Schmuck Andor mégsem indul a főpolgármester-jelölti előválasztáson. A Tisztelet Társaságának elnöke ezt azzal indokolta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján, hogy Karácsony Gergely (MSZP-Párbeszéd) és Kálmán Olga (független, a Demokratikus Koalíció támogatásával) egyaránt jelezte, hogy megválasztása esetén megmarad a szépkorúak utazási kedvezménye a fővárosban.
Schmuck Andor megköszönte, hogy 2428-an támogatták aláírásukkal abban, hogy elinduljon az ellenzéki előválasztáson. Egyúttal emlékeztetett: korábban azt ígérte, hogy ha a többi jelölt is kiáll ennek a “megszerzett jognak” a megtartása mellett, akkor ő nem vesz részt az előválasztáson. Ennek bizonyítékaként Karácsony Gergely választási szórólapjáról és Kálmán Olga szavaiból is idézett a mintegy hetven, túlnyomórészt idős szimpatizánsa körében tartott eseményen. A Momentumról szólva úgy fogalmazott: a párt “olyan fiatal, hogy nem is értik, miről van szó” (…), “majd megtanulják, hogy fontos az időseknek az utazás és az utazási kedvezmény”.
Mostantól az előválasztás arról szól, hogy egy Deák Ferencet vagy egy Zrínyi Ilonát fogunk választani
– hangoztatta Karácsony Gergelyre és Kálmán Olgára utalva Schmuck Andor. A Tisztelet Társaságának elnöke azt is bejelentette, hogy elindul az októberi helyhatósági választáson a főváros V. kerületének polgármesteri székéért. Programját ismertetetve azt mondta: megválasztása esetén az önkormányzat minden “teraszengedélyből”, ingatlanhasznosításból, bérbeadásból és parkolásból származó bevételének felét “visszaosztja” a társasházaknak. Schmuck Andor közölte azt is, hogy a következő napokban mind a 2428 aláírónak “apró figyelmességgel”, majd az idősek világnapjához közeledve, szeptember végén pedig egy “elegáns, szép, igazi nagy bulival” köszöni meg a támogatást.
Forrás: MTI; Fotó: Illyés Tibor/MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS