Pesti Srácok

Dobrev plakátokon könyörög alamizsnáért, szerinte szükség van a DK-ra

Dobrev plakátokon könyörög alamizsnáért, szerinte szükség van a DK-ra

A Demokratikus Koalíció (DK) teljes gőzzel ráfordul a kampányra, olyannyira, hogy plakátokkal fogják az emberek arcába nyomni, hogy igenis szükség van a magyar parlamentben egy erős baloldali pártra, pontosabban a Dobrev Klára vezette DK-ra. Hogy miért is? Mert ők egyenesen nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy hazánk „egy erős, európai magyar köztársasággá” váljon! DK-ra fel!

Dobrevék pénteken bejelentették, hogy immár nem elégszenek meg a közösségi oldalaikra posztolt mantrákkal, hanem azokat már országszerte 800 plakáton is „népszerűsíteni” kívánják. Azonban a DK üzenete még magukhoz képest is silányra és szánalmasra sikeredett.

dobrev
Dobrev "ütős" érve, hogy miért is kell rájuk szavazni.

Dobrevéknek már nem számít más, csak az ideológia

A plakát szövegével láthatóan nem sokat foglalkoztak a dobrevista kampánystáb tagjai, vagy inkább – és ez a valószínűbb – már ők sem találtak jó és meggyőző érvet arra nézve, hogy miért is kellene a DK politikusaiban továbbra is gyönyörködnie a magyar választópolgárnak. Így az „elcsábítható” emberek meggyőzésére a következő szlogen maradt:

Ha nem akarsz csak jobboldali pártokból álló országgyűlést, küldj erős baloldalt a parlamentbe.

Ugye mindenki érzi ennek a mondatnak az átütő erejét? A DK szerint a választás ilyen egyszerű: ha akarod, hogy a baloldal politikusainak ékesszólásait hallani, akkor ne habozz és húzd be az X-et majd a jelöltjükre és a listájukra. Az érvekkel már nem is próbálkoznak, mert az eddig sem húzta fel a párt támogatottságát.

A DK „tündöklő” vezércsillaga is csak annyit tesz ehhez hozzá, hogy

a kormányváltás után valóban le kell bontani az Orbán-rendszert, és egy erős, európai magyar köztársaságot kell létrehozni. Ehhez erős baloldal kell a parlamentben.

Azt már nem kell bemutatnunk, hogy milyen volt eddig az élet a baloldali kormányok idején, hiszen azt sajnálatos módon többször megtapasztalhatta már a magyar nép. Így volt ez a Gyurcsány-éra idején is, amikor a demokrácia egyet jelentett a magyar állampolgárok megsarcolásával, beleértve a családokat is, valamint az emberek jogsértő bántalmazásával is.

De Klára nem habozik egészen az általuk mélyen megvetett Horthy-korszakig is visszamenni, kijelentve, hogy még abban az időszakban is volt baloldali párt a parlamentben. 

Persze, a DK nagyasszonya szépen átsiklott azon a pár évtizeden, amikor hazánkban a kommunisták – köztük Dobrev ősei - voltak az egyeduralkodók és amikor jobboldal mint olyan nem is létezett, mert nem is létezhetett, maximum az emberek szívében.

Egy biztos: egy olyan pártra vagy inkább kommunista és hazaáruló képződményre, mint a DK nincs szüksége sem a magyar parlamentnek, sem az országnak. Ellenben szüksége van olyan politikusokra, akik valóban a magyar érdekeket képviselik és akiknek nem a behódolás és hazánk alávetettségének megteremtése a céljuk, hanem a magyar nemzeti érdekek érvényesítése, amire láthatóan és hallhatóan a DK és a Magyar Péter vezette Tisza Párt sem képes, akiket Kláráék hamis módon, de taktikai okokból a jobboldali pártokhoz soroltak, noha azokhoz utóbbiaknak semmi közük sincs a valóságban. 

 

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.