Pesti Srácok

Öt perc – Ha valaki csak dacból ellentmond a tényeknek, attól nem liberális, hanem hülye lesz

Ha az LMBT-szervezetek az őket kövezéssel "jutalmazó" palesztinok mellé állnak, attól nem woke-ok, hanem halottak lesznek. De persze ezeknek az embereknek elég ha az ultraliberális demokrácia által garantált safe space-ből kiabálnak bele a nagyvilágba. A meg nem kapott társadalmi elismerést a tömény öntömjénezés és a tudathasadásig vitt felsőbbrendűsködés is pótolni képes. Legalábbis úgy tűnik, hogy az amerikai elitegyetemeken éppen ez zajlik. Mindeközben nemcsak az amerikai elitegyetemek felől fenyegetnek minket zavart entitások tévképzetei, hiszen nem várt helyről érkezett a megoldás az Orbán-diktatúra megbuktatására, méghozzá Izraelből, ahová egy rágalmazási per miatt menekült Dániel Péter, főállású gyurcsányista provokátor és egykori ügyvéd. Dániel Péter mesterterve több lépcsőből áll: például magyar ügyvédi címét is vissza kívánja szerezni, hogy aztán a legfelsőbb nemzetközi hatóságoknál perelje szerteszét az Orbán-rendszert. Idehaza pedig a DK úszik komoly delíriumban, Dobrev Klára már 51 százalékra saccolja a DK 2026-os támogatottságát, vagyis felkészülhet a palesztinokra épülő Európai Egyesült Államok. És ha már it tartunk, érdemes felidézni, hogy a muszlim többségű Egyiptom tankokat vezényel a Gázával közös határszakaszára, hogy ezzel rettentse el a velük azonos kultúrkörből származó, hozzájuk földrajzilag is közel álló menekülteket, addig Európa extrém tételben fogadja be papírok nélkül a Közel-Kelet lakosságát. A dolog, amire az arab országok már rájöttek, hogy ha a bukott államok társadalmát importáljuk, akkor az nem integrációhoz, hanem a bukás importjához vezet.

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.