Forró drót
Több mint 800 millió forintos fejlesztés a szolnoki Hetényi Géza kórházban
Több mint 800 millió forintból fejlesztik a kardiológiai és az onkológiai eszközparkot a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézetben - szerepel az MTI-hez eljuttatott közleményben. A beruházásra csaknem 800 millió forint támogatást nyert az intézet az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) pályázatán - írták. Putyin szerint a BRICS a "globális többséget" képviseli
A BRICS a globális többség törekvéseit képviseli – mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök a BRICS-csúcson elhangzott keddi videoüzenetében. Már több holttest került elő a moszkvai csatornarendszerben történt baleset után
Nyolc ember – hét turista és idegenvezetőjük – holtteste került elő keddre a moszkvai csatornarendszerből, ahol vasárnap történt baleset egy vezetett földalatti túrán – jelentette kedden a TASZSZ orosz állami hírügynökség. Orosz katonai küldöttség tárgyal Líbiában
Orosz delegáció érkezett Líbiába Junusz-Bek Jevkurov védelmiminiszter-helyettes vezetésével Halífa Haftár marsall meghívására – közölte kedden a moszkvai katonai tárca. Amíg mi tervezünk, addig az ellenzék csak támadni fog – Vélemények az atlétikai világbajnokságról (videó)
Amint Novák Katalin is említette augusztus 20-ai ünnepi beszédében, az idei ünnep azért is különleges, mert egybeesik Magyarország történelmének legnagyobb sporteseményével, az atlétikai világbajnoksággal. Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, stábunk is ellátogatott Esztergomba, ahol részt vettünk azon a díjátadón, amelyen Böjte Csaba ferences szerzetes a Magyar Becsület-érdemrendet, Karikó Katalin, az Egyesült Államokban élő magyar kutatóbiológus és Szilágyi Áron, háromszoros olimpiai bajnokunk pedig a Szent István-rendet vehették át. A díjátadón a gratulációk és köszöntések mellett lehetőségünk volt Gulyás Gergely minisztert, Rétvári Bence államtitkárt és Szilágyi Áron olimpiai bajnok kardvívót arról is megkérdezni, hogy mit is jelent Magyarország számára az, hogy egy ilyen világméretű sporteseménynek adhat otthont idén fővárosunk, Budapest. David Pressmannal tárgyalt Matolcsy György
Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke munkaebéden találkozott David Pressmannal, az Egyesült Államok rendkívüli és meghatalmazott magyarországi nagykövetével.
Lemondott uniós biztosi hivataláról Frans Timmermans
Benyújtotta lemondását az európai bizottsági tagságáról Frans Timmermans ügyvezető alelnök, az európai zöld megállapodásért felelős uniós biztos, miután úgy döntött, hogy jelöltként indul a soron következő hollandiai választásokon – tájékoztatott az Európai Bizottság kedden. Egy nap után elbocsátották Pálffy Istvánt a Hír TV-től
Sajtóértesülések szerint a Hír TV felbontotta szerződését Pálffy Istvánnal, a hírek szerint a műsorvezető helyét M. Dobos Marianne veszi át. Rágalmazásért elítélt újságírót uszított Böjte Csabára a ballib sajtó
Kifejezetten Böjte Csaba lejáratására szerződtette a Mérce azt az újságírót, akit már korábban is elítéltek becsületsértés és rágalmazás miatt, mert hamisan vádolt meg valakit szexuális erőszakkal. Kulcsár Árpád mindennek ellenére ezúttal is szorgosan gyártotta a Böjte Csabát és alapítványát lejárató cikkeket. Az Origo cikksorozatban tárja fel, kik "akarhatták a ferences szerzetes fejét" az egyik korábban befogadott neveltje által. Kína határozottan elítéli a fukusimai szennyezett víz tengerbe engedését
Kína határozottan felszólítja Japánt, hogy ne engedje a tengerbe a fukusimai erőműnél felgyülemlett, hígított hűtővizet, és gondoskodjon felelős ártalmatlanításáról – közölte a pekingi külügyminisztérium szóvivője kedden. A brazil elnök szerint a BRICS nem akar a G7 vagy az Egyesült Államok riválisává válni
Nem az a célja a feltörekvő BRICS-országoknak, hogy a G7 vagy az Egyesült Államok riválisává váljanak, hanem az úgynevezett "globális dél" megszervezése – mondta Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök kedden. Rétvári Bence: megvédjük a magyar határt!
Megvédjük Magyarország déli határát, ezért hoztuk létre a kerítést, és ezért teljesít szolgálatot ott jóval több mint ezer határvadász is – jelentette ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden, Budapesten, a Szerbiába induló rendőri kontingens búcsúztatóján. Rétvári Bence hangsúlyozta: rendkívül fontos a most induló misszió, hiszen ezzel is "védjük Európát, védjük Magyarországot".
Szentkirályi Alexandra: a kormány a tanévkezdéskor is segíti a családokat
A kormányzat a tanévkezdéskor ingyenes tankönyvekkel és a családi pótlék előrehozott kifizetésével is segíti a családokat – olvasható a kormányszóvivő keddi Facebook-bejegyzésében. Tehetséggondozó tanári ösztöndíjprogramot indít a KIM
A jövő a tehetséges fiatalokra épül, ezért a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) a Nemzeti Tehetség Program részeként tehetséggondozó tanároknak létesít ösztöndíjat Köbüki elnevezéssel – jelentette be a családokért felelős államtitkár kedden, a tárca Facebook-oldalán. Hornung Ágnes a bejegyzésben úgy fogalmazott: Liszt Ferenc, Szentgyörgyi Albert, Neumann János vagy Karikó Katalin mind olyan honfitársaink, akiknek nevét az egész világon ismerik. Íme, a genderideológia megalkotója
A Védett Társadalom Alapítvány tényfeltáró cikkében járt utána John Money munkásságának, akinek a nevéhez a genderideológia kitalálása fűződik. A pszichológus, aki kisbabákon végzett kísérleteivel az aljasság egészen elképesztő mélységeibe süllyedt, alanyai mellett a XXI. századra is kegyetlen hatást gyakorolt. Az Európai Bizottság újabb 1,5 milliárd eurót ajándékozott Ukrajnának
Miközben Magyarország és Lengyelország továbbra sem kapja meg a nekünk járó uniós támogatásokat, az Európai Bizottság előszeretettel osztogatja az unió tartalékait külsős országok számára. A testület most például 1,5 milliárd euró támogatást folyósított Ukrajnának a 18 milliárd eurós makroszintű pénzügyi segélycsomag (MFA+) további részleteként. Algéria megtagadta a francia katonai repülőgépek átrepülését egy nigeri katonai művelethez
Algéria megtagadta Franciaország azon kérését, hogy egy nigeri katonai művelet céljából katonai gépek repülhessenek át az ország légterén – közölte az állami rádió, miután július 26-án puccsot hajtottak végre az algériai határtól délre fekvő nyugat-afrikai országban. Visszatért a kisnyilas múlt – Így köszönnek Jakab Péter mozgalmárai (Videó)
Jakab Péter egy, bocsánat, kétszemélyes mozgalma igazán beindult. Nem tudjuk eldönteni, hogy most a munkásőr vagy a kisnyilas vonalat próbálják erősíteni, de számunkra a fenti videó mindkét csoport szellemiségét megidézi. Minden esetre most legalább tudjuk, hogy ha hazánkban is beindítanák a színes forradalmat, kik adnák az utcai hőzöngők keménymagját, kik lehetnek a forradalom úttörői. HVIM: Megvédjük a nálunk táborozó gyerekeket a társadalomra veszélyes csoportoktól
2023. július 28-án a badacsonytördemici strandon a Budapest Pride főszervezői közül két egyén kamerázni próbálta a Vármegyés Gyerektáborban részt vevő kiskorú fiúkat és lányokat, aminek mi rövid és határozott fellépésunkkel véget vetettünk – írja közleményében a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom a badacsonytördemici strandon történt eseményekkel kapcsolatban, amelyről a szervezet szerint számos országos sajtótermék rendkívül egyoldalúan számolt be. Novák Katalin: tizenötmillió magyar ember erejét hoztam el Önöknek
Tizenötmillió magyar ember erejét hoztam el ma Önöknek – jelentette ki Novák Katalin köztársasági elnök kedden, ukrajnai látogatásának első nyilvános helyszínén, a beregszászi Szent Kereszt Felmagasztalása-templomban tartott Szent István-napi ökumenikus istentiszteleten. Milliárdokkal támogatta a Fővárosi Önkormányzatot Soros alapítványa – Vajon hol van a pénz?
Több médiumban megjelent Sorosék súlyos pénzeket felemésztő akciója, a PestiSrácok.hu azonban már a tegnapi nap folyamán megírta az Átlátszó értesülései alapján megjelent újabb elképesztő baloldali blamázst. Önmagát buktatta le a baloldal. Emlékeznek még a jajveszékelésre, hogy kivéreztetik az önkormányzatokat? Karácsony még nyílt levelet is írt Orbán Viktornak, amiben kifejtette, hogy őket személyesen a miniszterelnök fosztja ki. Igen-igen... ordas kamu, pláne most, hogy tudjuk, mennyivel tuningolta őket Dzsordzsi bácsi, az Átlátszó ugyanis egy átfogó cikkben hozta le, milyen szervezeteket és mekkora összeggel támogatott az elmúlt években Soros György alapítványa Magyarországon. Van azonban egy kis probléma: a fővároshoz befutott milliárdoknak se híre, se hamva. Persze nem adjuk fel, rendületlenül keressük még a költségvetésben ezt az összeget... Orbán Viktor a kopt pápát fogadta
Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Karmelita kolostorban fogadta II. Tavadrosz kopt pápát, az egyiptomi keresztények legfőbb egyházi vezetőjét – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Valamire készül Orbán Viktor és Tucker Carlson!
Orbán Viktor Facebook-oldalán osztott meg egy bejegyzést, a kép alapján pedig Orbán Viktor Tucker Carlsonnak, a Fox News egykori műsorvezetőjének ad interjút, aki jelenleg Budapesten tartózkodik. Joe Biden szerint a hawaii tűzvész olyan, mint amikor náluk otthon kigyulladt a konyha
Az amerikai elnök hétfőn ellátogatott Mauira, Hawaii állam második legnagyobb szigetére, ahol hatalmas, emberéleteket követelő erdőtűz pusztított, és azt találta mondani, hogy a feleségének és neki van egy kis fogalma arról, hogy min mennek keresztül a helyiek, mert egyszer átéltek egy lakástüzet, amiben majdnem elveszítette a feleségét, a macskáját és az autóját. Majdnem... A szigetet egyébként egy helikopterről vette szemügyre, és amikor kiszúrta, hogy Lahaina város közismert nevezetessége, egy 150 éves fa túlélte a tragédiát, azt mondta, hogy a helyiek is túl fogják.