Forró drót
Közös hadgyakorlatot tartott Oroszország, Irán és Kína
Közös hadgyakorlatot tartott az Arab-tengeren Oroszország, Irán és Kína – jelentette be szombaton a moszkvai védelmi minisztérium.Svédország tiltakozásképpen nem rendez nemzetközi vívóversenyeket
Svédország tiltakozásképpen nem rendez nemzetközi vívóversenyeket, mert azokon újra szerepelhetnek orosz és fehérorosz sportolók a világszövetség (FIE) döntése értelmében.Szerbiában több ezren tüntettek a Szerbia és Koszovó közötti megállapodás ellen
Több ezren vonultak utcára péntek este Belgrádban, hogy a Szerbia és Koszovó közötti viszony rendezésére kidolgozott francia–német javaslat ellen tüntessenek.A dollárbaloldal háborúpárti álláspontot képvisel, ezért nem támogatja a békepárti nyilatkozatot
A több mint egy éve dúló orosz–ukrán háború minden szörnyűsége ellenére a Gyurcsány Ferenc vezette dollárbaloldal még mindig a háború pártján áll, és továbbra is a fegyverszállítások megindítását követeli a kormánytól. Mindezek fényében nem meglepő, hogy a Fidesz–KDNP által az Országgyűlés elé benyújtott békepárti javaslatot is folyamatosan támadják. Az Origo részletes összeállítást tett közzé arról, hogy milyen nyomásgyakorlás éri Magyarországot a békepártisága miatt Brüsszelből, valamint arról, hogy a külföldről finanszírozott baloldal milyen megrendelést teljesít.Szalay-Bobrovniczky Kristóf: magyar kézbe magyar fegyvert!
Hosszútávú célunk, hogy magyar fejlesztésű fegyverek gyártásával, hazai beszállítói hálózattal rendelkezzünk, ami stratégiai fontosságú Magyarország biztonsága szempontjából – írta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter szombaton a közösségi oldalán.Karácsony Gergely „civil ernyőszervezet” mögé bújva indulna újra 2024-ben
Ajánlatot tett a baloldali pártoknak azok támogatásáért cserébe Karácsony Gergely – írja a Magyar Nemzet. Információik szerint a főpolgármester indítványának lényege, hogy a jelenlegi ellenzéki polgármesterek induljanak újra kerületükben a jövő évi önkormányzati választásokon, pártjaik pedig ellenük se állítsanak jelöltet. Mindezt ugyanakkor tegyék mindannyian pártlogók nélkül, egy egységes civil ernyőszervezet jelöltjeiként. Az ajánlat egyelőre felemás fogadtatásra talált a baloldalon.Vizsgálatot indított az ÁSZ elnöke a baloldal külföldi kampányfinanszírozásának ügyében
Vizsgálatot indított a "guruló dollárok" ügyében az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke, aki az Országgyűlési gazdasági bizottságának fideszes elnökét arról tájékoztatta: "igen erős a gyanú arra, hogy valóban tiltott pártfinanszírozás történt, és megsértették a választási kampányra vonatkozó törvényeket a baloldali ellenzéki pártok". Bánki Erik bizottsági elnök az MTI-hez pénteken eljuttatott videóban annak kapcsán beszélt erről, hogy a testület március 27-én várhatóan az ÁSZ elnökét hallgatja meg a "guruló dollárok" ügyében. Windisch László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke levélben tájékoztatta arról, hol tart a "guruló dollárokkal", azaz a baloldali pártok tiltott külföldi finanszírozásával kapcsolatos ÁSZ-vizsgálat.Kiderült, hogy állatoktól származhatott a Covid-19
A Covid-19 első emberi megbetegedéseinek helyszíne közelében, a kínai Vuhan város piacán gyűjtött genetikai mintákban a nyestkutyák DNS-e keveredett a vírussal, ami arra utal, hogy a pandémia állatoktól származhatott – közölte pénteken nemzetközi szakértők egy csoportja.Tovább szalámizza az MSZP-t a Gyurcsány-párt – Pápán ebből még nagy botrány lehet
Újabb szocialista politikus jelentette be, hogy pártot vált és csatlakozik a Demokratikus Koalícióhoz. Grőber Attila, az MSZP pápai elnöke, több ciklus óta önkormányzati képviselője, a pedagógustüntetések szervezője, arca a Veszprém vármegyei városban. Bejelentése, miszerint átigazol a DK-ba, komoly feszültséget okozhat az egész választókerületben, 2022-ben ugyanis az ellenzéki együttműködés közös országgyűlési képviselőjelöltje lehetett, amelyhez többek között a Jobbikkal való megegyezésre is szükség lehetett. Belső információink szerint Grőber több irányból is hátszelet kapott, amit az MSZP a 2023-as önkormányzati választásokon viszonzott volna más pártok jelöltjeinek támogatásával. Az, hogy Grőber az elbukott országgyűlési választás után pártot vált, a korábban kötött megállapodásokat is felrúghatja. Veszprém vármegyében mellesleg szinte az egész országban a leggyengébb az ellenzék, a borítékolhatóan kevés befutó helyért ezért olykor vérre ment a kiszorítósdi.Washington üdvözli a török előrelépést és sürgeti Magyarországot
Az Egyesült Államok üdvözli Törökország előrelépését a finn NATO-csatlakozás ratifikációjában, és sürgeti Magyarországot a finn és a svéd NATO-csatlakozás folyamatának haladéktalan lezárására – közölte a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója pénteken.Elindult a fizetős Facebook Amerikában
Elindult a Meta Platforms előfizetéses szolgáltatása az Egyesült Államokban, amellyel a Facebook- és Instagram-felhasználók megvásárolhatják a hitelesítésüket, hasonlóan a Twitter Blue szolgáltatáshoz, amit Elon Musk vezetett be.Szijjártó Péter: nevessük ki együtt azokat, akik a magyar jogállamiságot kritizálják
Tegnap Franciaországban parlamenti szavazás nélkül módosították a nyugdíjtörvényt – írja közösségi oldalán a külgazdasági és külügyminiszter, megjegyezve, hogy Németországban pedig ma feles többséggel változtatták meg a választási törvényt. Szijjártó Péter mindezek fényében megjegyezte, hogy azokat, akik a mi jogállamiságunkkal vannak elfoglalva, egyszerűen ki kell nevetni.Antifa szimpatizáns fenyegette meg halálosan Deák Dánielt
Mint ahogyan arról mi is beszámoltunk, egy kommentelő fenyegette meg a XXI. Század Intézet vezető elemzőjét azzal, hogy csőbombát rejtett el a lakásán, és öt és fél óra múlva felrobbantja. Most kiderült, hogy egy antifa szimpatizáns a fenyegetőző.Svédország továbbra is biztos abban, hogy a NATO tagja lesz, csak azt nem tudják, mikor
Svédország továbbra is biztos abban, hogy a NATO tagja lesz, dacára Törökország azon döntésének, hogy egyelőre csak Finnország csatlakozását ratifikálja – jelentette ki pénteken Tobias Billström svéd külügyminiszter újságíróknak nyilatkozva.Szíriai keresztény vezetőkkel tárgyalt Orbán Viktor – Magyarország további segítségnyújtást tervez
Orbán Viktor miniszterelnök a szíriai keresztény egyházak vezetőit fogadta a Karmelita kolostorban pénteken – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.A törökök is jóváhagyták Finnország NATO-csatlakozását
Recep Tayyip Erdoğan török elnök pénteken, Ankarában bejelentette, hogy Törökország hozzájárul Finnország NATO-csatlakozásához, ahogyan Magyarország is. Svédország azonban nem teljesítette a török elnök kérését, ezért azt egyelőre nem támogatják. Erdoğan azon a sajtótájékoztatón beszélt erről, amelyet Sauli Niinistö finn elnökkel közösen tartott négyszemközti megbeszélésüket követően. A török államfő reményét fejezte ki, hogy a török parlament még a május 14-én tartandó választások előtt ratifikálja Finnország NATO-csatlakozását.Az ÁSZ elnöke vizsgálatot indított a "guruló dollárok" ügyében
Vizsgálatot indított a "guruló dollárok" ügyében az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke, aki az Országgyűlési gazdasági bizottságának fideszes elnökét arról tájékoztatta: "igen erős a gyanú arra, hogy valóban tiltott pártfinanszírozás történt, és megsértették a választási kampányra vonatkozó törvényeket a baloldali ellenzéki pártok". Bánki Erik bizottsági elnök az MTI-hez pénteken eljuttatott videóban annak kapcsán beszélt erről, hogy a testület március 27-én várhatóan az ÁSZ elnökét hallgatja meg a "guruló dollárok" ügyében. Windisch László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke levélben tájékoztatta arról, hol tart a "guruló dollárokkal", azaz a baloldali pártok tiltott külföldi finanszírozásával kapcsolatos ÁSZ-vizsgálat.Döntött a Fidesz: támogatják Finnország NATO-csatlakozását
A Fidesz frakcióvezetője közösségi oldalán számolt be arról, hogy a képviselőcsoport úgy döntött, Finnország NATO-csatlakozását támogatni fogják. Március 27-én meg is szavazzák az Országgyűlésben. Svédországról viszont később döntenek.Jön a részleges vasárnapi boltzár a horvátoknál
Horvátországban a legtöbb üzlet – néhány kivételtől eltekintve – évente legfeljebb 16 vasárnapon lehet majd nyitva, miután a horvát parlament pénteken megszavazta az erről szóló jogszabályt – közölte a horvát közszolgálati televízió.Felmászott egy Fradi-drukker a Puskás Aréna tartóoszlopára, majd onnan a mélybe zuhant (VIDEÓ!)
Több tízezren voltak kíváncsiak a tegnap esti Ferencvárosi TC–Bayer Leverkusen mérkőzésre, amit a Puskás Arénában tartottak. Az egyik drukker feltehetően többet ivott a kelleténél és felmászott a stadion tartóoszlopára, amiről a lemászás közben leesett és súlyos sérüléseket szenvedett.Életveszélyesen megfenyegették Deák Dánielt
A XXI. Század Intézet vezető elemzőjét egy kommentben fenyegették meg azzal, hogy csőbombát rejtettek a lakásába, ami öt és fél óra múlva felrobban. Deák Dániel a rendőrségen feljelentést tett.Szijjártó Péter: a Schneider Electric 16 milliárd forintos beruházásával 500 új munkahely jön létre Dunavecsén
A Schneider Electric francia elektronikai vállalat 16 milliárd forintos beruházása nyomán a következő években 500 új munkahely jön létre Dunavecsén – jelentette be pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.A fekete márciusra emlékeznek Marosvásárhelyen és Brüsszelben
A köztudatba marosvásárhelyi fekete márciusként beivódott 1990-es véres román–magyar összecsapásra emlékeznek a következő napokban Marosvásárhelyen és Brüsszelben.Egy friss kutatás szerint Trump simán kiütné Bident egy választás során
Az amerikaiak többsége szerint igencsak rossz irányba mennek a dolgok az USA-ban, és sokan akadnak, akik szerint az Egyesült Államok egyik legnagyobb ellensége maga az elnök, Joe Biden; változást vár a többség, és javarészük úgy látja, ezt a változást Donald Trump exelnök hozhatná el.Ajánljuk még

































