Forró drót
Zászlóégetés, demokrata hergelés és a Kuba kezére játszó polgármester – Így forgatták fel Los Angelest (VIDEÓ!)
Tovább folytatódnak a Los Angeles-i zavargások, miután az amerikai bevándorlási hivatal (ICE) a szokásos razziája után 45 embert állított elő illegális tartózkodás miatt. A zavargásokat tovább tetézi, hogy több demokrata politikus hergeli a tüntetőket, és bár Donald Trump bevetette a Nemzeti Gárdát, nem állnak le a gyújtogatással a migránspárti demonstrálók. A hergelők között ott van Karen Bass, Los Angeles demokrata polgármestere is, aki egyenesen a Fidel Castro vezette Kuba kezére játszott az amerikai demokrácia felforgatására. Kövesse velünk élőben a Los Angeles-i zavargások fejleményeit! “Látniuk kell milyen terrorszervezetet támogatnak” - Greta Thunbergéket arra kötelezik, hogy megnézzék a Hamász vérengzéseiről készült videókat
A The Times of Israel beszámolója szerint Izrael Katz védelmi miniszter utasította a hadsereget, hogy vetítsenek le egy olyan videót az őrizetbe vett aktivistáknak, amely a 2023. október 7-i terrortámadás során elkövetett atrocitásokat mutatja be. Az érintett aktivisták korábban megkérdőjelezték Izrael gázai blokádját – áll a miniszter hivatalának közleményében. Orbán Viktor: én egy utcai szabadságharcos voltam és vagyok
Én egy utcai szabadságharcos voltam és vagyok - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a francia LCI tévécsatorna vasárnapi műsorának adott interjúban. Hozzátette, hogy "a szabadságot ma Brüsszelből fenyegeti veszély, ez ellen kell harcolnunk". Gyermekelhelyezési vita miatt gázolhatott a tömegbe az iraki férfi, feleségét és kislányát sem kímélve
Gyermekelhelyezési vita állhatott a passaui gázolás hátterében, az elkövető egy iraki férfi volt, akit őrizetbe vettek - közölte vasárnap a német rendőrség egyik szóvivője. Előrehozott választásokat követelt a spanyol ellenzéki a madridi tömegtüntetésen
Előrehozott parlamenti választások kiírását követelte a legnagyobb spanyol ellenzéki erőnek számító konzervatív Néppárt (PP) vezetője, a "Maffia vagy demokrácia" jelmondattal vasárnapra meghirdetett tömegtüntetésen Maridban. Hiába az ukrán dróntámadás, már Dnyipropetrovszknál támad az orosz hadsereg
Elfoglalta az orosz hadsereg a Donyecktől északra lévő Zorja települést a donyecki régióban, amelynek nyugati határát máshol átlépve már az ukrajnai Dnyipropetrovszk megyében folytatja az offenzívát – közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium.
Szijjártó Péter: Hazánk elutasítja az európai Izrael-ellenes retorikát
Gideon Sa’ar barátommal, Izrael külügyminiszterével telefonon tekintettük át a közel-keleti aktualitásokat – írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán vasárnap. Orbán Viktor: Hétfőn a Patriótákkal erőt mutatunk a brüsszeli bürokratákkal szemben
A pár évtizede még virágzó városból elvándoroltak a munkahelyek, a helyükre pedig megérkeztek a migránsok, a bűnözés és a drogok – így írt Facebook-oldalán párizsi látogatásáról Orbán Viktor. Az egész magyar nemzet együttérzését tolmácsolta Sulyok Tamás Parajdon
Az egész magyar nemzet szolidaritását szeretném kifejezni itt Parajdon, az itt élők mindenben számíthatnak ránk - hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök vasárnap Parajdon, a bánya bejáratánál tartott sajtótájékoztatón. Elektromos sokkolóval szerelné fel a belügyminiszter a német rendőröket az egyre gyakoribb késes támadások ellen
Alexander Dobrindt német belügyminiszter támogatja, hogy a rendőrséget szereljék fel elektromos sokkoló pisztolyokkal, más néven Taserekkel. Olaszországban megkezdődött a balos népszavazás, a munkajogra szépen ráfűzték a migránsok letelepítését is
Olaszországban kétnapos népszavazás kezdődött a munkaügyi reformokról és a nem EU-s állampolgárok honosítási folyamatának felgyorsításáról. Az eredmények csak akkor lesznek kötelező érvényűek, ha a jogosult szavazók legalább fele részt vesz. XIV. Leó pápa: a béke visszatér, ha nem ragadozóként, hanem zarándokként élünk
A béke visszatér, ha nem ragadozóként, hanem zarándokként élünk a világban - jelentette ki XIV. Leó pápa a pünkösd vasárnapot megelőző virrasztáson a Szent Péter téren, ahol hetvenezren vettek részt az egy hónapja megválasztott egyházfőt ünnepelve.
Musk már békülne, de Oroszország jelezte, menedékjogot adnának a techgurunak, ha mégis kiutasítanák
Donald Trump és Elon Musk közelmúltbeli elmérgesedett vitájában már az is felmerült, hogy a dél-afrikai születésű milliárdost deportálhatják az Egyesült Államokból – írja a Newsweek információira hivatkozva az ATV. Trump kivezényelte a Nemzeti Gárdát a demokrata vezetésű Los Angeles körzetébe, hogy megfékezze a bevándorlási hatóságok elleni, erőszakossá vált tüntetéseket
Donald Trump amerikai elnök a Nemzeti Gárda egységeit küldte Los Angeles körzetébe, miután a bevándorlási hatóság elleni tüntetések erőszakossá fajultak szombaton. Üzent az új román elnök a parajdi katasztrófa után – Dan szerint jó dolgokra lenne szükség rossz dolgok helyett
Szépelgő semmitmondásból kiváló érdemjegyet szerzett már elnöksége elején Nicusor Dan, amikor leszögezte: meg kell védenünk a természeti örökséget, valamint az ezeken a területeken élők életét. Vagyis elmagyarázta, hogy jól kellene cselekedni, nem rosszul. Nagy segítség ez a parajdi családoknak. Egyszerre tagadják és büszkélkednek vele: 2030-ig felvenné Ukrajnát a Tiszával súlyosbított Néppárt
Ukrajna gyorsított menetben lezavarandó EU-tagsága az új migrációs válság a globalisták magyarországi lerakatánál: álproblémának nevezik, tagadják a létét, közben pedig dolgoznak rajta. A Tisza feltűnésével annyi változott, hogy mivel agyhalottak, ezért két tagadás között büszkén mesélnek arról, hogy 2030-ig fel akarják venni Ukrajnát az Európai Unióba. Ezen a héten Gerzsenyi Gabriella nem bírt magával, és véletlenül őszinte volt. Orbán Viktor beszédet mond a Patrióták nagygyűlésén
Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Franciaországba utazik, ahol részt vesz a Patrióták Európáért pártcsalád elnökségi ülésén, Fontainebleau-ban - tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály. Orbán Viktor Franciaországba utazik a Nemzeti Tömörülés egy évvel ezelőtt EP-választásokon elért győzelmét ünnepelni
A magyar kormányfő hétfőn Franciaországban részt vesz és beszédet mond a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés rendezvényén, amit az egy évvel korábbi európai parlamenti választásokon elért sikerének emlékére tartanak. A rendezvényen a Patrióták Európáért képviselőcsoport tagjai is részt vesznek, Orbán Viktor mellett jelen lesz többek között Matteo Salvini és Geert Wilders is. Az alapjogi EU-ügynökség igazgatója szerint Magyarország közel jár ahhoz a ponthoz, ahonnan már "nem lehet visszafordulni"
Pozitívnak minősítette Sirpa Rautio, az Európai Unió (EU) Alapjogi Ügynökségének (FRA) igazgatója azt a bejelentést, hogy az Országgyűlés nem szavaz nyár előtt az átláthatósági törvényről. Nem tudott élni a rengeteg helyzettel a magyar labdarúgó válogatott Svédország ellen - Magyarország-Svédország 0:2
Rengeteg magyar helyzet, svéd gólok. Ha egy mondatban kellene összefoglalni a Magyarország - Svédország mérkőzést, találóbban aligha lehetne fogalmazni. Marco Rossi csapata nagy elánnal játszott, sok helyzetet dolgozott ki, de gólokra ezt nem tudta váltani. Így vendéggyőzelemmel zárult a Puskás Arénában megrendezett felkészülési mérkőzés. Nyomozás indulhat a BKK-leállás miatt, akár három évébe is kerülhet Karácsonynak a közlekedési káosz
Nyomozás indulhat Karácsony Gergely döntése miatt, miután utasítására pénteken tíz percre leállt Budapesten a tömegközlekedés miután Tényi István közérdekű üzem működésének megzavarása vétség miatt tett feljelentést. Norvégiában szokatlan törvényt hoztak! – Mostantól bűncselekmény a beleegyezés nélküli szex
Norvégiában pénteken parlamenti döntéssel megszigorították a nemi erőszakkal kapcsolatos törvényeket, bűncselekménynek minősítve a kifejezett beleegyezés nélküli szexuális együttlétet. Ilyen a francia abszurd: a hatóság szerint szerbek Oroszország érdekében rongálják a zsidó emlékhelyeket Párizsban
Őrizetbe vettek egy embert, aki pénteken a Párizshoz közeli Neuilly-sur-Seine-ben egy székkel megtámadott egy rabbit - közölte a francia rendőrség az AFP hírügynökséggel. A rabbit előző héten három részeg verte meg. Gyurcsány, a szent ember végleg elköszönt: ő csak próbált sokat adni a hazájának, vagyonát nem gyarapította, és nem haragszik senkire
Hihetetlen jó lesz itt minden - mondja Gyurcsány Ferenc, aki szerint "Klára alkalmas ember. Kitűnő hazafi, kiváló elnöke lesz a DK-nak. Nagyszerű vezetője lehetne az országnak. Sok sikert kívánok neki!" Mi azonban nem egészen így gondoljuk, tudva, hogy az Apró-klán és Gyurcsány Ferenc mennyi bűnért felelős, amelyet a saját népük ellen követtek el. Bármilyen valós, vagy taktikai okokból vonult háttérbe Gyurcsány, ezt a (vélhetően nem utolsó) hazugságát sem hisszük el. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.