Forró drót
Joe Biden a legtapasztaltabb jelölt helyett inkább egy nőt akar az amerikai haditengerészet élére
Joe Biden elnök pénteken, első nőként, Lisa Franchetti tengernagyot jelölte az Egyesült Államok haditengerészetének parancsnoki tisztségére. Az elnök közleménye szerint jelöltje 38 év katonai tapasztalattal járul majd hozzá a vezérkar munkájához. Letarolta a vihar Baranya vármegyét
Tetőket rongált meg, fákat döntött ki, ágakat tört le és vezetékeket szakított le a viharos szél Baranya vármegyében péntek este. Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Magyarország fontos szereplő a NATO keleti szárnyán
Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint a NATO új védelmi berendezkedése megkerülhetetlenül fontos szereplővé teszi Magyarországot a keleti szárny megerősítése tekintetében, részben földrajzi elhelyezkedése, részben haderőfejlesztésének mérete és sebessége okán. A külhoni magyarok is hozzáférnek a családtámogatások jelentős részéhez
A magyar kormány által működtetett harmincféle családtámogatás jelentős részéhez a külhoni magyarság is hozzáfér – mutatott rá a Kulturális és Innovációs Minisztérium családügyekért felelős helyettes államtitkára pénteken az erdélyi Tusnádfürdőn. Közzétette részvény-visszavásárlási programját az Opus Global
Az Opus Global Nyrt. tőzsdei közleményben tájékoztatta a tőkepiaci szereplőket részvény visszavásárlási programjáról, melynek keretében a cég összességében legfeljebb egymilliárd magyar forint ellenértékért vásárol törzsrészvényt azzal a kikötéssel, hogy a megvásárlásra kerülő törzsrészvényekkel együtt a saját részvények össznévértéke az OPUS GLOBAL Nyrt. mindenkori alaptőkéjének 10%-át, azaz tíz százalékát nem haladhatja meg. Svédország ideiglenesen hazarendelte bagdadi nagykövetsége teljes személyzetét
Svédország biztonsági okok miatt ideiglenesen hazarendelte bagdadi nagykövetsége kiküldött személyzetét, miután csütörtökön tiltakozók megrohamozták és felgyújtották a svéd külképviseletet az iraki fővárosban – jelentette be a svéd külügyminisztérium pénteken azt követően, hogy a muzulmán államokban folyamatosak a tüntetések egy csütörtökre tervezett stockholmi Korán-égetés miatt.
A teljes ellenzék elsiklott potom négymilliárd felett
Tóth Erik, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója a Magyar Nemzetnek adott interjújában jelentette ki, hogy az összefogásban részt vett ellenzéki pártoknak észre kellett venniük, hogy a szabályos és törvényileg meghatározott állami támogatáson túl közel 4 milliárd forintot pluszban betoltak a baloldal kampányába külföldről, így a felelősség is közös. Évek óta elhagyatott hotelben bujkált az angyalföldi gyilkos
Egy a Római-parton található, évek óta elhagyatott Hotel Római szállodában bujkált az angyalföldi gyilkos. A helyieket megdöbbentette a hír, de úgy gondolták "a férfi csak a barátnőjére volt veszélyes". A sajtóértesülések szerint T. Róbertet az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI) fogják majd vizsgálni. Példaképnek és világvezetőnek nevezte Orbán Viktort egy amerikai politikai elemző (Videó)
A magyar miniszterelnök egyre több rajongóra tesz szert az Egyesült Államokban. Ez valószínűleg nem véletlen, hiszen mint ahogyan Varga Judit Texasban kifejtette, a woke-ideológia és az illegális bevándorlás elleni harc összeköti az amerikai és a magyar nemzeti oldalt. Talán ez lehet az oka annak is, hogy Dave Rubin egyenesen példaképnek nevezte Orbán Viktort. A török elnök szerint Oroszország visszatér a fekete-tengeri gabonaegyezményhez
Recep Tayyip Erdogan török elnök meggyőződését fejezte ki pénteken, hogy Oroszország vissza fog térni az orosz-ukrán fekete-tengeri gabonaegyezményhez, amelyet Moszkva a hét elején felmondott. A külhoni magyar közösségek helyzetét ismertették a nemzetpolitikai kerekasztalon Tusványoson
A külhoni magyar közösségek aktuális helyzetét, az elmúlt időszakban elért eredményeket és a jövő kihívásait ismertették a Kárpát-medencei magyar érdekvédelmi szervezetek vezetői pénteken a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) pénteken Tusnádfürdőn tartott kerekasztal-beszélgetésén. Hollandia feloldja a Törökországba irányuló fegyverszállítás korlátozását
A holland ügyvivő kormány feloldotta a Törökországba irányuló fegyverexport korlátozását, a döntés Szaúd-Arábiára és az Egyesült Arab Emírségekre is vonatkozik.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Magyarország kamikaze drónokkal fejleszti haderejét
Magyarország kamikaze drónoknak is nevezett cirkáló lőszerekkel fejleszti haderejét – jelentette be pénteken Tusnádfürdőn a honvédelmi miniszter. Vaddisznót nézhettek oroszlánnak a németek
A berlini rendőrség pénteken visszavonta a korábbi figyelmeztetését, mert, mint közölték nem találták semmilyen nyomát az állítólagos nőstényoroszlánnak, amelyet először szerda éjfélkor észleltek a német fővárostól délnyugatra. A jelek szerint nem egy nagymacskát láthattak a szemtanúk, hanem egy vaddisznót. Függő játszma – A nyolcadiknál járt az ipari alpinista, amikor a Havanna lakótelepen ellopták a rögzítőköteleit
Kevesen gondoltuk volna, hogy Stallone klasszikusának rajongói éppen a Havanna-lakótelepen kapnak kedvet a film megidézéshez, némi fémlopással összekötve, de a Csontváry Kosztka Tivadar utca 37. szám alatt lévő háznál éppen erre került sor, ahol egy ipari alpinista éppen a nyolcadik emeletnél járt, mikor lába kelt a rögzítőköteleinek. Újabb döntéshozatali szintre vitték a migránsok elosztásáról szóló brüsszeli tervezetet
Magyarország továbbra is tiltakozik az újabb brüsszeli migrációs tervek ellen, amely a migránsok kötelező elosztásához és migránsgettók kialakulásához vezethet. Az erről szóló brüsszeli tervezetet újabb döntéshozatali szinten tárgyalták. A spanyol elnökség szervezésében 2023. július 20-án Logrono-ban rendezték a belügyminiszterek informális tanácsülését, melyen Magyarországot dr. Hegyaljai Mátyás európai uniós és nemzetközi helyettes államtitkár (Belügyminisztérium) képviselte - közölte a Belügyminisztérium (BM). Letartóztatták az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottját
Elrendelte az angyalföldi emberöléssel gyanúsított férfi letartóztatását egy hónapra a Budai Központi Kerületi Bíróság - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken. Megszűnik az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet
Augusztus 1-i hatállyal megszűnik az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet, beolvasztják a Müller Cecília országos tiszti főorvos vezette Nemzeti Népegészségügyi Központba - írja az Infostart. Dél-Korea: egy nukleáris támadás a phenjani rezsim végét jelentené
Amennyiben Észak-Korea atomfegyverrel támadna, az a phenjani rezsim végét jelentené - figyelmeztetett a dél-koreai védelmi minisztérium pénteken. A CIA igazgatója szerint Putyin még kivár, de bosszút fog állni Prigozsinon
A BBC tudósítása szerint az Aspeni Biztonsági Fórumon a CIA igazgatója elmondta, hogy szerinte Oroszország vezetője még mindig bosszút állhat Prigozsinon. Német politikus: "az európai menedékjog hazugságon alapul"
Az Infostart arról ír, hogy nagy visszhangot váltott ki egy német konzervatív vezető állásfoglalása az európai és német menekültpolitikáról. Thorsten Frei, a legnagyobb ellenzéki párt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) parlamenti frakcióvezetője szerint ugyanis „konstrukciós hiba” , hogy Európában és ezen belül Németországban a menekültjogot eredendően az egyén jogának tekintik, ami jelentős mértékben hozzájárul a migránsok áradatához. Elmeorvosi vizsgálatnak vetik alá a barátnőjét meggyilkoló angyalföldi férfit
Péntek délelőtt áll bíróság elé az angyalföldi gyilkosság 35 éves gyanúsítottja, aki a gyanú szerint múlt csütörtökön egy 13. kerületi lakásban végzett a barátnőjével. Az ügyészség kezdeményezte a férfi letartóztatását, az indítványról pénteken dönt a bíróság. Varga Judit: keresztény és hazafias kötelesség egy hatékony klímapolitika
Egy hatékony klíma- és zöldpolitika keresztény és hazafias kötelesség – jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter New Yorkban, csütörtökön, a jogászok világkongresszusának konferenciáján, amelynek idei kiemelt témája a fenntarthatóság és a jog kapcsolata. Elveszített öltöző, drámai kiesés, edzőváltás – Hogyan tovább, Ferencváros?
Amint arról a lefújás után portálunkon is olvashattak, a Ferencváros labdarúgó-csapata súlyos vereséget szenvedett hazai pályán a feröeri bajnoktól, így rögtön az első selejtezőkörben kiesett a Bajnokok Ligájából és az Európa Ligából is, és legoptimálisabb esetben is az Európai Konferencia Liga (EKL) csoportkörébe juthat már csak be. A szerda esti lélektelen és elképzelés nélküli játékot látva nem volt meglepő, hogy szinte rögtön érkezett Kubatov Gábor elnök bejelentése Sztanyiszlav Csercseszov menesztéséről. Ám az is egyértelmű, hogy a tréner elküldése önmagában nem oldja meg a gondokat, amelyek már tavasz óta látszódtak a magyar bajnok játékán. Írásunkban a Ferencváros kudarcának okait és a csapat lehetséges jövőjét próbáljuk meg elemezni.