Pesti Srácok

Rétvári Bence: megvédjük a magyar határt!

null

Megvédjük Magyarország déli határát, ezért hoztuk létre a kerítést, és ezért teljesít szolgálatot ott jóval több mint ezer határvadász is – jelentette ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden, Budapesten, a Szerbiába induló rendőri kontingens búcsúztatóján. Rétvári Bence hangsúlyozta: rendkívül fontos a most induló misszió, hiszen ezzel is "védjük Európát, védjük Magyarországot".

– mutatott rá. A biztonságos Magyarország megőrzése kapcsán egy osztrák matricára hivatkozva az államtitkár azt mondta, szerintük is az a jó irány, hogy a határokat kell védeni és nem pedig az embereket kell ellenőrizni.

PestiSracok facebook image

– mutatott rá, majd hozzátette: ezt látjuk is, hiszen ideiglenesnek mondott, de tartósan fennálló belső határellenőrzések jöttek létre az illegális migráció miatt több helyen Európában. Rétvári Bence szólt arról, hogy a brüsszeli tervek szerint – amelyek inkább elősegítenék az illegális migrációt, mint megállítanák azt – migránsgettókat hoznának létre Magyarország déli határán is, és az összes uniós migrációval kapcsolatos eljárás több mint 28 százalékát Magyarországgal végeztétnek el.

– hangsúlyozta az államtitkár, aki kifejtette, hogy a brüsszeli tervek szerint a déli határnál egyfajta befogadóközpont jönne létre, ahol több tízezer ember zsúfolódna össze egy óriási táborban. Rétvári Bence az eljárások kapcsán megemlítette azt is, hogy ha valaki egyszer bejutott az unió területére, akkor önszántából nem akar távozni. Az EU saját statisztikája szerint is tíz kiutasítottból kilencnél sikertelen a kiutasítási kísérlet. Az államtitkár közölte: a 35 tagú magyar rendőri kontingens Szerbia déli határánál lát majd el szolgálatot osztrák és szerb rendőrökkel közösen.

– tette hozzá. Rétvári Bence elmondta, hogy a kontingensnek 6 terepjárót, 12 személyszállító járművet, valamint hőkamerás járművet és kézi hőkamerákat, éjjellátó készülékeket biztosítanak. Kiemelte, hogy a visszajelzések alapján a magyar rendőrök "profin dolgoznak", nagyon eredményesen végzik a feladatukat, amely egyre veszélyesebb, hiszen már lőfegyverek is megjelentek az illegális migránsoknál és az embercsempészeknél. Az elmúlt tizenhárom év eredményeként említette, hogy Magyarország Európa és a világ egyik legbiztonságosabb országa.

– mutatott rá. Rétvári Bence hangsúlyozta azt is: továbbra is megakadályozzák, hogy Magyarország bevándorlóország legyen.

A rendőri kontingens szeptember 21-én tér majd vissza Magyarországra.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mónus Márton

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.