Sartre és más híres baloldali, szélsőbaloldali írók és értelmiségiek léptek fel a hetvenes évek elején annak érdekében, hogy kiengedjenek az izraeli börtönből egy fiatal, svájci terroristát. Izrael engedett, az ifjú Bréguet kisétált, majd csatlakozott ’Carlos’ terroristacsoportjához. Előbb felrobbantotta a Szabad Európa Rádió müncheni épületét, majd 1982-ben újra lecsukták, amikor Franciaországban akart robbantani. A férfi 1995-ben tűnt el végleg, a hírek szerint nálunk veszthette életet, miközben az amerikaiak kihallgatták. Az elképesztően szövevényes és szürreális ügy hátterében feltűnik a szovjet KGB és egy náci svájci bankár, aki Hitlerék bukása után a kimenekített vagyonnal beszállt a nemzetközi terrorizmusba. Úgy fest, hogy ő és a szovjet KGB irányította azt a véres játszmát, amelynek szélsőbaloldali és szélsőjobboldali szereplői marionett-bábuknak tekinthetők.
Úgy tűnik, „Carlos” szeret leveleket írni az állami vezetőknek. Magyarországi bujkálása alatt Kádár Jánosnak, francia börtönéből pedig Barack Obama amerikai elnöknek üzent. Utóbbit 2009-ben arra kérte, hogy segítsen kideríteni, hová tűnt jó „elvtársa” vagy legalább holttestét adják ki a családnak. Arról a svájci Bruno Bréguetről van szó, akinek élete még így homályosan ismerve is megérne egy filmet. A kétszeresen is felsült svájci terrorista „Carlosék” – és például a brit The Sunday Herald– cikke szerint Magyarországon halt meg, miután az amerikaiak kezelésbe vették egy titkos támaszponton (az írást Gabriel Ronay, Rónay Gábor az SH külpolitikai tudósítója jegyezte). Mások szerint viszont éppen Carlos ölte, ölette meg, miután attól tartott, hogy beszélni akar. Egyetlen dolog tűnik biztosan: hivatalosan 1995-ben eltűnt, azóta nem derült ki semmi róla.
Svájci egyetemistából Izrael-ellenes terrorista
Bréguet 1950-ben született, sokáig a svájci egyetemisták gondtalan életét élte, amíg rá nem unt Lugano városára. Több kortársához hasonlóan őt is a Che Guevara-mítosz érintette meg, elég komolyan vette a „forradalmi harcot”, hiszen 1970-ben Libanonba utazott, ahol csatlakozott a Népi Front Palesztina Felszabadításért mozgalomhoz. (Érdemes összevetni a sorsát azokkal a másod-, harmadgenerációs muszlimokkal, akik feladják európai életüket, hogy az Iszlám Államba lépjenek). A fiatalembert hamar bevetették, pár héttel később a Haifa-i kikötőbe indult, hogy felrobbantson egy izraeli célpontot. Nem csoda, hogy rögtön lebukott, a júniusi meleg ellenére hosszú esőkabátot viselt, az alá rejtette a pokolgépet.
Letartóztatták, és tizenöt évre ítélték, ő lett az első európai származású ember, aki börtönbe került a palesztin-ügy miatt.
Sartre és Dürrenmatt is kiállt az ifjú terrorista mellett
Bréguet mégis jóval hamarabb szabadult, miután az európai baloldali, szélsőbaloldali értelmiség utólag igencsak szégyenteljes akciót indított.
A kiszabadításáért indított kampányhoz – amelyet így vagy úgy, de a háttérből egészen biztosan a szovjet KGB vezényelt, de legalábbis manipulált – olyan szellemi óriások csatlakoztak mint a nyelvész-filozófus Noam Chomsky, és olyan híres írók mint Jean-Paul Sartre, Simone de Beauvoir, Günter Grass és Friedrich Dürrenmatt.
Ez a történet akár meglepő is lehetne, de sajnos ennél jóval sötétebb a kép. Kevéssé ismert, hogy a gondolkodóként és íróként megkerülhetetlen Sartre azért szakított barátjával, Albert Camus-val, mert utóbbival ellentétben „radikális baloldali” volt és maradt. Nem én fogalmazok ilyen finoman, hanem Sartre tanítványa, Ronald Aronson, aki könyvet írt a két író „szakításáról”. Aronson úgy fogalmazott, hogy ők radikális baloldaliak voltak, Camus meg mérsékelt és antikommunista, így barátokból ellenfelekké váltak. Szomorú történet, hát még ha hozzátesszük, hogy a feltételezések szerint a KGB is benne volt Camus korai, tragikus halálában. Jan Zabrana néhai cseh író, műfordító naplójának korábban ismeretlen szakaszában írt arról, hogy Dmitrij Sepilov egykori szovjet külügyminiszter küldte rá Camusra a halálkommandót. Mit érzünk most? Közönyt? Inkább Undort.
Térjünk vissza Bréguet kiszabadításához.
Az ifjú terroristáért indított kampányt egy hírhedt svájci náci, Francois Genoud szervezte és finanszírozta.
A Hitlerék bankárjaként ismert Genoud már fiatalon a nemzetiszocializmus és a palesztin mozgalom híve lett. Az izraeli nácivadászok szerint részben ő intézte a többek között Magyarországról elrabolt vagyon Svájcba menekítését, de már korábban nélkülözhetetlenné tette magát Palesztinában, hiszen ő volt az összekötő a jeruzsálemi Főmufti, Amin al-Husayni és a náci diktátor között.
Genoud Hitler bukása után sem hagyott fel korábbi elveivel. Nem csupán a palesztinokat és fiatal honfitársát, de a jóval ismertebb nácikat, Adolf Eichmannt és Klaus Barbie-t is támogatta. (Utóbbira még visszatérünk). Ráadásként lelkes irodalompártoló volt, ő őrizte meg és adta ki azt az anyagot („A Bormannak diktáltak”), amely Hitler vélt vagy valós monológjait foglalja össze. Az sem véletlen, hogy a CIA publikus adatbázisában külön aktája van a svájcinak.
Az amerikai szolgálat szerint a Harmadik Birodalom összeomlása után ő kezelte, forgatta a zsidó állam és szövetségesei elleni terrorizmusra szánt pénzeket.
Összenő, ami összetartozik?
Szóval: a Hitlerék által elrabolt vagyonból megtollasodott szélsőjobboldali Genoud el tudta érni, hogy a legismertebb balos, szélsőbalos értelmiségiek az ügy mellé álljanak, és végül sikerrel is jártak. Az aggodó művészek arra hivatkoztak, hogy a fiatal Bréguet egyszerűen megtévedt, nem is tudta, mibe keverik. Izrael végül engedett a nyomásnak, megváltoztatta az ítéletet, és a svájci az eredeti 15 év helyett 7 év után szabadult.
Hogy közben beszervezték-e vagy sem Moszad-ügynöknek, az persze már egy egészen másik történet…
Bréguet mindenesetre köszönte a segítséget, és folytatta, ahol korábban abbahagyta. „Luca” fedőnéven csatlakozott Carlos terroristacsoportjához.
A megtévedt terrorista Magyarországon
Bréguet Magyarországra először még saját nevén érkezett, később különböző álneveket használt. A Carlos-dossziéban ez szerepel róla: „Az NDK ÁBM tájékoztatása szerint nevezett 1970-1977. között egy terrorakció végrehajtása miatt izraeli börtönökben volt. Wadi Haddad többször ki akarta szabaditani. Életcélja fegyverrel harcolni. Nem tagja semmilyen terrorszervezetnek, de egyes adatok arra utalnak, hogy „Carlos” szervezetéhez fog kapcsolódni.”
A magyar szervek által említett Wadi Haddad (más néven Abu Han) a Népi Front Palesztina Felszabadításért vezetője volt. A KGB volt főlevéltárosa, Vaszilij Mitrohin szerint a palesztin vezér “Nacionalista” fedőnéven a szovjet szerv ügynökeként dolgozott. Bréguet nyilván nem hagyta ott a Népi Frontot, de semmi kedve nem lehetett újra Izraelben dolgozni. A külsőleg ekkor már leginkább egy táncdalénekesre emlékeztető svájci (lásd a fenti fotót) 1981. decemberében, majd 1982. januárján is hazánkba utazott,
innen indult „Carlos” későbbi feleségével, Magdalena Koppal arra a franciaországi bevetésre, amelyen ismét kudarcot vallott.
Olvassuk csak az erről beszámoló magyar feljegyzést: „1982 február 16.-án „Luka”-t és „Lily”-t Párizsban a francia biztonsági szervek őrizetbe vették. „Carlos” emiatt – kiszabaditásuk érdekében – fenyegető levelet juttatott el „Christa” segitségével a francia belügyminiszternek.” (Cseppet sem zárójelben: a magyar szervek tudtak a készülő terrorakciókról, nyilván nem értesítették az ellenséges szerveket. Ezt viszont nehéz lett volna megmagyarázni a rendszerváltás után. Maradt tehát a titkosítás…)
Kaphatott volna alaposabb kiképzést…
Bréguet megint banális lebukást élt át: Berlin érintésével utazott Franciaországba, ő és Kopp is hamis útlevelet használt. A gyanúsan viselkedő párost egy párizsi mélygarázsban próbálták igazoltatni a biztonsági őrök, Bréguet rájuk lőtt, elfutottak, de kint elkapták őket a rendőrök. A félresikerült terrorista megpróbált rálőni egyikükre, de a pisztolya csütörtököt mondott – más források szerint mellé trafált. Letartóztatták őket, és autójukat átkutatva robbanószereket és fegyvereket találtak. Elfogásuk után a Sakál valóban írt Gaston Defferre belügyminiszternek, akinek ultimátot adott. Ha nem engedik el elvtársait, akkor annak meg lesz a következménye – írta, és még ujjlenyomatát is a levélre nyomta, hogy nehogy tréfának gondolják. Nem gondolták, de nem is engedelmeskedtek a franciák.
Aggódnia addig sem kellett a lebukott párosnak, „Carlos” igazán jó ügyvédet talált számukra: egy olyan jogászt, akinél kevés romlottabb alakról hallottam életemben. Jacques Vergèst a média az „ördög ügyvédjének” nevezte, de szerintem nyugodtan el lehet hagyni az „ügyvédje” szót.
Megvédte, majd elvette a terroristát
A thaiföldi származású Vergès azzal alapozta meg hírnevét, hogy sikerrel védte az algériai Djamila Bouhiredet, akit később feleségül vett. A nő az algériai függetlenség kivívásért küzdött, azután tartóztatták le, hogy felrobbantott egy kávéházat, és a merényletben többen meghaltak. Ügyvédje körmönfont taktikával állt elő, egyrészt nem ismerte el az algériai francia katonai bíróság döntési jogát, másrészt összehasonlította a nő terrorcselekményét a francia állam által elkövetett szörnyűségekkel. Vergèsék ünnepelhettek, Djamila a halálbüntetés helyett életfogytiglant kapott, majd a függetlenség kivívása után kiszabadult. Egykori ügyvédje feleségül vette, a nő azóta is nemzeti hős Afrikában. Vergès elvtárs is megkapta jutalmát, miután Franciaországban nem praktizálhatott Algériába költözött, ahol a külügyminiszter kabinetfőnöke lett…
Túlságosan kényelmes lett volna terroristának
Ez volt a kezdet: a szélsőbaloldali Vergès – akinek egyik legjobb barátja a kambodzsai hóhér, Pol Pot volt – ezt követően otthagyta a feleségét és gyerekeit, és közel tíz évre (!) eltűnt, azóta sem tudni, hol volt, sohasem adott erről senkinek sem magyarázott. Hadd idézzem a Hetek cikkét: „A terror ügyvédje című film beszámolója alapján a legvalószínűbb, hogy palesztin kiképzőtáborokban volt Líbiában, Jemenben és Jordániában. A filmben megszólaló Lionel Duroy történész szerint Vergès alámerült a terrorizmus világában, és szívesen lett volna akár terrorista is, de ehhez túlságosan szerette a kényelmet, a jó ételeket, borokat”.
Azt hiszem, most már egyértelmű, miért is ő lett a terroristák ügyvédje. Több mint valószínű, hogy ezt a pert is a svájci náci Genoud szervezte és állta, több forrás arról ír, hogy ő bízta meg a rutinos róka Vergèst a munkával. Helga Zepp-LaRouche a The Hitler Book című könyv szerzője szerint az ügyvéd tagja volt Genoud hatalmas, fegyverkereskedelemre, terrorizmusra és drogüzletekre épített hálózatának. Úgy fogalmazott: „Bréguet és Kopp védelmét Genoud bizalmasa, a francia terrorista-ügyvéd Vergès látta el”. Az ügyvéd és a bankár szoros kapcsolatáról a CIA-jelentések is beszámolnak, és az is tény, hogy a náci Klaus Barbie védelmével Genoud bízta meg a jogászt. Az is biztos, hogy Vergèsnek nem nagyon kellett bemutatni Koppékat: ismerhették egymást a palesztin mozgalomból. Ha viszont azt is hozzátesszük, hogy a franciák és a CIA is valószínűnek tartotta, hogy Vergès magasrangú KGB-ügynök volt, akkor egyre érdekesebbé válik a kép. Ki vagy hányan mozgatták a szálakat?
„Carlos” Budapesten fenyegette meg a terrorista-ügyvédet
Koppék végül öt évet kaptak. Tudjuk, hogy a nyolcvanas évek közepén „Carlos” néhányszor Magyarországra hívta Vergèst, s Budapesten tartott “eligazítást”. A terroristavezér persze kettős játékot játszott, egyrészt felhasználta a gátlástalan, de amúgy tehetséges jogász segítségét, másrészt több halálos terrormerényletet végrehajtott barátnője kiszabadításáért. Most már tudjuk, hogy ezeket egytől-egyik a Rózsadombon tervezte meg… Franciaország ennek ellenére sem engedett, így „Carlos” egyre türelmetlenebbé vált. Vergès 1984-ben többször megjelent Magyarországon, és az utolsó erre vonatkozó magyar jelentés szerint a Sakál meg is fenyegette:
„A bizalmas nyomozás alatt álló „Világforradalom Karja” nemzetközi terrorszervezet f. hó. 5 óta. Budapesten tartózkodó, JACQUES VERGES nevü francia ügyvédje több alkalommal folytatott megbeszélést „Carlos”-sal. „Carlos” közölte Verges-vel: el kell érnie, hogy „Lily” és „Luca” már az év végén szabaduljon és a francia hatóságok ne adják át az NSZK biztonsági szerveinek, hanem semleges országba távozhassanak. A tárgyalásokon „Carlos” burkoltan megfenyegette az ügyvédet arra az esetre, ha nem tudja megakadályozni „Lily” kiadását az NSZK-nak. J. Verges f. hó 8-án Zürich felé elhagyta Magyarországot.” – jelentették 1984. augusztus 10-én.
A fenyegetés ellenére Koppék csak 1985 tavaszán szabadultak – jó magaviseletért így is elengedték hét hónapot -, ráadásul a nőt kiadták az NSZK-nak. Más kérdés, hogy semmit sem tudtak vele kezdeni, így nem sokkal később Szíriában találkozhatott a venezuelai terroristavezérrel, és hozzá is mehetett. Minden jel szerint Bréguet is velük tartott, a CIA-jelentések szerint ugye ő is az arab országban, Damaszkuszban volt, ott találkozott a „mecénás” Genouddal. Más források szerint Görögországban telepedett le a családjával, valószínűleg onnan ingázott.
Tény, hogy a CIA jelentéseiben többször együtt szerepel az egész díszes kompánia: a náci bankár, a pszeudo-terrorista maoista sztárügyvéd, a terroristavezér és a jóképű, de eléggé szerencsétlen bandita Bréguet. Tényleg összeér a nemzeti és nemzetközi szocializmus?
Carlost elfogták, Bréguet pedig eltűnt
A később országról-országra menekülő „Carlost” végül 1994-ben fogták el francia kommandósok a szudáni Kartúmban. Bréguet nem sokkal később eltűnt, ma sem tudni, hogy pontosan hol. A hivatalos verzió szerint akkor veszett nyoma, amikor a tengeren Olaszországból Görögországba tartott, miután az olaszok nem engedték partra szállni. Nem tudni, hogy melyik titkosszolgálat vagy ki rabolta el. Talán a CIA vagy a Moszad? A The Sunday Herald 2009-ben írt arról, hogy információik szerint a svájcit az amerikai szolgálat rabolta el, majd egy magyarországi titkos bázisra (Taszárra?) szállították, ahol a terrorista a kihallgatása alatt elhunyt. A cikk szerint a magyar hatóságok ezt tagadták. Bréguetnek nyoma veszett, így 1996-ban már hiába adtak ki ellene letartóztatási parancsot a berlini igazságügyi szervek. Úgy tűnik, hogy Carlos, a fővezér mindenkit túlél: a történet szereplői közül Kopp, Genoud, Vergès és feltehetően Bréguet is halott. Pedig tudnának mesélni eleget.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS