Pesti Srácok

Az Action for Democracy kifejezetten a magyar választások befolyásolására kaphatta a milliárdos összegeket

null

Bár az Action for Democracy hivatalosan a diaszpórában élő magyarság voksolásának elősegítését tűzte ki fő céljául, ehelyett az általa Amerikában összegyűjtött milliárdos összegeket a magyarországi országgyűlési választások befolyásolására használta fel úgy, hogy a szóban forgó pénzek a pártok kampánybeszámolóiban szereplő cégeknél kötöttek ki – egyebek mellett ezt támasztja alá a Nemzeti Információs Központ nemrég nyilvánosságra került beszámolója.

A Nemzeti Információs Központ ellenőrizte a baloldal kampányát milliárdokkal támogató Action for Democracy hivatalos bejegyzési dokumentációját, amelyet 2022. március 9-én nyújtott be a korábban Bajnai Gordon volt kormányfő, valamint Karácsony Gergely főpolgármester tanácsadójaként is ténykedő Korányi Dávid és Christopher Maroshegyi New York állam illetékes hivatalánál. A számlaforgalmi adatok áttekintésekor kiderült, az AD úgy kezdeményezett több száz millió forintos utalásokat az érintett magyar szervezetek irányába, hogy még be sem volt jegyezve.

– tartalmazza a nyilvánosságra hozott beszámoló.

PestiSracok facebook image

Korábban egyébként mind Márki-Zay Péter, a baloldal volt kormányfőjelöltje, mind Korányi Dávid igyekezett hangsúlyozni, hogy kizárólag a magyar diaszpóra tagjai körében gyűjtötték a felajánlásokat. Erről az állításról – Rákay Philip leleplező videójából – hamar kiderült, hogy egy szó sem igaz belőle, hiszen az AD adománygyűjtő felületén nem volt útlevélszám-rubrika, vagyis nemcsak magyar állampolgársággal rendelkező személy, hanem gyakorlatilag bárki utalhatott pénzt az amerikai szervezet számlájára.

A bejegyzési dokumentáció kitöltése során az alapítók jelezték azt is, hogy nagy összegű, 25 ezer dollár feletti támogatások is érkezni fognak az AD számlájára. Ez a tény lényegében már önmagában cáfolja azokat a hangzatos kijelentéseket, amelyek a mikroadományokra épülő gyűjtésről szóltak. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy az internetes archívumban még élő adománygyűjtő felületen működő számláló csupán tizenegy felajánlást mutat, akkor semmi kétség afelől, hogy kisebb adományokról szó sem volt.

A NIK szerint a történtek azt valószínűsítik, hogy az AD-t eleve felépített pénzügyi háttérrel, célhoz kötötten hozták létre.

Magyar Nemzet; Fotó: Facebook/Korányi Dávid

Ajánljuk még