Forró drót
A Kétfarkú Kutyapárt támogatottsága is erősebb a liberális pártokénál
A Kétfarkú Kutyapárt támogatottsága továbbra is erősebb, mint a Párbeszéd és a Magyar Liberális Párté, a listát továbbra is a Fidesz vezeti - derül ki a Publicus Intézet által készített kutatási anyagból, amit a Vasárnapi Hírek megbízásából végeztek el. Trump beszólt Kínának, nemzetközi kavarás lehet belőle
Donald Trump sértő megjegyzéseket tett Kínára, amelyek szakértők szerint hátrányosan befolyásolhatják nem csupán a két ország közötti kapcsolatokat, hanem az egész világpiaci egyensúlyra is negatív hatással lehetnek. Ujhelyi szerint a fideszesek sunyiban támogatják az elnyomást
A kormánypárt EP-képviselői nem szavazták meg Brüsszelben a törökországi, antidemokratikus folyamatok elítéléséről, és a Törökországgal folytatott uniós csatlakozási tárgyalások felfüggesztéséről szóló állásfoglalást. Ujhelyi István szocialista képviselő mai közleményében arra hívja fel a figyelmet, ezzel szembe mentek saját néppárti, konzervatív frakciójukkal és ezzel a lépéssel a Fidesz EP-képviselői sunyiban támogatják a törökországi elnyomást. Romáknak rendeztek a zsaruk "Ki mit tud"-ot
Roma fiatalok számára rendezett „Ki mit tud?”-ot az Országos Rendőr-főkapitányság - közölte a rendőrség honlapján. A budapesti Klebersberg Kultúrkúria színháztermében 39 produkciót mutattak be, a rendezvényt Halmosi Zsolt vezérőrnagy nyitotta meg. Autós üldözés Isaszegen
Igazoltatni akarták a rendőrök, de nem állt meg, később villanyoszlopnak ütközött a 35 éves isaszegi férfi. Ma fontos kérdésben döntenek a franciák és a svájciak
Ma tartanak szavazást Franciaországban arról, hogy ki legyen a francia jobboldal jelöltje a jövő évi elnökválasztáson. Svájcban pedig az évtizedek óta működő atomerőművek sorsáról dönt az ország lakossága a mai népszavazáson.
Az meg van, hogy Castro halála mekkora vihart kavart?
Justin Trudeau kanadai miniszterelnök szombati közleménye, amelyben "kiváló vezetőnek" nevezte az elhunyt Fidel Castrót, számos dühös bírálatot, de humoros reakciókat is kiváltott. A kubai forradalom elhunyt vezetőjének, Fidel Castrónak a miami száműzetésben élő húga pedig nem megy el bátyja temetésére. Ezt ő maga közölte szombaton a Nuevo Herald című floridai lappal. Rettegnek a muzulmánok Trump megválasztása óta, rendőrségi védelmet kapott három mecset
A muzulmánokat népirtással fenyegető és Donald Trump megválasztott amerikai elnököt éltető levelet kapott három kaliforniai mecset, emiatt egy civilszervezet követeli a mecsetek szigorúbb rendőrségi védelmét. Tizenegyfős baráti társaság tagjai haltak meg egy horgásztúrán
Hét ember meghalt és egy eltűnt, amikor elsüllyedt egy halászhajó Új-Zéland partjainál - közölték vasárnap a hatóságok. Az áldozatok egy baráti társaság tagjai, akik rendszeresen béreltek halászhajót horgásztúráikhoz. Clinton támogatói tagadják, de továbbra sem nyugszanak bele a vereségbe (FRISSÍTVE)
Irán szerint közel az Iszlám Állam bukása
Az eszmei irány is a francia jobboldali előválasztás tétje
Irigység és demokráciaféltés a cseh sajtóban az Orbán–Trump beszélgetés után
Két ciklus alatt megduplázódik a szakmunkások minimálbére
Már nem tudják, miben higgyenek a csalódott ukránok
A kijevi forradalom harmadik évfordulóját ünnepelték a napokban Ukrajnában, de sem az ukrán demokrácia, sem más nem változott meg úgy, ahogy az emberek várták. A legújabb felmérés szerint az emberek 80 százaléka úgy gondolja, hogy a majdani forradalom nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de sokan leginkább azért nem tesznek semmit, mert rettegnek attól, hogy újból elkövetik a véres forradalom végzetes hibáit – közölte a Híradó.hu. Továbbra is csak az elnökválasztás egyik felét látja a Clinton-párti sajtó
Csurka István örököseié lett a Magyar Fórum
Elkapták az Iszlám Állam egyik legkeresettebb toborzóját
Megint nem mehet be az Országházba a DK-szóvivő
Brit pénzből robbantottak Brüsszelben az iszlamisták
Budapesten történik a legtöbb emberölés
A kubai forradalom vége? – Meghalt Fidel Castro
Életének kilencvenedik évében Havannában elhunyt Fidel Castro, a kubai forradalom „atyja”. A halálhírt fivére, Raúl Castro kubai elnök jelentette be, aki nyolc évvel ezelőtt vette át az ország vezetését bátyjától. Hekkerpara - Négymillió dollárt költene az újraszámolásra a bukott amerikai elnökjelölt
Jill Stein, az amerikai Zöldek volt elnökjelöltje három szövetségi államban újraszámlálást kért. Stein amellett próbál érvelni, hogy esetleg külföldi hackerek támadást intéztek a számítógépes rendszerek ellen, s így befolyásolták a választási eredményeket. Eldurvulhat a tisztogatás - Erdogan aláírná a halálbüntetést
A török államfő aláírja a halálbüntetés visszaállításáról szóló törvényt, ha a parlament elfogadja. Ezt maga Recep Tayyip Erdogan jelentette ki pénteken egy isztambuli rendezvényen. Hangsúlyozta, a halálbüntetést a nép akarja, ezt mindenkinek tiszteletben kell tartania, ha tetszik, ha nem.