nemzeti információs központ
Az Action for Democracy kifejezetten a magyar választások befolyásolására kaphatta a milliárdos összegeket
Bár az Action for Democracy hivatalosan a diaszpórában élő magyarság voksolásának elősegítését tűzte ki fő céljául, ehelyett az általa Amerikában összegyűjtött milliárdos összegeket a magyarországi országgyűlési választások befolyásolására használta fel úgy, hogy a szóban forgó pénzek a pártok kampánybeszámolóiban szereplő cégeknél kötöttek ki – egyebek mellett ezt támasztja alá a Nemzeti Információs Központ nemrég nyilvánosságra került beszámolója.Nemzeti Információs Központ: még be sem jegyezték az Action for Democracyt, máris tolta a pénzt a magyar baloldali kampányba
Annyira kellett a pénz a magyar baloldalnak (kampányra), hogy szegény Action for Democracyt még rendesen be sem tudta jegyeztetni Amerikában a Demokrata Párthoz köthető egyik csatolt szervezet – derült ki a Nemzeti Információs Központ által közreadott információkból. Mint ismert, korábban még csak hárommilliárdnak megfelelő guruló dollárról lehetett tudni, időközben ugyanakkor felbukkan egy ismeretlen hátterű svájci alapítvány is, így jelen tudásunk szerint már négymilliárd forintot égetett el a Márki-Zay Péter-féle Mindenki Magyaroraszága Mozgalom fedőszervezetének révén a magyar baloldal a kampány során.Kocsis Máté: Dollárbaloldal – első felvonás
Kocsis Máté is reagált a Nemzeti Információs Központ a dollárbaloldallal kapcsolatos jelentésére. A Fidesz frakcióvezetője szerint ez még csak az első lépés, és mint bejegyzésében kijelentette, a tényfeltáró munka folytatódni fog.Nemzeti Információs Központ: az Action for Democracy több mint 3 milliárd forintot juttatott magyar civil szervezeteknek és cégeknek
Az Action for Democracy 1,8 milliárd forintot utalt a Mindenki Magyarországa Mozgalomnak, valamint további 1,15 milliárdot vállalkozásoknak – írta Kovács Zoltán András dandártábornok, a Nemzeti Információs Központ főigazgatója az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságát vezető Sas Zoltánnak (Jobbik).Ajánljuk még