Forró drót
Továbbra is sztrájkolnak a román postások
A postások munkaügyi konfliktusának mielőbbi megoldását sürgette kedden Marcel Ciolacu román kormányfő, miután a román posta alkalmazottai második napja folytatják a hétfőn elkezdett általános sztrájkot. Szijjártó Péter: újranyílt Magyarország ciprusi nagykövetsége
Újranyitott Magyarország ciprusi nagykövetsége, ami egyértelműen mutatja, hogy a kormány mekkora jelentőséget tulajdonít a folyamatosan fejlődő kapcsolatnak a két ország között - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Nicosiában. Továbbra is börtönben marad az Amnesty-vezér testvére
Két hónappal meghosszabbította Vig Mór letartóztatását a bíróság – tudta meg a Magyar Nemzet. Az Amnesty International Magyarország igazgatójának testvére tavaly bukott le egy illegális számlagyár vezetésével. Az egykori ügyvédet az adóhatóság sok száz milliós költségvetési csalással gyanúsítja, de a férfi neve a baloldalhoz köthető hídpénzbotránnyal összefüggésben is felmerült. Szűk körű tárgyalásra utazik Orbán Viktor, fontos európai vezetőkkel találkozik a kormányfő Bukarestben
Orbán Viktor is Bukarestbe utazik szerdán, miután a román miniszterelnök, Klaus Johannis több európai vezetőt is meghívott egy szűkkörű egyeztetésre – írja a Magyar Nemzet. Elfogadták Skóciában a gyűlölet-bűncselekményről szóló törvényt, ami miatt a Harry Potter szerzőjét akár le is tartóztathatják
„A skót gyűlölet-bűncselekményekről szóló törvény elfogadásakor a skót törvényhozók úgy tűnik nagyobb hangsúlyt fektettek a nőiségről alkotott elképzelésüket – akármilyen nőgyűlölő vagy opportunista módon – megvalósító férfiak érzéseire, mint az igazi nők és lányok jogaira és szabadságára” – fakadt ki az X-en J.K. Rowling, a Harry Potter szerzője, akit a törvény értelmében akár le is csukhatnak, hiszen nem ért egyet a társadalmi nemmel és azzal a jelenséggel, hogy magukat nőként definiáló férfiak a női mosdóba mennek vagy női versenyszámokban indulnak. Szijjártó Péter: Magyarország és Ciprus nem fogja elfogadni az EU felosztását első- és másodosztályú tagokra
Magyarország és Ciprus soha nem fogja elfogadni az Európai Unió felosztását első- és másodosztályú tagállamokra, a két ország ezért határozottan ellenzi az egyhangú döntéshozatal követelményének eltörlését - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Nicosiában.
Ukrajna támogatásának érdekében Donald Tusk békülni akar Orbán Viktorral
Donald Tusk megpróbálja javítani kapcsolatait a V4-ek vezetőivel. Arra a kérdésre, hogy ez vonatkozik-e Orbán Viktorra is, igennel válaszolt – írja a Wprost. Gyurcsányné baloldali szövetségese a migránsok betelepítését követeli Magyarországtól
A francia Szocialista Párt EP-listavezetője, Raphael Glucksmann szerint el kell vetni a "zéró bevándorlás mítoszát", és legális útvonalakat kell teremteni Európában. A politikus az uniós migrációs reform kapcsán természetesen megemlítette Orbán Viktort, akinek a jelenlegi megállapodás szerint lehetősége van arra, hogy megállítsa a kontrollálatlan bevándorlást Európába. Nem meglepő módon a migránssimogató Glucksmann Dobrev Klára egyik legközelebbi szövetségese Brüsszelben. Macron nem bír leállni, újra az ukránok támogatását erőlteti az USA-val együtt
Az amerikai külügyminiszter Párizsban találkozik Emmanuel Macron francia elnökkel, ahol a többi között az orosz-ukrán háború is téma lesz. Az egyik külügyi forrás szerint Macron és az USA is azt szeretné, ha intenzívebb lenne Ukrajna támogatása. Mint ismert a francia elnök korábban a nyugati csapatok bevonását is belengette. Tavaly jelentősen megnőtt Amerikában a palesztinokkal és a muszlimokkal szembeni diszkrimináció és a támadások száma
Tavaly rekordmagasságba szökött az Egyesült Államokban a palesztinokkal és a muszlimokkal szembeni diszkrimináció eseteinek és támadásoknak a száma - közölte kedden az Amerikai-Iszlám Kapcsolatok Tanácsa (CAIR) nevű jogvédő szervezet. Érzelmek és gépek – Ember-e Magyar Péter?
Vajon mitől ember az ember? Attól, hogy embernek látszik? Vagy attól, hogy emberi tulajdonságai vannak? Ám ha e tulajdonságok csak látszólagosak, vajon tekinthető-e embernek? – Ezzel a felütéssel kezdődik a Vitathatatlan blog elemzése a szociopatákról és pszichopatákról, melyben górcső alá veszik az új baloldali messiást, de Ted Bundyt és Soros Györgyöt is. A kérdés pedig jóval bonyolultabb, mint elsőre látszik, hiszen ahhoz, hogy megválaszoljuk meg kell vizsgálnunk, hol kezdődnek az érzelmek, és hol ér véget azok tettetése. Egy 13 éves diák lövöldözött egy finn iskolában
Három 13 éves gyerek sebesült meg kedd reggel a Helsinki egyik külvárosának általános iskolájában történt fegyveres incidensben, az elkövetőt, aki maga is 13 éves, őrizetbe vették – közölte a rendőrség.
Varga Mihály: szintet léptek a magyar-kínai gazdasági kapcsolatok
"Az elmúlt évtized munkájával elértük, hogy Magyarország ma már híd szerepet tölt be Európa és Kína gazdasági együttműködésében" - jelentette ki a Pénzügyminisztérium keddi közleménye szerint Varga Mihály, miután Lan Foan kínai pénzügyminiszterrel tárgyalt Pekingben. A magyar tárcavezető kiemelte: Kína mára Magyarország legnagyobb Európán kívüli befektetőjévé és legfontosabb kereskedelmi partnerévé vált, pénzügyi kapcsolataink folyamatosan erősödnek. Czomba Sándor: egyre többen dolgoznak, márciusban még soha nem volt ilyen alacsony a regisztrált álláskeresők létszáma
A rendszerváltás óta idén márciusban mérte a legalacsonyabb regisztrált álláskeresői létszámot a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat, ami így több mint három évtizedes rekordot jelent - közölte kedden a Nemzetgazdasági Minisztérium. Videó bizonyítja, hogy hatalmas sebességgel csapódott a dugóban álló autóknak egy Audi tegnap az M7-es autópályán
Balatonboglár térségében történt hétfőn hatalmas baleset az M7-esen. Az autók lépésben haladtak, amikor hátulról egy Audi hatalmas sebességgel csapódott az álló kocsisorba. Most előkerült egy videó a történtekről. Egyre több pár dönt úgy, hogy nem vállal gyermeket, és ennek nem feltétlenül anyagi okai vannak
Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány legfrissebb elemzése szerint a világ fejlett országaiban az utóbbi évtizedekben egyre több az olyan pár, amely tudatosan dönt úgy, hogy nem nevel gyermeket, miközben két jövedelemből élnek. Ha így haladunk, a demográfiai helyzet egyre rosszabb lesz. Energiaügyi Minisztérium: Magyarország másodjára is felülteljesítette az uniós gázfogyasztás-csökkentési elvárást
Március végével lezárult a második időszak, amelyben az EU-tagállamoknak a megelőző öt év átlagához viszonyítva 15 százalékkal kellett visszafogniuk földgázfelhasználásukat. Magyarországon tavalyhoz hasonlóan idén is a kötelező rendelkezés szerinti mértéket meghaladóan, ötödével csökkent a fogyasztás - közölte kedden az Energiaügyi Minisztérium (EM). Sokkoló videó készült arról, hogyan szakadt le az az erkély, ami miatt Erdogan ellenfele szörnyethalt
Mahmed Palaz a CHP, török ellenzéki párt elnökhelyettese és a vele ünneplők egy erkélyen álltak és a jól sikerült önkormányzati választási eredményüket ünnepelték, amikor leszakadt alattuk az erkély. Nyolcan megsérültek, az elnökhelyettes pedig életét vesztette. Fülöp Attila: Nekünk kell kidolgozni a törvényt, hogy megvédjük a gyermekeket
Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára adott interjút a Magyar Nemzetnek a gyermekvédelmi kérdések kapcsán. Mint elmondta az új tárca rendkívül felelős kérdésekkel néz szembe, amelyekben a kormánypártok csak saját magukra számíthatnak, hiszen a baloldal bár most hangzatosan kiáll a gyermekvédelem mellett, soha nem szavazta meg a kormány hasonló tervezeteit, ezért az ő felelősségük azoknak a törvényeknek a kidolgozása, melyek biztonságos környezetté teszik a gyermekotthonokat, megvédik az ott dolgozókat és elsősorban a gyermekeket. Szalay-Bobrovniczky Kristóf: 2024-ben is változatos programokkal várja a táborokba jelentkezőket a Magyar Honvédség
A Magyar Honvédség idén nyolcadik alkalommal szervezi meg nyári iskolai szünetben a 12-18 éves korosztálynak szóló Honvédelmi táborokat - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) kedden az MTI-vel. Nagyon rosszul áll a brit kormány szénája, ilyen rossz eredményeket még nem mutatott
Óriási bajban van a brit kormányzó Konzervatív Párt, amely egy mostani felmérés szerint még a száz mandátumot sem tudná elérni, ha most tartanák a parlamenti választásokat. A közelgő voksoláson várhatóan olyan eredmény születik, amely még az az 1997-es katasztrofális vereséget is túlszárnyalja. Arról is pletykálnak, hogy még a választások előtt leváltják Rishi Sunak miniszterelnököt, hogy mentsék a menthetőt. Csütörtökön állapítják meg az önkormányzati választáson jelöltté váláshoz szükséges ajánlások számát a jegyzők
Csütörtökön kell minden jegyzőnek és vármegyei jegyzőnek megállapítania, hogy az önkormányzati választáson hány ajánlásra van szükség a jelöltek és listák indulásához. Aki a sajtószabadságot arra használja, hogy ártson Izraelnek, repül az országból egy új törvény szerint
Az izraeli parlament, a kneszet hétfőn elfogadta az "országnak ártó" külföldi televíziós csatornák betiltását engedélyező törvényt. Az USA felemelte a hangját a törvény ellen. Rákay Philip a kegyelmi ügyről: Én hétfőn, amikor az újságcikk megjelent, azt mondtam volna, hogy óriásit hibáztam, köszönöm
Kétórás interjút adott a Telexnek Rákay Philip, amelyben többek között az ismét fellángoló médiaháborúról, a kegyelmi ügyről és persze a Most vagy soha! című filmről is beszélt. A producer szerint jelenleg is jelentős baloldali túlsúly van mind a médiában, mind a filmművészetben, ennek megfelelően a kormánykritikus produkciók is komoly támogatásokat kapnak.