Forró drót
Hableány-katasztrófa: eldőlt, öt év után sem lesz jogerős ítélet a dunai tömegszerencsétlenség miatt (videó)
Szakértőket idéztek csütörtökön tanúként a Fővárosi Törvényszékre a Hableány-katasztrófa miatti másodfokú tárgyalásra, ám a bíróság váratlanul közölte: elmarad a tárgyalás, mint ahogy a december 12-re kitűzött tárgyalás is. Ez azt jelenti, hogy idén már biztosan nem születik jogerős ítélet a 2019-es dunai hajótragédia 27 ember életét követelő ügyében. Az elsőfokú ítélet szerint a katasztrófát okozó Jurij Csaplinszkij, ukrán hajóskapitány elsőfokon 5 és fél év fogházat kapott a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, az ítéletet azonban a vádlott, a védelem, valamint a vádhatóság is megfellebbezte. Szijjártó Péter: Donald Trump megnevezte különmegbízottját az ukrajnai háború békés rendezése érdekében
Az amerikai elnökválasztás óta – semmibe véve az emberek akaratát – folyamatosan születtek azok a döntések, melyeknek egyértelmű célja, hogy ellehetetlenítsék Donald Trump számára az ukrajnai béketeremtést - közölte a külgazdasági és külügyminiszter. Atombunker-kereső alkalmazást fejleszt Németország
Ha Németország annak idején tényleg csak sisakokat küldött volna az ukránoknak, és háborús uszítás, meg egy komplett fegyverarzenál küldése helyett a humanitárius segítségnyújtásra, a béketárgyalások elindítására, a tűzszünetre fókuszált volna, akkor most nem kellene egy olyan alkalmazást fejlesztenie amely segít az embereknek gyorsan meg tudják találni a legközelebbi atombunkert egy esetleges vészhelyzetben. De most ezt csinálják, mert félnek (ahogy a háború eszkalációjától mindenki). Az új projekt célja, hogy felkészítse az országot a potenciális háborúra. Na, vajon kivel? Nehéz lehetett leírni a Telexnek, hogy még Zelenszkij tanácsadója sem tartja oroszbarátnak a magyar miniszterelnököt
Mihajlo Podoljak, az ukrán elnök tanácsadója Kijevben adott interjút a Telexnek, amiben elmondta, hogy Orbán Viktor nem oroszbarát, csupán a nemzeti érdekekre fókuszál. A balos médiának ezt nehéz lehetett leírni, hiszen évek óta azon mesterkeldnek, hogy félrevezessék az olvasókat azzal, hogy oroszpártinak állítják be a magyar miniszterelnököt. Nálunk nem telefonozhatnak az órán a gyerekek, Ausztrália meg épp most tiltotta meg a közösségi média használatot 16 éves kor alatt
Miközben a magyar kormányt szidják, amiért a gyerekek nem TikTokozhatnak az iskolában tanulás helyett, a mobiljaikat csak tanítás után kapják vissza, addig a szuperprogresszív, nagyon elfogadó, nagyon woke Ausztrália elfogadta a világ legszigorúbb kiskorúakra vonatkozó szabályozását, amely 16 év alatti gyermekek számára konkrétan megtiltja a közösségi média használatát. Iskolán kívül is. Otthon is. Mindenhol. Jövőre szabadnap lehet Lengyelországban a szenteste
Munkaszüneti nap lehet Lengyelországban a jövő évtől a karácsonyi ünnepeket megelőző szenteste napja (december 24.) a parlamenti alsóház (szejm) által szerda este megszavazott törvénymódosítás értelmében.
Több idős betegét is meggyilkolta egy berlini orvos
Különböző gyógyszerekből kevert halálos mérget egy berlini orvos a pácienseinek, majd volt akire rágyújtotta a lakását, hogy ezzel palástólja tettét. Összesen nyolc embert ölt meg így. A Századvég is cáfolja a Medián győzelmi jelentését
Továbbra is a kormánypártok rendelkeznek a legmagasabb társadalmi támogatottsággal – ez derül ki a Századvég novemberi pártpreferencia-kutatásából. Ezzel szemben a Medián a HVG megrendelésére a Tisza Pártot hozta ki győztesnek a népszerűségi versenyben, az a Medián, amely évek óta a balos győzelmet jósolja. A metró leállt, a közterek mocskosak, a dugók hatalmasak, mindeközben Karácsony Gergelyék mikulásosat játszanak a közgyűlésben
Tegnap volt a Fővárosi Közgyűlés ülése, ahol továbbra sem választottak főpolgármester-helyetteseket, ami már törvénysértésnek számít. A fővárosban pedig látszólag vannak feladatok a tömegközlekedés, az autós közlekedés és a közterületek szebbétételének ügyében is, de nem ártana a BKK járatokat is téliesíteni, hogy a következő hóhullásnál ne álljon meg az élet és forduljanak keresztbe a buszok. A jófej főpolgármester viszont inkább olyan kellemes dolgokkal van elfoglalva, mint az ajándékozás a képviselők között. Magyar Péter annak a közvélemény-kutató cégnek hisz, amely évek óta baloldali győzelmet jósol
A baloldalhoz köthető Medián előállt egy olyan közvélemény-kutatási eredménnyel, amely azt mutatja, hogy a Tisza Párt 11 százalékkal előzi meg a Fideszt. Ennek Magyar Péter, a párt elnöke nagyon örül, csak azt felejti el, hogy ez a cég mért hatalmas győzelmet a baloldalnak is. Nem csak 2022-ben, hanem már évekkel ezelőtt is. Ennek ellenére nem csak, hogy bukássorozatok következtek, hanem több pártot is újra kellett gondolni olyan rosszul szerepeltek. Törvényt sért a főváros azzal, hogy még mindig nem tudni, kik lesznek Karácsony Gergely helyettesei
Törvényt sért a fővárosi önkormányzat azzal, hogy még mindig nem tudott főpolgármester-helyetteseket választani - mondta csütörtökön az M1 aktuális csatorna, illetve a Kossuth rádió reggeli műsorában Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi frakciójának vezetője. A főpolgármester korábbi helyettesét, Kiss Ambrust nevezte meg korábban és Vitézy Dávidot, de nem született még meg a deal. Ezért érdemes kitölteni a Nemzeti konzultációt
Ha a magyar emberek a nemzeti konzultációban részt véve a kormány céljait támogatják, akkor a mindennapjaikat rendkívüli mértékben és pozitívan érintő döntések születhetnek - jelentette ki a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója szerdán, Pécsen.
Milliárdokért kelt el a nyugati művészetnek nevezett semmitmondás
Maurizio Cattelan duct-tape-pel falra ragasztott banánja, az úgynevezett „Comedian” installáció 6,2 millió dollárért (kb. 2,3 milliárd forint) kelt el a Sotheby’s aukcióján. A vásárló, egy csalással megvádolt kriptovaluta-üzletember, Justin Sun, aki négyszeres árat fizetett, mint amennyit előzetesen becsültek. Ez a vásárlás új szintre emelte azt az elmebetegséget, amely egyenes következménye annak a „nagyon szabad”, woke életfelfogásnak, amelyre a Nyugat annyira büszke. Az olasz művész maga is ennek a folyamatnak a terméke, hiszen Olaszország valaha még Caravaggiót, Sanziot, Chiricot nevezte művészeknek. De akkor még mondjuk Pride sem volt… A migránsokat nem, a turistákat viszont kőkeményen ellenőrzi a spanyol kormány, mert veszélyt lát bennük
A migránsok helyett a turistáktól tart jobban a spanyol kormány. Legalábbis ez derül ki abból, hogy egy új szabály szerint a szállodáknak össze kell gyűjteniük a turisták személyes adatait – beleértve a családi adatokat, bankkártyákat és címeket –, és át kell adniuk azokat a biztonsági szolgálatoknak. Létrejött Brüsszelben a háborúpárti szövetség, a Patrióták válasza pedig az, hogy nem szavazzák meg az Európai Bizottságot
Valakik már nagyon várják, valakik pedig álmukban forgolódnak amiatt, hogy január 20-án hivatalba lép Amerika régi-új elnöke Donald Trump, aki első feladataként azt jelölte meg, hogy véget vet az orosz-ukrán háborúnak. Brüsszelben viszont ezt sokan nem akarják, hiszen a háborúban van a pénz, ami számukra még az emberéleteknél is fontosabb. Ezért a baloldali S&D és a Renew, valamint a Tisza pártot is keblére ölelő Európai Néppárt (EPP) egységbe tömörült és létrehozták egy Platform cooperation statement nevű dokumentumot, ami homlokegyenest szembe megy a Trump által képviselt állásponttal. Az Európai Patrióták, köztük a Fidesz pedig úgy reagált erre a hírre, hogy cserébe nem szavazzák meg az Európai Bizottság felállását, ugyanis ez a paktumot létrehozó frakcióknak nagyon fontos lenne december 1-ig. A paktum kapcsán egyébként Manfred Weber szerdán arról beszélt az Európai Parlamentben, hogy „az EPP mindig az első vonalban harcol, akár Tusk mellett Kaczyński ellen, Magyar Péter mellett Orbán Viktor ellen”. Orosz írók könyveit gyűjtik az ukrán középiskolák, hogy aztán elégethessék őket
Elég furcsa perverziói vannak az ukránoknak, amikor a könyvekről van szó. Amint látnak egy orosz nyelvű könyvet, szemük felforrósodik, és kígyót-békát kiáltanak. Egy Telegram-poszt szerint most éppen gimnáziumok fogtak össze, hogy elégethessék az orosz írók könyveit, hogy "ne fagyjanak meg a katonáik." Bidenék épp azt a fát vágatták ki karácsonyfának, amelyik túlélte a Helene hurrikánt
Jill Biden hétfőn átvette a Fehér Ház 2024-es karácsonyfát, amely egy Frasier-fenyő a Blue Ridge-hegységből, Észak-Karolinából. A fa különös jelentőséggel bír, mivel a térséget korábban súlyosan érintette a Helene hurrikán, amely során a Cartner család fáinak ezrei pusztultak el. A Biden-adminisztráció pedig pont ezt az egyetlen túlélő fát választotta karácsonyfának. Épp azt vágatták ki, amelyik a legstabilabban állt. Valóban szimbolikus. Akkora karriert futott be Magyar Péter öccse néhány év alatt, hogy az még Azahriah-nak sem sikerült
Érdekes: az olyan cégek, ahol Magyar Péter öccse is megfordult, valahogyan mindig kapcsolatban álltak a Volánnal, a Diákhitellel vagy a Tisza párttal. Radnai Márk – micsoda meglepetés – egy hangfelvételen beszélt arról ugyanis, hogy Magyar Márton a Tiszától is felvesz pénzeket. A Magyar-család politikai elköteleződésére vall, hogy a kisebbik testvér a Jobbikhoz és a DK-hoz is be volt kötve. És persze, bizony, Mészáros Lőrincnél is. Mielőtt végleg eltűnne a Momentum, még igyekszik elkaszálni egy újabb magyar olimpiarendezési lehetőséget
Ez úgy látszik, hogy már szokásává vált a hazaáruló és románbarát pártnak, akik első sorukkal érkeztek a Fővárosi Közgyűlésre. Igaz, ez az első sor jelenleg Tompos Mártont, Gelencsér Ferencet és Bedő Dávidot jelenti; ezt se gondolta volna senki, hogy a Cseh-Donáth párost és Fegyőr Bandit alul lehet múlni, erre tessék. De ha már a süllyesztő rekordjait vesszük számba, beszéljünk egy kicsit arról, hogy mindenhonnan is kihulló Momentum mit keres a közgyűlésen. Mi más foglalkoztathatna egy eltűnőben lévő pártot, mint hogy ismét elkaszáljanak egy magyar olimpiarendezési lehetőséget. Azonnal "becsicskult" Justin Trudeau, miután Trump megfenyegette Kanadát
Alighogy bejelentette Trump a huszonöt százalékos vám kivetését többek között a kanadai termékekre, nem volt rest felhívni az amerikai elnököt a kanadai liberális vezető, és hangsúlyozni, hogy nagyon jó szövetségese Amerikának. Arról viszont nem esett szó, hogy mit kezd Kanada a bevándorlással. "Fakanál és megkötözés" – Nehezen hihető történetet mesélt el Magyar Péter a gyermekotthonok visszaéléseiről
Van az a pont, amikor alternatív valóságokat talál ki az ember, és egy idő után már ő maga is elhiszi, amit mond. Így van ez Magyar Péterrel is, aki egy nagyon furcsa videóval jelentkezett kedden Brüsszelből, amiben a magyar gyermekotthonok állítólagos visszaéléseiről beszél. Totál részegen üzent a követőinek Kamala Harris (videó)
Nem az. a baj, hogy valaki néha iszik, hanem ha ezt úgy teszi, hogy nemrég még az USA elnöke akart lenni, és a világ legnagyobb atomhatalmát akarta irányítani. De miért beszélünk erről? Mert a 2024-es választások után Kamala Harris először tett ki videóüzenetet, amiben Harris kimerültnek tűnt, a hangja elcsuklott, hülyeségeket beszélt, és valljuk. be, szinte egyértelmű, hogy ivott előtte. Magyar Péter Hadházy Ákos-féle "magaslatokba" emelte a prolihergelést az állítólag leromlott állapotú gyermekotthonok kapcsán
A temus messiást csúnya hazugságon kapták, de persze ez csak tovább erősíti a mesteri imázst. Nem is szeretnénk belezavarni a képbe, csöndesen mégis beszámolunk az újabb nagy dobásról. Honnan a pénz, Petya?
A legújabb Magyar Péterhez kapcsolódó hangfelvételek már egy kicsit többet kínálnak az érdeklődők számára, mint az Izaura kisköltségvetésű kiadása. Itt már ugyanis szóba került maga a költségvetés, ami, mint látjuk nem is olyan kicsi, sőt, az azonban még mindig nem került nyilvánosságra, hogy vajon honnan volt ez a mérhetetlen pénz a Tisza rendezvényeire? Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.