Pesti Srácok

Sajtóelemzések szerint Salvini nyerte a bírósági csata első menetét

Sajtóelemzések szerint Salvini nyerte a bírósági csata első menetét

Vasárnapi sajtóelemzések szerint a volt belügyminiszter Matteo Salvininek kedvez a szicíliai bíróság döntése, amellyel Giuseppe Conte miniszterelnököt, valamint a volt és jelenlegi római kormány több tagját is beidézte meghallgatásra egy migránscsoport feltartóztatása miatt indított eljárásban.

Catania miniszteri bírósága hat egykori és jelenlegi kormánytag tanúként való meghallgatásával folytatja a Matteo Salvini ellen indított eljárást, amely a Gregoretti katonai hajóval tavaly júliusban érkezett migránscsoport feltartóztatását érinti. A szombaton tartott első előzetes tárgyalás négy órán át tartott. Giuseppe Conte közölte: rendelkezésre áll, és "szokása szerint a teljes átláthatóság" jegyében számol majd be a katonai hajó feltartóztatásának körülményeiről.

A miniszterelnököt november 20-án várják a bíróságra, és vele együtt meghallgatják a volt védelmi, valamint a volt infrastrukturális és közlekedésügyi minisztert is; utóbbi hatáskörébe tartoznak a kikötők is. December 4-én többek között Luigi Di Maio jelenlegi külügyminisztert és Luciana Lamorgese belügyminisztert várják meghallgatásra. Matteo Salvini ügyvédje, Giulia Bongiorno elmondta: a védelem egyedül a jelenlegi belügyminiszter, Luciana Lamorgese meghallgatását kérte, de a bíró a tanúk számának emeléséről határozott. Bongiorno hozzátette: ezután tanúként szólítják Enzo Moavero Milanesi volt külügyminisztert is.

A bíróság azt is elrendelte, hogy a rendőrség végezzen részletes vizsgálatot az olaszországi partokra migránsokkal érkező hajókról. A vizsgálatnak tisztáznia kell, mi történt 2018 augusztusában a Diciotti katonai hajó esetében – amelynek feltartóztatása miatt a római parlament nem vonta meg a belügyminiszter Matteo Salvini mentelmi jogát – egészen az Ocean Viking civilhajóig, amely tavaly októberben, már a kormányváltás után több, mint egy hétig nem kapott kikötési engedélyt, mégsem indított vizsgálatot az ügyészség a migránsok feltartóztatása miatt.

PestiSracok facebook image

A Corriere della Sera című napilap idézte a szicíliai miniszteri bíróságot elnöklő Nunzio Sarpietrót, aki az előzetes tárgyalás jegyzőkönyvében "egyedülállónak" minősítette a Matteo Salvinivel szembeni eljárást. A bíró az ügyészség és a bíróság közötti ellentétre utalt, a cataniai ügyészség ugyanis kezdettől fogva megalapozatlannak tartotta a volt belügyminiszterrel szembeni vádemelést, úgy ítélve meg, hogy Matteo Salvini nem követett el bűncselekményt a Gregoretti hajó feltartóztatásával. Az ügyben illetékes miniszteri bírósági testület viszont kitartott az eljárás mellett, és a parlamenttől Salvini mentelmi jogának megvonását kérte: ezt februárban meg is szavazta a felsőház. Sajtóelemzések szerint ezzel a bíróság mintegy átvette az ügyészség szerepét.

Az újságok hangsúlyozták, hogy a Salvini-perből hiányzik a vád. Vádemelést szorgalmaz egy nigériai házaspár ügyvédje: ők a hajó olasz vizekre érkezése után húsz órával távozhattak a szárazföldre kiskorú gyermekeikkel együtt. Vádemelést kérnek olasz civilszervezetek is. A jobboldali Il Giornale úgy ítéli meg, hogy az első meccset Salvini nyerte. A La Stampa című, balközép napilap szerint majdnem biztosra vehető, hogy a további ülések végén a bíróság felmenti Salvinit, vagy legfeljebb "minibüntetést" szab ki rá hivatali hatommal való visszaélésért. A kérdést azonban a bíróság is fel fogja tenni: ha nem értettek egyet a belügyminiszter intézkedéseivel, a kormány tagjai miért nem cselekedtek másképpen, annál is inkább, mivel egyértelmű volt, hogy belügyminiszterként Salvinire szabták a hajófeltartóztatás feladatát, miközben a kormány a migránsok szétosztásáról egyeztetett az EU-val – írta a La Stampa. A napilap úgy vélte, a volt belügyminiszter "politikailag lehet, hogy vitatható, de törvényes döntést" hozott. A Gregoretti tavaly július végén öt napig várakozott, mielőtt a migránsok partra szállhattak.

Giuseppe Conte, a Matteo Salvini vezette Liga és a Luigi Di Maio vezette Öt Csillag Mozgalom (M5S) kormányát vezette 2018 júniusa és 2019 augusztusa között. A kormányváltás szeptemberben történt: Giuseppe Conte miniszterelnök maradt, az M5S a baloldali Demokrata Párttal (PD) folytatta a kormányzást.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.