Öt perc
Öt perc – Mi lett 24 ezer főpolgármesteri szavazattal?
Múlt héten újraszámolták a főpolgármesteri szavazatokat, és ha csak szűk többséggel is, de Karácsony meg tudta tartani előnyét. Ennek ellenére Budapest vezetője már túl messzire ment az új választások követelésében, és az eredménytől függetlenül azt hangoztatja, új választást kell kiírni. Erre azonban egyre kevesebb esély látszik. Mindeközben Bayer Zsolt tüntetést szervezett az EU magyarországi képviseleti irodájához, miután hazánk újabb, ezúttal 200 millió eurónyi egyösszegű, azon felül pedig napi 1 millió eurónyi pénzbüntetést kapott az illegális migrációt gyakorlatilag intézményesítő uniós direktívák figyelmen kívül hagyása miatt. Bayer szerint az Európai Bíróság egy politikai furkósbot, az EP-képviselők meghosszabbított karja, mint a szovjet rendszer népbíróságai voltak. A Tanúból idézett egy jelenetet is ezzel kapcsolatban, majd azt mondta: „K***a anyját az Uniónak”. Öt perc – Választási kisokos
Június 9-én kettős, EP- és önkormányzati választásokat tartanak hazánkban, ezúttal – legalábbis Budapesten – némileg új rendszerben. Mostantól ugyanis a Fővárosi Közgyűlés már nem a kerületi polgármesterekből, valamint a listán bejutó képviselőkből áll, hanem egy tisztán arányos rendszerben választunk. Mindemellett Szentkirályi Alexandra visszalépése is megkavarta a választási kártyákat, így fordulhat elő, hogy a Fidesz (ex-)főpolgármester-jelöltjével találkozhatunk is, meg nem is a szavazólapokon: míg a fővárosi pártlista vezetőjeként a közgyűlésbe továbbra is bejuthat Szentkirályi, a főpolgármester-jelölti szavazólapon már csak kihúzva találkozhatunk a korábbi kormányszóvivővel. Persze ezen túlmenően a legfontosabb, választásokat befolyásoló ügyekkel is foglalkoztunk, hiszen a korrupciós vonaton – úgy tűnik – még mindig nincs fék. Meggyűlt a baloldal baja az adóhatósággal – Öt perc
Sűrű hetük volt az adóhatóság képviselőinek, ugyanis előbb Gyurcsány Ferenc újpesti jelöltjének, Trippon Norbert házánál, majd Karácsony Gergely ügyvédjénél, Tordai Csabánál szálltak ki a NAV emberei. Előbbinél hirtelen gazdagodása, utóbbinál a külföldi "adományok" válhattak gyanússá a hatóságok szemében, egyvalami azonban biztosnak tűnik: hasonló számlagyáras technikát alkalmazhattak mindkét esetben. Miközben Trippon látványos technikával menekül a kérdések elől, Karácsony még büszke is arra, hogy nyomozás folyik viselt dolgaikkal kapcsolatban. Ahogy Donáth Anna is büszke arra, hogy kolléganőjével, Cseh Katalinnal vállvetve küzdöttek azért, hogy hazánk ne kaphassa meg a nekünk járó uniós forrásokat. Öt perc – Gyilkossági kísérlet után is folytatódik a hergelés
Eljutottunk odáig, hogy az állandó hergelés tettlegességig fajult. Bár Szlovákiában sajnálatos módon nem egyedülálló, hogy közszereplők fizikai épsége kerül veszélybe a politikai agitáció miatt. Robert Fico megtámadása a baloldali médiatúlsúly (leánykori nevén kiegyensúlyozott médiapiac) és politikai hergelés eredménye volt, a táborokon átívelő megbékélés azonban a legkevésbé sem lépett előre, sőt. A támadást követően a baloldal vágta magát áldozati pózba, az embereket pedig hülyének nézve próbálták elhitetni, hogy az elkövető nem baloldali aktivista volt. Magyar Péter pedig a platón szítja az indulatokat, de a pákai remegős beszédét próbálta eltüntetni. Az internet azonban nem felejt. Karácsony saját magával, Magyar Péter a választási matematikával került összetűzésbe – Öt perc
Karácsony Gergely egy karakteres, felkészült, alapos és precíz városvezető – is lehetne, csak megint valami félrement. Biztosan az Orbán a hibás. A főpolgármester csapatának tagjait ugyanis megbírságolták a Városligetben, mivel Karácsony elfelejtette egyeztetni a városrendészettel, május elsején Gyurcsányékkal kíván hetyegni a Városligetben. A főpolgármester úgy vélhette, neki jár, hogy a szerinte tönkretett Városligetben ünnepeljen, ehhez pedig ne tegye meg a szükséges előkészületeket, a hatóságok azonban mást gondoltak, és repültek a bírságok a szabálytalanul parkoló szervezőknek. Magyar Péternek pedig a választási matematikával gyűlt meg a baja, hiszen rájött, egyedül nehéz lesz egy teljes pártot üzemeltetni, ez még olyan dörzsölt politikai gigászoknak, mint Jakab Péter sem sikerült. Ezért maga mellé vette a Jobbik vándorló szárnyát, akik Gyurcsány után boldogan fogadták Magyar Pétert vezetőjüknek. Végülis, úgysincs olyan nagy különbség. Öt perc – Hivatalosan is megtört az ellenzéki összefogás
Baranyi Krisztina az ellenzék oldaláról is kihívót kapott Ferencvárosban, ráadásul ha hinni lehet a folyosói pletykáknak, különösen kellemetlenül érintheti, hogy Gegesy Ferenccel kell a baloldali szavazókért megküzdeni. A korábbi polgármester ugyanis állítólag egyfajta mentora volt Baranyinak, most azonban éles szavakkal kritizálta egykori "tanítványát". „Ellenzéki labor” helyett tehát egy utcaszínészekkel felvett Csillagok Háborújába csöppentünk, de azért a mégiscsak kiolvasható a baloldal kormányzóképessége ebből a forgatókönyvből, hiszen mi már a legelején megmondtuk, a szivárványkoalíció nem fog egy teljes ciklust kibírni. És tényleg nem. De rájár a rúd a Momentumra is: miután országos népszerűségük beszakadt, paksi képviselőjükről brutális dolog derült ki. Méghozzá az, hogy sugárfertőzést okozó balesethez volt köze, ezt azonban nagyvonalúan elhallgatta a választók elől.
Öt perc – Együtt bukik, ami összetartozik
Baranyi Krisztina rossz kört fut: miután mindenkivel is összeveszett, beleértve saját szövetségeseit, szomorúan tapasztalhatja, hogy lassan összefognak ellene azok, akiket eddig megpróbált eltaposni. Hasonlóan hozzá, Magyar Péter is házhoz ment a botrányért, hiszen a Spinoza Színházban arról beszélt, hogy rálátott felesége, a volt igazságügyi miniszter munkájára, azonban a kép valahogy nem áll össze. Márpedig ha olyan részeire látott rá az igazságügyi miniszter munkájának, ami inkább szakmai jellegű, az nemcsak Varga Judittal szemben vet fel kérdéseket, hanem Magyar számára is terhelő lehet, hiszen volt felesége éppen egy friss szakmai ügybe, K. Endre kegyelmi kérvényébe bukott bele. Európai kitekintésünkben ezúttal az EP-választások utáni időszakra tekintettünk ki, hiszen Orbán Balázs elárulta PestiSrácok.hu-nak, hogy mire számíthatunk a júniusi választásokat követően. Öt perc – Nem bírta ki botrány nélkül a fővárosi baloldal
Karácsonyék egyértelmű stratégiájának tűnt, hogy valahogy kihúzzák a választásokig botrány nélkül, bízva az újraválasztásban. Az utóbbi nem kizárt, az viszont biztos, hogy a botrányoktól nem sikerült magukat távol tartani. Zuglóban Horváth Csabát hallgatták ki, Óbudán négy embert tartóztattak le korrupciós bűncselekmények gyanújával, Karácsony dollárfutára pedig szintén az ügyészség célkeresztjébe került. Mindeközben az Európai Néppárt Ursula von der Leyent jelöli bizottsági elnöknek, aki látványosan befékezett a Magyarország elleni boszorkányüldözésben. A sajtóhírek szerint ugyanis ismét a jobboldali közösség támogatására ácsingózik. Öt perc – Eljött a lemondási szezon
Az MSZP újpesti elnöke lemondott minden posztjáról, Karácsony Gergelyt pedig felszólították, hogy tegyen ugyanígy – persze a főpolgármester ezt nem fogadta meg. Miközben a IV. kerületben egy homályos, de a viharos lemondás tekintetében mindenképp súlyos zaklatási ügy kezd kirajzolódni, amit valamilyen érthetetlen okból fél évig eltussolt a kerület DK-s vezetése, a Fővárosi Közgyűlésben Karácsony Gergely bizonyította, hogy a pedofíliával összefüggő ügyek legfeljebb addig érdeklik, amíg politikai hasznot lehet szerezni. A gazdálkodás átláthatóságával is valami hasonló a helyzet, a Lánchíd felújításánál ugyanis számolatlanul dőltek a milliárdok, amiből jutott az Amnesty-vezér számlagyárral megbukott testvéréhez, Vig Mórhoz is. Ezért szólították fel Karácsonyt lemondásra. Öt perc – A kibillent egyensúly helyreállítása nem az ellenzékkel történik
Dr. Sulyok Tamást jelölik a kormánypártok köztársasági elnöknek, kétharmados többségüknek köszönhetően pedig gyakorlatilag tényként kezelhető, hogy az Alkotmánybíróság elnöke lesz Magyarország következő államfője. Orbán Viktor szerint Sulyok képes lehet visszaállítani a kibillent egyensúlyt és egyesíteni a nemzetet, de hogy ez pontosan mit jelenthet, arra többen több megoldást is találtak az elmúlt két napban. A Novák Katalin lemondását övező tüntetések azonban még az új köztársasági elnök személyének bejelentését követően sem szűntek meg, ugyanakkor meglepő módon éppen azok aggódnak most a gyermekek biztonságáért, akik egészen idáig nem bánták volna, ha LMBT-aktivisták vezetik be a szexualitás világába a kiskorúakat. Mindeközben külföldön is fokozódik a hangulat, az oroszok ugyanis egy új fronton konfrontálódhatnak a NATO-val. Öt perc – Képtelen küzdelem az értelemmel: a baloldal szerint a pedofilsimogatók védik a gyermekeket
A pedofíliát relativizáló, a gyermekvédelem ellen hergelő baloldal szerint lassan mindenkinek is le kell mondania a kegyelmi ügy miatt, "független" influenszereik pedig gigatüntetést szerveznek ennek nyomatékosítására, ahová látszólag elsősorban az antifákat várják. A botrány borítékolható, ahogy az is, hogy valójában egyáltalán nem a gyermekek védelme vitte utcára az összefogott ellenzéket, hanem a közelgő önkormányzati és EP-választás. Mindeközben Novák Katalin helyére már számos jelentkező van, de persze a baloldal részéről ezúttal sem számíthatunk konstruktivitásra, ők kivonultak a jelöltállításból – már nem is olyan izgalmas ez a demokrácia-dolog számukra, ha nem ők vannak hatalmon. Azonban az egész történetben lehet még egy csavar. Öt perc – Novák Katalin lemondott, a ferencvárosi ellenzéki összefogás összeomlott
Szombaton késő délután bejelentette lemondását Novák Katalin köztársasági elnök, majd nem sokkal később Varga Judit, volt igazságügyi miniszter is közölte, visszaadja országgyűlési képviselői mandátumát. A köztársasági elnök utódját a lemondást követő 30 napig kell megválasztania az Országgyűlésnek. A szalagcímek hete azonban még nem zárult le, hiszen ítéletet hirdettek a Fenyő- gyilkosság ügyében. A meglepő döntés értelmében Gyárfás Tamást nem felbujtóként, hanem bűnsegédként ítélték el. Mindeközben Ferencvárosban gyakorlatilag összeomlott az ellenzéki összefogás, Baranyi Krisztina pedig úgy tűnik, hogy az MKKP-n kívül a pártok támogatása nélkül marad.
Öt perc – Már annyira sem méltat minket a baloldal, hogy hazudjon a külföldről guruló dollárokról
Gúnyos kuncogással ismerte el három Soros-ügynök, hogy valójában Gyuri bácsi gurította a dollárokat a magyarországi baloldal kampányába. Erre az értelemszerű reakció az érintettek esetleges pozícióiból való lemondása lenne, helyette egészen izgalmas "viszontválasz" érkezett a Soros-galaxistól: Magyarországon kanyarban előzi korrupció Romániát. Éleslátó megfigyelés ez attól a Transparency Internationaltől, amelynek főnök, Soros pénzzel próbált befolyást szerezni a magyar politikában. Van tehát rálátása a TI-nek a gyanús pénzügyekre, ha pedig szakértői segítségre lenne szükségük a Transparencynél, Vig Dávid igazgató nyugodt szívvel fordulhat a számlagyáras ügyben megbukott testvéréhez. Persze azért Karácsonyékat annyira nem zavarja a lebukás, a dollárok ügye mellett a bérlet-ügyben is sikerült egy hatalmasat lódítania. Öt perc – A migránsokkal próbál választást nyerni az ellenzék Budapesten
Pikó Andrásék azért nem fejlesztik a Népszínház utca hírhedten leépült környékét, hogy az vonzóbb legyen anyagilag a harmadik világ országaiból érkező migránsoknak. Bár az állapotokat elnézve, talán az otthonosabb is megfelelő kifejezés lenne. Nem újdonság ez, hiszen 2019-ben is erősen épített a baloldal a külföldiek szavazataira. Mikor a voksokat, mikor a pénzt várják külföldről. Most azonban világossá vált, hogy legfeljebb akkor lehetnek sikeresek, ha mindkettő egyszerre rendelkezésükre áll. Persze a hazai adóforintok is jól jönnek a balos haveri zsebeknek: kiderült, hogy a Lánchidat 5 milliárddal drágábban, alacsonyabb műszaki tartalommal felújító A-Híd is érintett lehet Vig Mór lebukott ügyvéd, az Amnesty International vezetőjének testvére körül zajló számlagyáras nyomozásban. Öt perc – Sprinttempóba kapcsolt Karácsony az ellenzéki lyukra futó versenyben
Irigylésre semmiképpen sem méltó tolongás van az ellenzéki oldalon az ügyeletes balek szerepéért, Karácsony Gergely pedig a szám egyik csúcstartójaként állandó favorit. Mostanra pedig a gyenge kezdés után erősen visszaesett a főpolgármester formája, amely úgy ingadozik, mint a kamikaze vízicsúszda. Most éppen a BKK-t sikerült teljesen eljelentékteleníteni, hiszen a fasorban sincs, ha a prioritásokat nézzük. Az igazán fontos dolgok elől, mint a gerikarók, vagy a darázsgarázsok, nem vehetik el a forrást az olyan bolygógyilkos pöfékelők, mint a tömegközlekedés. Lázár János ugyan ajánlatot tett, elsősorban talán inkább a fővárosi embereknek, mintsem Karácsony Gergelynek, de a biciklisávok fővédnöke még keresztülhúzhatja választói számításait. Mindeközben Németországban és Lengyelországban már forrnak az indulatok az ottani balliberálisok bénázásai miatt. Kíváncsian várjuk, hogy Karácsony ellen is lesz-e lázadás, mondjuk éppen a júniusi választásokon. Öt perc – Aki sikeres, az nem lehet magyar
Gelencsér Ferenc egyedül felszabadítja Palesztinát, a kordonbontó nagymester Izraelből, taktikai mellénnyel és sisakkal felszerelve jelentkezett be. Úgy tűnik, így jár az, aki kegyvesztett lesz a Momentumban. Aki viszont sikeres lesz idehaza, az már nem is lehet igazi magyar, legalábbis a baloldali megmondóemberek szerint. Előremutató megállapítás ez valakitől, aki a Hajdu vezetéknév mellé büszkén viseli a Steve utótagot. Persze mondhatnánk azt is, hogy ne azt nézzük, mit mondanak, hanem hogy mit tesznek, nos lássuk! Ott van például a Római-part, ahol pestist és hastífuszt okozó üledéket hagyhatott maga után a decemberi árhullám, Karácsony Gergely főpolgármester szerint azonban a fővárosnak semmi felelőssége nincs a terület védelme kapcsán – még akkor sem, ha annak kezelése az ő feladata lenne. Karácsony Gergely tehát magára hagyta a területet, ahol számos lakóház mellett olyan vendéglátó egységek is vannak, amelyeket a Fővárosi Önkormányzat ad bérbe vállalkozóknak. Vagyis a főpolgármester fizettet, aztán magára hagyja a környéket. Öt perc – Balos matek: egy ember a 99 százalék
A Párbeszéd most megtalálta a politikai szent grált, kitalálták, hogy a dolláros adománygyűjtés miatt kapott ÁSZ-bírságot adománygyűjtésből fogják befizetni. Ahogy állításuk szerint Karácsony Gergely mikroadományok formájában kalapozott össze 506 millió forintnak megfelelő vasalt fontot és eurót, úgy most ők is ehhez a módszerhez fordulnának. Kis probléma, hogy az üzenet összesen egy emberhez jutott el, hiszen éppen ennyien nézték a segélykiáltásként is értelmezhető sajtótájékoztatót. Pontosabban kettőhöz, bátor hírszerkesztőnk áldozatkészségét ezúton is köszönjük. Mindenesetre az egy illetőnek, aki érdeklődik a Párbeszéd kuncsorgása iránt, elő kell szednie a pénzvasalót, mert jó nagy mikroadományra lesz szükség, ha az rá marad a büntetés kifizetése – ezzel párhuzamosan kollégánk számára is várjuk a felajánlásokat, győzzön a jobbik! A népszerűtlenség azonban nemcsak a Párbeszédet sújtja, a Momentum elvesztette méltán világhírű, karizmatikus vezetőjét, mert új útra (vagyis vissza a régire) vezette magát Donáth Anna, és visszatért a Momentum elnöki székébe. Öt perc – Leírták, mert egyeseknek nem világos: tilos dollárért árulni a hazát
Megalakult a Szuverenitásvédelmi Hatóság, mert a baloldal még addig sem jutott el, hogy nem árulhatja dollárért a hazát. Ha önerőből ennek a megértése nem ment, majd a büntető törvénykönyv segít: 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, aki külföldi befolyásolásnak nyit utat a választásokon. Ennek egyik szakértője, Karácsony Gergely ezen a héten is magára vonta a figyelmet, hiszen berekesztette a Fővárosi Közgyűlés ülését, hogy párttársa segítségére siessen, akit korrupció gyanúja miatt vett elő a saját testülete. Érdekes egybeesések ezek mindenesetre. Ahogy az is, hogy Amerika profitál a háborúból. Ráadásul az USA külügyminisztere szerint az emberéletek százezreit követelő háború "win-win", mert az Ukrajnának szánt amerikai támogatások 90 százaléka az Egyesült Államok hadiiparában realizálódik, és még az oroszok is gyengülnek. Örülünk, hogy az amerikaiak ilyen jól szórakoznak az ukránok bőrére és Európa számlájára. Öt perc – Kipakolták Karácsonyék dollárládikáját
Alighogy Karácsonyék varázslatos módon megtalálták az adománygyűjtő ládikát, az ÁSZ ki is pakolta azt: a hivatal fél milliárd forintos bírságot szabott ki az ellenzéki pártokra, ez az összeg pedig még nőhet is a jövőben. Az ellenzék tehát nincs jó formában – továbbra sem –, amit abból is lemérhetünk, hogy a Magyarországra vonatkozó két legfontosabb külpolitikai kockázat közül legalább kettőt támogatnak. Hétfőn tartották Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter parlamenti meghallgatását, ahol a tárcavezető azonosította a hazánkat fenyegető három legnagyobb külpolitikai biztonsági kockázatot: az izraeli háborút, az ukrajnai háborút, valamint az illegális bevándorlást. Utóbbi kettőhöz pedig tudjuk, évek óta állva tapsol a hazai ellenzék, így talán vigaszágon ők is felkerülhetnek a listára – persze nem a Soros-féle fizetési listára. Öt perc – Csak akkor diktatórikus egy választási rendszer, ha éppen nem a baloldal nyer
Lángra lobbantotta a politikai közbeszédet a Mi Hazánk javaslata, amely a választási rendszer reformját érintené. A lényeg, hogy a baloldal által évek óta követelt arányos listás rendszert állítaná helyre a törvénytervezet, most azonban, hogy ez vélhetően nem Karácsony Gergelyt vagy a baloldalt segítené, hirtelen diktatórikus rendszer lett. Mint Hollandia, ami mintademokráciából lett fasisztoid diktatúra egy hét leforgása alatt Geert Wilders győzelmével. Azonban nemcsak ez a diktatórikus, hanem az is, ha valaki egy bukott miniszterelnök-jelölt-jelöltet kérdez a külföldi pártfinanszírozásról, vagy a közokiratokkal való trükközésről. Karácsony Gergely pedig demokratikus titkolózásba süllyedt a témában. Öt perc – A nyugati liberális demokráciák fellázadtak az illegális bevándorlás ellen
Dublinban kivezényelték a hadsereget, mikor a helyiek utcára vonultak, mert bevándorló hátterű ámokfutók gyerekeket támadtak meg. Hollandiában a bevándorlás ellen évek óta harcot folytató Geert Wilders nyert. Elmondható tehát, hogy Európában a józanodás hetét éltük meg, azonban nemcsak a liberális demokráciák számára volt kijózanító ez a hét. Perjés Gábor, a baloldal dollárfutára szembesült azzal, hogy milyen mélységekbe süllyedt Karácsony Gergely külföldi kampányfinanszírozási botránya – még akkor is, ha az előzetes helyett most még a művházban van lehetősége futkorászni a baloldal befizető emberének. Közben Karácsonyért megjött a másik villamos is, ami az ellenzéki pályán mozog, ugyanis miközben az LMP sem támogatja a főpolgármester újrázását, a Jobbik is bejelentette saját jelöltjét. A dollárok ellenére is szétesett tehát az ellenzéki összefogás. Öt perc – Főgomba a gombáknak: a baloldal ismét a nemzetieket gyalázza
A baloldal visszanyúlt történelmi hagyományaihoz, politikai tehetetlenségét a jobboldal dehumanizálásával próbálta enyhíteni, mikor Molnár Csaba "Európa körömgombajanak" nevezte Orbán Viktort. Persze ez a stílus nemcsak a DK-ra jellemző, hiszen a szocialisták szerint patkányok, MZP szerint gombák vagyunk, Baranyi pedig azt gondolja, hogy bárki szeretne vele a mosdóba menni. Nem is véletlen, hogy lassan közös koalícióban sem akarnak vele ülni eddigi szövetségesei, akik ellen a héten komoly kampányt indított. Közben a budapestiek másik kedvenc polgármestere körül is szorul a hurok, Torda Csabánál, Karácsony Gergely kedvenc jogászánál a félmilliárdos "mikroadomanyok" ügyében tartottak házkutatást. Ráadásul utóbb kiderült, hogy az MSZP is érintett a dologban. Akár a szocialisták tudtán kívül is. Öt perc – KaróGeri megsarcolta az agglomerációt, aztán káoszba döntötte a körutat
Megkezdték a biciklisávok felfestését a Szent István körút Margit híd és Nyugati pályaudvar közötti szakaszán is. Kollégáink a helyszínen azt tapasztalták, hogy a munkálatok óriási közlekedési káoszt okoztak, az autósok felháborodva vették tudomásul a Budáról Pestre, a nagykörútra és a Váci út irányába vezető közlekedési lehetőségek szűkülését. De nem ez volt a főpolgármester egyetlen húzása: ahogy azzal portálunk több ízben is foglalkozott, Karácsony Gergely elképesztően aljas politikai zsarolással élve azzal fenyegette meg az agglomerációs településeket, hogy elzárja a vízellátásukat. A lépésre, amely Tarlós István szerint már a büntető törvénykönyvet súrolhatja, az érintett települések vezetőit követően Menczer Tamás is reagált, aki bejegyzésében felkérte a kormányt, hogy védje meg az agglomeráció lakosait a főpolgármestertől. Míg Karácsony húzásaira valahol számíthattunk, azért meglepő fordulatot is hozott az ősz, hiszen Donáth Anna bejelentette: már soha nem is voltak szövetségesek a DK-val, és ezután sem terveznek összefogni Gyurcsányékkal – kivéve, ha mégis. Ferenc testvér azonban láthatóan rossz néven vette, hogy az egyik szatellit új útra vezetődik és legalábbis papíron meghatározza magát a DK-val szemben, ezért a méltán tetszhalottnak tűnő DK TV egyik arcával “fejtették meg”, miképpen fordulhat elő az, hogy egy ellenzéki párt nem szereti a Gyurcsány-szektát. Öt perc – Ha valaki csak dacból ellentmond a tényeknek, attól nem liberális, hanem hülye lesz
Ha az LMBT-szervezetek az őket kövezéssel "jutalmazó" palesztinok mellé állnak, attól nem woke-ok, hanem halottak lesznek. De persze ezeknek az embereknek elég ha az ultraliberális demokrácia által garantált safe space-ből kiabálnak bele a nagyvilágba. A meg nem kapott társadalmi elismerést a tömény öntömjénezés és a tudathasadásig vitt felsőbbrendűsködés is pótolni képes. Legalábbis úgy tűnik, hogy az amerikai elitegyetemeken éppen ez zajlik. Mindeközben nemcsak az amerikai elitegyetemek felől fenyegetnek minket zavart entitások tévképzetei, hiszen nem várt helyről érkezett a megoldás az Orbán-diktatúra megbuktatására, méghozzá Izraelből, ahová egy rágalmazási per miatt menekült Dániel Péter, főállású gyurcsányista provokátor és egykori ügyvéd. Dániel Péter mesterterve több lépcsőből áll: például magyar ügyvédi címét is vissza kívánja szerezni, hogy aztán a legfelsőbb nemzetközi hatóságoknál perelje szerteszét az Orbán-rendszert. Idehaza pedig a DK úszik komoly delíriumban, Dobrev Klára már 51 százalékra saccolja a DK 2026-os támogatottságát, vagyis felkészülhet a palesztinokra épülő Európai Egyesült Államok. És ha már it tartunk, érdemes felidézni, hogy a muszlim többségű Egyiptom tankokat vezényel a Gázával közös határszakaszára, hogy ezzel rettentse el a velük azonos kultúrkörből származó, hozzájuk földrajzilag is közel álló menekülteket, addig Európa extrém tételben fogadja be papírok nélkül a Közel-Kelet lakosságát. A dolog, amire az arab országok már rájöttek, hogy ha a bukott államok társadalmát importáljuk, akkor az nem integrációhoz, hanem a bukás importjához vezet. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.