Pesti Srácok

A teljes ellenzék elsiklott potom négymilliárd felett

A teljes ellenzék elsiklott potom négymilliárd felett

Tóth Erik, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója a Magyar Nemzetnek adott interjújában jelentette ki, hogy az összefogásban részt vett ellenzéki pártoknak észre kellett venniük, hogy a szabályos és törvényileg meghatározott állami támogatáson túl közel 4 milliárd forintot pluszban betoltak a baloldal kampányába külföldről, így a felelősség is közös.

Márki-Zay Péter és Karácsony Gergely mellett mindenkinek észre kellett vennie azt a közös ellenzéki kampánygépezetben, hogy a szabályos és törvényileg meghatározott állami támogatáson túl közel 4 milliárd forintot pluszban betoltak a baloldal kampányába külföldről. Ez az ő közös felelősségük, ezért egymásra mutogatás helyett inkább azon kellene gondolkozniuk, hogy miként szeretnének a jövőre esedékes önkormányzati választásra ráfordulni – fogalmazott a Magyar NemzetnekTóth Erik, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója, miután a 32. Bálványosi nyári szabadegyetem és diáktábor pártközi vitafórumán több ellenzéki politikus is éles kritikát fogalmazott meg a Karácsony Gergely 99 Mozgalmához érkezett 506 millió forint adománnyal kapcsolatban.

Amint arra a lap is kitért, Kanász-Nagy Máté úgy vélte, a főpolgármester adományládás történetét vissza kell utasítani, és Karácsonynak be kellene számolnia ezekről a pénzekről. Molnár Zsolt, az MSZP parlamenti képviselője azt mondta, nem tudott az adománygyűjtésről, nem is látott adományládákat, de ha Karácsony Gergely ezt tisztázta, akkor szerinte „nincs okunk ezt nem elhinni”. A politikus egyetértett azzal, hogy a külföldieknek nem szabad beleszólniuk abba, hogy mi történik Magyarországon. Brenner Koloman, a Jobbik – Konzervatívok frakcióvezetője azt mondta, magyarázatot vár Karácsony Gergelytől arra, hogy „miért ütötte el a villamos” és hogy ennek mi köze van az előválasztási kampányba érkezett 506 millió forinthoz.

Tóth Erik, az Alapjogokért Központ elemzője úgy fogalmazott, a 2022-es országgyűlési választás kampányára egy olyan finanszírozási modellel készülhetett fel a magyarországi baloldal, amely nemcsak a hatályban lévő törvényeknek, de a rendszerváltoztatás utáni magyar szuverenitásvédelemnek is ellentmond. Tóth Erik, felidézve a Nemzeti Információs Központ jelentését, mely szerint politikai befolyásszerzés céljából külföldi eredetű anyagi támogatás érkezett a baloldali szövetség szereplőihez azért, hogy a magyar választók akaratát befolyásolva kormányt váltsanak, azt mondta, ez a politikai korrupciós eset egészül ki Karácsony Gergely 99 Mozgalmának gyanús és egyre inkább törvénytelennek tűnő pénzmozgásaival.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta a kutatási igazgató, hozzátéve: a pénzmosás gyanújával többek által megvádolt főpolgármester a helyzetet ennél rosszabbul nem is kezelhette volna, magyarázkodását pedig politikai szövetségesei sem nézik jó szemmel.

– fogalmazott. Tóth Erik kitért arra is, hogy az ellenzéki pártok az országgyűlési választáson – nyilvánvalóan nem függetlenül az őket támogató külföldi donorok szándékától – a magyarok nemzeti egyetértési pontjait negligálva szajkóztak migrációpárti, az orosz–ukrán háború békés lezárását szorgalmazó jobboldali üzenetekkel szöges ellentétben álló követeléseket.

– tette hozzá.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.