Pesti Srácok

Irigység és demokráciaféltés a cseh sajtóban az Orbán–Trump beszélgetés után

Irigység és demokráciaféltés a cseh sajtóban az Orbán–Trump beszélgetés után

Az Egyesült Államok eddig nagyobb kritikusa volt Orbán Viktor politikai lépéseinek, mint az Európai Unió szervei. Donald Trump elnökké választása után ez a helyzet változik – írta a Mladá Fronta Dnes című cseh liberális lap szombaton. A konzervatív Lidové Noviny a magyar miniszterelnök demokráciafelfogását bírálta.

Luboš Palata, a magyar ügyekkel gyakran foglalkozó publicista Az átok megszűnt. Trump meghívta Orbánt a Fehér Házba című írásában azt állítja, hogy az Orbán vezette Fidesz, miután 2010-ben elsöprő választási győzelmet aratott és alkotmányos többséget szerzett a parlamentben, korlátozta a demokratikus ellenőrző intézményeket, államivá tette a közszolgálati médiát és gyakorlatilag minden fontos posztot elfoglalt. Ezt Washington bírálta és nagyon megromlott a magyar-amerikai viszony. Colleen Bell amerikai nagykövetet ez annyira megviselte, hogy alig két év elteltével vissza akar térni Washingtonba. Trump választási győzelmével Orbán Viktornak, aki már nyáron támogatásáról biztosította Trumpot, most reménye van arra, hogy megszabaduljon az amerikai átoktól.

Orbánhoz hasonlóan Miloš Zeman cseh államfő is támogatta Trumpot, de őt az amerikai elnök még nem hívta – zárja írását a Mladá Fronta Dnes. Bár a „cseh Donald Trump” nagyon igyekezett, a telefon nem Prágában, hanem Budapesten csengett, írja a témával foglalkozó jegyzetében Petr Kamberský a Lidové Noviny című lapban.

PestiSracok facebook image

A konzervatív újság szerint ez talán azzal magyarázható, hogy a cseh elnök jogkörei nem nagyok és ezért az csak egy jelentéktelen figura. Vele ellentétben Orbán Viktor már harmadszor miniszterelnök, és „olyan dolgokat tesz a magyar demokráciával, amelyekről például a lengyel jobboldal még álmodni sem mer”. Orbán a szerzője az illiberális demokráciáról szóló „híres beszédnek”, amelyben Törökországot és Szingapúrt jelölte meg követendő példaként, „tehát olyan jövőt fogalmazott meg, amelytől minden szabadságot szerető embernek fejfájást kell kapnia” – záródik a Lidové Noviny jegyzete.

MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.