lévő ingatlanokba, amelyekhez földalatti szuperbunkerek is tartoznak, amik állítólag bármilyen "eseményt" kibírnak. Még mielőtt bárki meggyanúsítana azzal, hogy irigykedünk a milliárdosokra, nem így van. Ezt meghagyjuk a kommunistáknak, érdekes viszont, hogy vajon mire készülnek korunk gyíkemberei, mi az, amit túl akarnak élni, és mi mindent képesek megtenni azért, hogy minél előbb felépüljenek ezek a túlélőkomplexumok. Összeesküvéselmélet-percek következnek. Szép új világ: korunk legsikeresebb modellje, a férfiak aktuális istennője még csak nem is létezik – Dezse Vű
Most hogy apuka lettem, a szokásosnál is jobban aggódom, hogy merre tart a világ. Minden porcikámmal azt remélem, hogy a kisfiamnak egyszer majd egy hús vér nővel lesz kapcsolata, és nem fog bedőlni annak, hogy egy számítógépek által generált kódba szeret bele, és annak írogat leveleket. Mert sajnos úgy tűnik, hogy ez történik, vagy legalábbis kezd, plusz a mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a női munkákat és a női szerepeket, és ami még rosszabb, hogy ezen a világon senki nem háborodik fel. Bemutatom Aitana Lopezt, a 25 éves lányt, Spanyolország legszebb modelljét, akiért nagyvállalatok kapkodnak, és aki áloméletet él. Csak egy baj van vele. Nem létezik. És ezt vállalja is. Egy igazi, modern fiatal nem karácsonyt, hanem Kwanzaa-t ünnepelt idén – Dezse Vű
Az idei év talán legnagyobb húzása, ezer másik mellett persze az volt, hogy a Fehér Ház kiírta a közösségi média felületeire azt, hogy “Boldog Kwanzát kíván mindenkinek a Biden-Harris adminisztráció!”. Egy valamire való WOKE-komcsi először lájkolta ezt a posztot, majd nagyon örült neki, esetleg ő maga is kiírta a közösségi felületeire, hogy Boldog Kwanzaa-t kíván, majd amikor senki nem nézett oda, akkor beírta a Google keresőbe, hogy “Mi az a Kwanzaa? De soha nem vallja be, hogy nem tudta. És nem is érdekli. Ahogy a feketéket sem, akiknek egyébként – állítólag – a legnagyobb ünnepe. Pár éve legalábbis. Eutanázia: a legális gyilkosság kapudrogja? – Dezse Vű
Alan Nicholsnak korábban is volt depressziója, illetve egyéb egészségügyi problémákkal is küzdött, de egyik sem volt életveszélyes. Amikor a 61 éves kanadai férfi 2019 júniusában kórházba került, mert attól tartottak, hogy öngyilkos akar lenni, megkérte bátyját, hogy a lehető leghamarabb vigye ki őt onnan. Egy hónapon belül Nichols kérelmet nyújtott be az elaltatására, és megölték, annak ellenére, hogy a családja és egy ápolónő tiltakozott ez ellen. Az eutanázia iránti kérelmében egyetlen egészségi állapotot jelölt meg indoklásként: a halláskárosodást – És ez csak egy a sok megdöbbentő eset közül, és ne gondoljuk, hogy ez velünk nem történhet meg: a Momentum már nagyon szeretné, ha Magyarországon is lehetőség lenne az embereknek véget vetni legálisan a saját életüknek. De külföldi példákból jól látszik, a szigorú szabályozások előbb-utóbb odáig oldódnak, hogy egy őszi nátha, egy rossz anyagi helyzet is gyógyíthatatlan állapot lehet bármikor. Vagy majd egyszer csak lelőhetjük az utcán a hajléktalant, mert tulajdonképpen neki nagyon nehéz az élete, és jobb az úgy, mint télen éhesen fázni egy padon. Kanadában egyébként 2016 óta legális az eutanázia, amelynek alkalmazását a világ egyik legliberálisabb, leghaladóbb országában az elmúlt időszakban elkezdték brutálisan félreértelmezni. A szabadság és a jólét földjén már nem arról van szó, hogy gyógyíthatatlan betegeket fájdalom nélkül a halálba segítenek a lehető legszigorúbb körülmények között, hanem gyakorlatilag az abortuszhoz hasonlóan szinte bárki elvégeztetheti önmagán, ha éppen nem tudja már kifizetni a rezsiszámláit, vagy nem talál magának megfelelő lakhatást. Sőt, Kanadában működik egy, a Planned Parenthoodhoz hasonló szervezet is, amelyek nem az abortuszra akarják rábeszélni az embereket, hanem szinte mindenkit támogatnak abban, hogy önként vessen véget az életének, ha nem lát más megoldást, a nevük pedig Death with Dignity, vagyis “Méltósággal meghalni” Egy nagyon veszélyes elmeállapot: a főszereplő-szindróma – Dezse Vű
A főszereplő-szindróma az, amikor valaki olyan életet képzel maga köré, és aztán mutat a külvilágnak, ami teljesen eltér a realitástól. A digitális platformok egyre többeknek teremtik meg a teret arra, hogy a kitalált világuk főszereplői legyenek. Ez az állapot a legjellemezőbb a Z generáció tagjaira, akik nagyon szeretik azt gondolni, hogy az egész élet róluk szól, hogy az internet azért van, hogy ők használhassák, és egyébként egy ország, egy nemzet csupán kiszolgáló közeg annak érdekében, hogy nekik legyen mindig szójalattéjuk, meg korlátlan mobilnetük. A főszereplő szindrómában az egyik legrosszabb tehát, hogy ez a legtöbbször mások kárára történik, általában olyanokéra, akik nem akarnak ebben az ócska filmben szerepelni. Napjaink "Spártái", akikkel még a nagyhatalmak sem mernek cseszekedni – Dezse Vű
A sorkötelezettség megszüntetése a hidegháború végét követő évtizedek fontos jellemzője volt Európában. A folyamat mögött sok ok áll, de főleg a kétpólusú világrend megszűnésével kezdődött. Vagyis a világ országai békére készültek, úgy érezték, nincsen szükség arra, hogy mindenki bármikor meg tudja védeni a hazáját és a családját. Az Európai Unió tagállamainak többsége ma professzionális, önkéntességen és nem sorkötelezettségen alapuló haderőt működtet. Az utóbbi években Litvánia és Svédország a sorozások újbóli életbeléptetése mellett döntött, és a világ nagyon gyorsan lett egy sokkal veszélyesebb hely, mint annak idején, a hidegháború idején, ezért talán érdemes sokkal többet beszélni a katonai szolgálatról, és arról, hogy ki hogyan tervezi megvédeni magát egy esetleges fegyveres konfliktus esetén.
Egyre többen "őrülnek bele" a hírekbe – Dezse Vű
Amikor tragikus dolgok történnek a világon, nem számít, hogy mennyire van tőlünk mindez messze, nem tudunk nem odafigyelni rájuk. Sokan nemcsak figyelnek, de szimpatizálnak is azokkal, akikkel a rossz dolgok történtek, sőt, olyanok is vannak, akik valahogy az események részesei akarnak lenni, netán segíteni szeretnének. És ezek nem csak a WOKE-liberálisok. Az elmúlt években rengeteg szomorú és nehéz dolog történt a világban, itt volt nemrég a COVID, aztán az orosz–ukrán háború, aztán az ezzel járó pénzügyi válság, aztán jött a Hamász mészárlása. Mindez ahhoz vezet, ami kezd jól látszani a közösségi médiában: a köznyelven csak megőrülésnek hívjuk, de van neve is, úgy nevezik a sokkal okosabbak, hogy "compassion fatigue", vagyis magyarul valami olyasmi, hogy valaki belefárad az együttérzésbe. És ez amennyire normális, éppen annyira nem is normális. A legdurvább megfigyelés: 25 GB adatot is gyűjthet rólunk az autónk... óránként – Dezse Vű
Egyre több az okosautóMagyarországon is, és egyre több az olyan autó, amiről nem is tudjuk, hogy mennyire okos. De kezdjük az elején. Joe Biden aláírt egy olyan törvényt, amely kimondja, a 2026 után gyártott autóknak kötelező rendelkeznie olyan rendszerekkel, amelyek az autóvezető teljesítményét figyeli, beleértve a a vezetési stílusra, a pislogási szokásaira… nyilván mindez azzal a dumával megy a köztudatba, hogy az emberek biztonsága az első, holott erről nyilván szó sincs. Senkit nem érdekel sehol a másik ember biztonsága, leginkább egy gusztustalan adatgyűjtésről és a kontroll egyik új formájáról van szó, ugyanis az autó nem enged minket vezetni, sem elindulni, ha úgy ítéli meg, hogy nem vagyunk vezetésképes állapotban. Szóval az autónk meg fog figyelni minket, információkat fog rólunk gyűjteni. És ez nem csak a jövő, a megfigyelés már zajlik, minden olyan autó figyel minket, aminek van fedélzeti kompjútere, és rendelkezik valamilyen kamerával. Miért jár jatt az ételfutároknak? Jár-e jatt egyáltalán alanyi jogon? – Dezse Vű
Ha valaki megpróbálta már valaha megrendelni ugyanazt az ételt az egyik népszerű ételfutár cégen keresztül, majd egy következő alkalommal közvetlenül az étteremtől, akkor elképesztő árkülönbségeket tapasztalhatott. És ennek ellenére most egy amerikai futárcég a haszon további kimaxolását kísérleti jelleggel úgy oldotta meg, hogy tulajdonképpen kötelező jattot adni a futárnak, ha az ember meg akarja kapni belátható időn belül az ételét, ja, és természetesen nem jéghidegen, hanem fogyasztható állapotban. És amúgy miért adjunk jattot valakinek, aki simán csak elvégzi a munkáját? A borravaló annak idején akkor járt egy pincérnek, vagy egy pultosnak, vagy egy fodrásznak, ha az nemcsak a tudása szerint a legjobban látta el a feladatát, ami egyébként is pénzbe kerül, de emellett kapott az ember valami pluszt, mondjuk meghallgatta az ember szerelmi bánatát, a legjobb ételt ajánlotta, vagy épp lebeszélt valamiről, ami nem érte volna meg, vagy csak simán kedves és szimpatikus volt. Beszélgessünk erről egy kicsit. Útmutató a Halloweenhez, kizárólag fehéreknek – Dezse Vű
Halloweenkor semmiképp ne öltözz indiánnak. Mert az sérti az amerikai őslakosokat, és egyébként is sztereotíp. Kivéve, ha olyan indiánnak öltözöl, amelyik fehér telepeseket gyilkol. Akkor is rasszista vagy, de akkor lesznek, akik megbocsátanak neked. De inkább, ha teheted, akkor ne öltözz indiánnak. A nők főleg ne öltözzenek szexi indiánlánynak, mert az meg ráadásul a férfiaknak jó, és tudjuk, hogy mindent aszerint kell csinálni, hogy a fehér férfiaknak rossz legyen. De ne öltözz CowBoynak sem, mert az western és azok meg a filmekben mindig nagyon férfiasak voltak, whiskey-t ittak, izzadtak és a Saloon-ban örömlányokkal lógtak, ami toxikusan maszkulin. Arról nem is beszélve, hogy nem voltak transzneműek közöttük, ja és indiánokat öltek a filmekben. Ne vegyél fel szombrérót sem, mert akkor a mexikóiakat sérted meg. A legszexibb csodafegyver, amit valaha bevetettek – Dezse Vű
Két komoly háború dúl, az USA pedig nagy bajban van, ugyanis az ország vezetői pontosan tudják, hogy az Egyesült Államok hadserege– annak ellenére, hogy még mindig a világ legerősebbjei közé tartozik – közel sem az a legenda, ami egykor volt. Ennek a legalapvetőbb tünete, hogy a toborzóirodák üresen konganak, hiszen tulajdonképpen senki nem akar katonának jelentkezni, hiába növeli az ország a hivatásosok kedvezményeit és juttatásait. A amerikai hadsereg kénytelen volt bevetni a csodafegyvert, ami megfordíthatja a folyamatot. Egy szexi, szeplős, nagymellű kislányt, aki katona ruhában csábítgatja a fiúkat a neten, hogy már csak miatta is megéri belépni a seregbe. Ezt hívják úgy, hogy E-Girl Hadviselés, ami véresen komoly, és kicsit talán ijesztő is. Független, fekete nő lett az új Robyn Hood... ipszilonnal! – Dezse Vű
Soha nem voltam hatalmas rajongója a Robin Hoodnak, mert igazából mindig is egy kicsit kommunista propagandának gondoltam. Az egész sztori arról szól, hogy teljesen rendben van, ha másoktól elveszünk pénzt, amit szétosztunk a szegények között, akik ugyebár mi magunk vagyunk; különösen nem probléma az egész, ha akiktől elveszünk, azok gazdag emberek. De ennek ellenére melyik WOKE szuperkomcsi ne gondolkodott volna el azon, hogy milyen lenne már a klasszikus Robin Hood történet, ha Robyn Hood nem egy nemesi származású férfi lenne, hanem egy erős, független, öntudatos, fekete nő, a csapata pedig nem enyhén túlsúlyos erdei hajléktalanokból állna, hanem egy neonmaszkos, független, rendszerellenes hip-hop társulat lenne? A jó hír, hogy nem kell tovább fantáziálni, a kanadaiak megcsinálták ezt is, és eláruljuk: katasztrofálisan rossz lett. Ezért van egyre több ronda nő a videójátékokban – Dezse vű
A világon minden a szépség körül forog. Ez van. Ezt remekül tükrözi a WOKE-kommunisták által letagadott valóság, amelyben a szépségipar évente körülbelül 532 milliárd dolláros iparág. Bár túl vagyunk azokon a nehéz időszakon, amikor elfogadott és rendben volt, ha egy férfi dagadt, büdös és mindig egy kicsit le van zabálva a kinyúlt pólója, mégis a nőkre tagadhatatlanul jobban vonatkozik ez az egész. Ennek az az oka, hogy ők sokkal szebbek eleve, és sokkal kifinomultabb és értékesebb lények, mint a férfiak. És itt jutunk el a nagy kérdéshez, hogy akkor mi ez a rengeteg ronda női karakter a videójátékokban? Miért gyűlölte meg a játékipar a saját fogyasztóit, a férfiakat és a nőket egyaránt? Unalmas a fehér ember étele? Beszélgessünk akkor gasztronómiáról – Dezse Vű
Sok elmebeteg dolog van, amit ha megérteni nem is, el lehet fogadni, meg sok olyan sértés van, amit le lehet nyelni, de amiben nem ismerünk tréfát, azok a gyermekeink, a kultúránk, ennek pedig szerves részét képezi a gasztronómia is, amit imádunk, és ami szintén megérdemli, hogy megvédjük. Szóval most ezt fogjuk tenni, mert a WOKE haladók szerint a "white food", vagyis a "fehér kaja" nem más, mint vajas kenyér, párizsi és krumpli, a bevándorlás meg szerintük ezért is fontos, mert a migráns ételek színt visznek ebbe az unalomba. Itt az ideje tehát, hogy az ételekről beszélgessünk egy kicsit. A világűrben is fontos, hogy transznemű, vagy genderfluid-e az ember... – Dezse Vű
Megjelent a játékvilág új nagy durranása, a Starfield. Aki nem szokott játszani, az azt hiheti, hogy ez nem érdekli, de fontos, hogy szülők is figyeljenek: megmutatom, hogyan csempészik bele a gyerekek mindennapjaiba a genderpropagandát. A játék megjelenése előtt nagyon reménykedtünk benne, hogy ezúttal nem fogják a világűrbe is becsempészni a transzneműeket. Hát, becsempészték. Mert nem mindegy ezek szerint, hogy a világűr egyik holdján épp genderfluid vagy nem bináris-e az ember. Emellett persze beszélünk másról is, például arról, hogy milyen az, amikor kínaiként nem vásárolhatsz egy boltban, mert nincsen elég social credited. Ja, és megmutatom, hogyan fenyegették meg az ukránok az egész világot – igen, azok az ukránok, akiknek az összes pénzünket adjuk. Egy egész generáció hiszi azt, hogy dolgozni időpocsékolás – Dezse Vű
Azt mondják a Z Generációról, hogy ők egy nagyon kritikus generáció, hogy ők teljesen máshogy képzelik el az életet, és egyébként csak ezért nem értik őket sokan, de amúgy semmi baj nincs velük. Ezt elhiszem, ahogy azt is, hogy ők teljesen máshogy képzelik el a munkát is, mint az előttük világra érkezők. Valahogy úgy érzik, nekik minden jár, és nagy arányban vannak köztük azok, akik abból akarnak élni, hogy instagramoznak. De erről vajon a szüleik tehetnek, akik többnyire a mostani 40 évesek? Betiltanák a húst, az autót és a vásárlást 100 nagyvárosban – Dezse Vű
Közel száz város tagja a „C40 Városoknak, vagyis a “Cities Climate Leadership Group” néven ismert globalista éghajlatváltozással kapcsolatos szervezetnek, akik aláírtak egy Világgazdasági Fórumhoz köthető szerződést. Ebben az az „ambiciózus célkitűzés” van megadva, hogy 2030-ra el kell érni ezekben a városokban a személyenkénti „0 kg húsfogyasztást”, a „0 kg”. tejtermékek fogyasztását”, „az évente személyenként megengedett maximum 3 új ruhadarabot”, természetesen benne van, hogy 0 autót birtokolhat egy ember” és „fontos elem, hogy háromévente csak egy darab rövid távú oda-vissza repülés lehetséges, ami 1500 km-nél kevesebbet jelent. Nem, ez nem egy cyberpunk film, nem egy disztópikus könyv, ez a rideg valóság. Amikor dörög az ég, pedig nincs is vihar – Georg Spöttle a háborús zónáról mesélt
Dörgött az ég, pedig nem is volt vihar. Ezt mesélte Georg Spöttle, aki közel két hetet töltött a háborús övezetben. Ezúttal olyan dolgok hangzottak el, amik talán máshol eddig nem, megtudtuk például, hogy milyen aljas módszereket alkalmaznak a felek, hogy pokollá tegyék a másik életét, megtudhatjuk, hogy miért nincsenek ablakok az épületeken, belenézhetünk hogy milyen feladatai vannak egy polgármesternek egy bombázás közepett és miért örülnek a helyi gyerekek, hogy végre újra beülhetnek az iskolapadba.