Pesti Srácok

Szijjártó Péter: Magyarország és Ciprus nem fogja elfogadni az EU felosztását első- és másodosztályú tagokra

null

Magyarország és Ciprus soha nem fogja elfogadni az Európai Unió felosztását első- és másodosztályú tagállamokra, a két ország ezért határozottan ellenzi az egyhangú döntéshozatal követelményének eltörlését - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Nicosiában.

A tárcavezető a ciprusi kollégájával, Konsztantinosz Kombosszal közös sajtóértekezletén hangsúlyozta, hogy az Európai Unió az utóbbi évek súlyos kihívásai és válságai nyomán ma a gazdasági és a biztonsági helyzet tekintetében is rosszabb formában van, mint a koronavírus-járványt követően.

Óriási problémának nevezte a közösség hanyatló versenyképességét, a szomszédságban zajló háborút, az eszkalációs kockázatokat, továbbá az illegális migráció jelentette nehézségeket is, amelyekkel Ciprus és Magyarország is szembesül a külső határokon.

Reményét fejezte ki, hogy az idei európai parlamenti választás változást hozhat ezen ügyekben, a blokk a helyes irányba fordulhat, és megerősödhet a békepárti tábor. Ennek kapcsán leszögezte, hogy a magyar kormány a mielőbbi ukrajnai békekötés pártján áll, elismerve azt, hogy ez az álláspont ma nem a fősodor része, s nincs többségben a kontinensen. Rámutatott, hogy hazánk nem szállít fegyvereket a konfliktusba, és élesen ellenzi a nyugati katonák esetleges Ukrajnába küldésének lehetőségéről szóló nyilatkozatokat. Sérelmezte, hogy a békepárti álláspont képviselőit rögtön megbélyegzik, valamint azt is, hogy rendkívül szűk tere van napjainkban a józan párbeszédnek ebben a kérdésben.

PestiSracok facebook image

Majd kifejtette, hogy hasonló a helyzet az Oroszországgal szembeni szankciók témájában, ott sem volt lehetőség érdemi vitára valamifajta kompenzációs mechanizmusról azoknak a tagállamoknak a javára, amelyek esetében másoknál súlyosabbak ezen korlátozások negatív hatásai.

Ne legyenek másodosztályú tagállamok

Szijjártó Péter ezt követően arra figyelmeztetett, hogy az egyaránt húsz éve csatlakozott Magyarország és Ciprus soha nem fogja elfogadni az Európai Unió felosztását első- és másodosztályú tagállamokra.

- fogalmazott.

Aláhúzta, hogy az idei soros magyar EU-elnökség legfőbb célkitűzése a közösség további gyengülésének megállítása, márpedig erős Európához erős tagállamok kellenek.

Úgy vélekedett, hogy a blokknak friss lendületre, energiára van szüksége, amely csak kívülről jöhet, és a kormány ezért prioritásként fogja kezelni a nyugat-balkáni bővítési folyamat előmozdítását.

Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy nem lehet gyorsítósávot biztosítani egyes országoknak politikai okokból, minden szereplőt saját valós érdemei alapján kell megítélni, és ennek alapján a nyugat-balkáni államok megérdemlik a tisztességes és pozitív hozzáállást.

Tudatta, hogy az EU-ban a többség minden nyilatkozat ellenére valójában ellene van a bővítésnek, míg Magyarország és Ciprus is pártolja az ügyet, ezért egyesített erővel fog a két ország fellépni e téren.

A migráció nem lehetőség, hanem veszély

A miniszter kitért az illegális bevándorlásra is, megerősítve, hogy hazánk nagy hangsúlyt fog fektetni az ezzel szembeni fellépésre is. Elmondta, hogy a kormány nem lehetőségként, hanem veszélyként tekint a migrációra, amelyet nem kezelni, hanem megállítani kell.

Végezetül üdvözölte, hogy Magyarországhoz hasonlóan Ciprus is mindig kiáll a nemzeti érdekei mellett az EU-ban, ennek is köszönhető az élénk politikai koordináció a felek között.

Elmondta, hogy gyorsan bővül az idegenforgalom a két ország között, tavaly már 66 ezernél is több volt a magyar turisták száma a szigetországban, ami 31 százalékos növekedést jelent, és csaknem négyezer magyar itt is él.

A kereskedelmi forgalom értékét sikerült 100 millió euró felett tartani. Továbbá az energetika is újabb lehet az együttműködésnek, miután hazánk érdekelt a diverzifikációban, és az új ciprusi lelőhelyek erre esélyt kínálnak - sorolta.

Emellett magyar katonák részt vesznek az ENSZ ciprusi békefenntartó missziójában (UNFICYP) is, ezzel hozzájárulva a biztonsághoz és a stabilitáshoz - tájékoztatott.

Forrás: MTI, fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.