Pesti Srácok

A fekete márciusra emlékeznek Marosvásárhelyen és Brüsszelben

null

A köztudatba marosvásárhelyi fekete márciusként beivódott 1990-es véres román–magyar összecsapásra emlékeznek a következő napokban Marosvásárhelyen és Brüsszelben.

A történelmi események 33. évfordulójának alkalmából szombaton Marosvásárhelyen dokumentumfilm-vetítést és kerekasztal-beszélgetést tartanak – közölték a szervezők. A Bernády-házban tartandó rendezvényen levetítik Miholcsa Gyula egyórás dokumentumfilmjét, amelyet a filmes az 1990. márciusi eseményeken készült többórányi archív felvételből állított össze, és először láthatja a közönség. A filmbemutató után Vincze Loránt európai parlamenti képviselő, Novák Csaba Zoltán, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet vezetője, Káli Király István író és Borbély László, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány elnöke beszélget a fekete március tanulságairól. A közleményben emlékeztetnek, hogy az alig pár hónappal a romániai forradalom után, 1990. március 19–20-án végrehajtott pogromkísérlet a romániai és a külföldi közvéleményt is megdöbbentette. Az ezt követő időszakban Marosvásárhely és Erdély társadalma "két történelmi valóság között" találta magát: az etnikai atrocitás emléke és a román többséggel való együttélés kihívásai között – mutattak rá a megemlékezés szervezői.

– áll a közleményben. A rendezvényt a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány, az RMDSZ Maros megyei szervezete és Vincze Loránt európai parlamenti képviselő irodája szervezi. A megemlékezés hétfőn Brüsszelben folytatódik, partnerségben a helyi Liszt Intézettel, amelyben 1990. Fekete Március – Tanulságok 33 évvel a marosvásárhelyi események után címmel korabeli fotókiállítást láthat a közönség. A brüsszeli rendezvényen szintén levetítik Miholcsa Gyula filmjét, majd történészek és közéleti személyiségek elemzik a 33 évvel ezelőtti történéseket.

PestiSracok facebook image

1990. március 19-én husángokkal és fejszékkel felfegyverkezett román falusi férfiakat szállítottak Marosvásárhelyre, hogy "védjék meg" a várost a magyaroktól. Az erőszakosan fellépő, sok esetben ittas férfiak feldúlták a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) székházát, és súlyosan bántalmazták Sütő András írót. A magyarellenes pogromkísérlet másnap is folytatódott, ekkor azonban magyar ellentüntetés is szerveződött. A magyar tüntetők a segítségükre érkező cigányokkal kikergették Marosvásárhely főteréről a husángos román parasztokat és a velük szimpatizáló marosvásárhelyi román tüntetőket. Az összetűzéseknek öt halottja (három magyar és két román) és 278 sebesültje volt.

Forrás: MTI; Fotó: azopan.ro

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.