Pesti Srácok

Novák Katalin: tizenötmillió magyar ember erejét hoztam el Önöknek

null

Tizenötmillió magyar ember erejét hoztam el ma Önöknek – jelentette ki Novák Katalin köztársasági elnök kedden, ukrajnai látogatásának első nyilvános helyszínén, a beregszászi Szent Kereszt Felmagasztalása-templomban tartott Szent István-napi ökumenikus istentiszteleten.

A köztársasági elnök a római katolikus templomban a kárpátaljai történelmi egyházak híveivel együtt emlékezett meg Szent István királyról. Az ökumenikus istentiszteleten megáldották és megszentelték azt a kenyeret, amelyet Novák Katalin személyesen sütött a nemzeti ünnep alkalmából. Ünnepi beszédében Novák Katalin emlékeztetett arra, hogy minden nehézség ellenére jó a kárpátaljai magyarokkal együtt ünnepelni. Legutóbb tavaly adventkor gyújtotta meg velük együtt az első gyertyát.

– fogalmazott. Novák Katalin kijelentette, hogy kijevi tárgyalásain el fogja mondani:

PestiSracok facebook image

Hozzáfűzte:

Az Ukrajnában 544 napja dúló háború kapcsán kiemelte, hogy erőt kell gyűjteni, és azért is jött, hogy ebben segítsen.

– húzta alá a köztársasági elnök, és hozzáfűzte:

Novák Katalin reményét fejezte ki, hogy "lesz közös jövőnk, akkor is, hogyha most még nem látjuk az ahhoz vezető utat".

– mondta. A köztársasági elnök a templomot megtöltő hívekkel együtt imádkozott a békéért. Novák Katalin ezt követően megtekintette és megkoszorúzta Szent István király mellszobrát, majd kárpátaljai magyar politikai, egyházi és oktatási vezetőkkel tárgyalt. Az államfő Beregszászon többek között találkozott egy, a háborúban elhunyt katona édesanyjával, valamint helyi nagycsaládosokkal is.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még