Pesti Srácok

Az Index szerint Magyar Péternek megint nem sikerült igazat mondania

Az Index szerint Magyar Péternek megint nem sikerült igazat mondania
Fotó: Balázs Attila

Továbbra is folytatódik az adok-kapok a Tisza elnöke és az Index között. Bár a 444 és a Telex tényként kezeli, amit Magyar Péter állít, a per másik résztvevője, az Index állítja: nem született döntés a másodfokú bíróságon a Tisza Párt a lap ellen indított perében.

Magyar Péter Facebook-posztjára alapozva jelentette ki a 444, hogy a Tisza elnöke pert nyert az Index ellen. A függetlenobjektív sajtótermékek címeikben tényként közlik az Index szerint nem létező ítéletet, miközben a Telex a cikkben már azt írja, hogy hivatalos bírósági döntést ők is elkérték a Tisza Párttól, válaszukban azonban azt írták, az ítélet hatályon kívül helyezésről eddig csak szóban értesítették őket, az írásos végzést csak később kapják meg. A függetlenobjektív sajtó azonban azt már nem tartja indokoltnak, hogy megoknyomozzák ezt a témát, kissé csúsztatás szagú az a történet, miszerint a címben állítottak, majd a cikkben kijelentik, hogy az állításukra bizonyítékot nem tudnak felmutatni.

Az Index szerint Magyar Péternek megint nem sikerült igazat mondania
Fotó: Balázs Attila / Az Index szerint Magyar Péternek megint nem sikerült igazat mondania 

Index: Nem született döntés a másodfokú bíróságon 

A portál szolgálati közleményben jelenti ki, hogy az elmúlt időszakban több alkalommal valótlanul állították a Tisza Párt vezetői, közöttük Magyar Péter is, hogy több sajtópert nyertek az Indexszel szemben. Mint írják, a Tisza Párt és Magyar Péter – a megtévesztő állításaival szemben – csupán egyetlen pert indított a lap ellen, amit első fokon az Index nyert meg, és az eljárás még folyamatban van.

Az Index 2025. augusztus 26-án tette közzé, hogy háromkulcsos progresszív jövedelemadó bevezetésére készülhetnek Magyar Péterék. A cikk egy, a szerkesztőség birtokába került, a pártvezetés számára készült belső feljegyzésre épült. Ezt követően további írásokban is foglalkoztak a témával, bemutatva a Tisza Párt vezetői által korábban megfogalmazott, hasonló tartalmú nyilatkozatokat. 

Ismeretes, 2025. augusztus 29-én Magyar Péter pártelnök megbízásából a Tisztelet és Szabadság Párt helyreigazítási kérelemmel fordult a laphoz, arra hivatkozva, hogy az említett dokumentumot nem a párt készítette. Mivel az Index ennek nem adott helyt, a Tisza Párt bírósághoz fordult, és arra kérte a törvényszéket, hogy kötelezze a szerkesztőséget egy olyan helyreigazítás közzétételére, amely szerint a cikkben szereplő, szja-emelést tervező dokumentumot nem a párt készítette.

A Fővárosi Törvényszék 2025. szeptember 29-én hozott ítéletében elutasította Magyar Péterék keresetét az ügyben, az Indexnek nem kell helyreigazítást közölnie.

Az indoklás szerint az Index által ismertetett információk véleménynek minősülnek, amire nem lehet helyreigazítást kérni. Az Index írásában nem tényként közölte a párt tervezetét, hanem egy lehetséges forgatókönyvként mutatta be azt, erre utalt maga a cím is: Egy, az Index birtokába került feljegyzésből kiderül: brutális szja-emelésre készülhet a Tisza Párt.

Az ügy folytatásaként a Tisztelet és Szabadság Párt az elsőfokú ítélet ellen fellebbezett, a másodfokú bíróság azonban december 4-én nem hozott érdemi ítéletet, hanem eljárásjogi szabálysértésre hivatkozva az elsőfokú bíróságot új eljárásra kötelezte, és az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte.

A másodfokú bíróság szóbeli indoklása szerint az elsőfokú bíróság nem indokolta meg kellően, hogy miért utasította vissza a felajánlott tanúk meghallgatását. Az elsőfokú eljárás során az Index újságíróját is tanúként meg kell hallgatni, illetve a Tisza Párt által felajánlott tanúkat is, ugyanis a tényállás nem lett kellően feltárva.

A másodfokú eljárás során mind az Indexnek, mind a Tisza Pártnak öt ügyvédi munkaórának megfelelő ügyvédi munkadíjat állapított meg a bíróság. Tehát az eljárásnak nem volt sem pernyertese, sem vesztese. A bíróság a Tisza Pártnak azért állapított meg magasabb perköltséget, mert a felperes ügyvédje magasabb összegű munkadíjat számolt fel, mint az alperes

 - közli a lap.

 

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.