“Senki nem akar magyar lenni” – Ezúttal az osztrákbarát Techet Péter böfögte fel magyargyűlöletét

Sokadjára buktatja le magát a krumplistészta-szagú belvárosi értelmiség, amikor romantikázik. Bizony létezik olyan vidéke a világnak, ahol megszűnik a tanulatlan pökhendiségből szőtt varázsbűbáj, így ott állnak csupasz proliságukban, összesárgázott remegő térdekkel a Nyugat kapujában: Bécsben. Techet kolléga, az Azonnali.hu-n publikáló publicista is ott járhatott nemrégiben, de lehet, hogy csak álmodott, mindenesetre az úgy volt, hogy előbb egy kávézó ajtajában várakozott, míg egy ráérő pincér végre nagyot ásítva megszánta csórikát, karonfogva átráncigálta a századfordulós bútorok között egészen a konyháig, ahol lenyomták egy sámlira, hogy elmajszolhassa egy varázslatos, osztrák nevű sütemény odaégett végeit. Kapott valami otthagyott, kihűlt kávékból összeöntött barnás-fehéres löttyöt – nemhiába, az osztrák takarékos nép –, hogy “igyad Péter, de aztán írjál rólunk szépeket, ahogy kell”. És Péter, ahogy csak lehetett, maga alá görnyedve a széken, ültében meghajolt. Annyira, hogy majdnem felcsúszott a saját végbelébe. Aztán megírta “Lesz-e magyar Közép-Európa?” című fogalmazását…

Egy pillanatig ne gondolja senki, hogy puszta történelmi véletlen az a nyugati, majd Nyugatról Keletre áterőltetett, kitűnően összeállított kommunikációs panelsor, amelynek lényege, hogy Nyugaton minden remek, Keleten ellenben minden szar. Mindaddig, amíg a Keletről a bizonytalanság, a munkanélküliség, a csóróság jut az európai polgár eszébe, addig biztosítva van az elöregedő, dekadens nyugati országok munkaereje. Lesz olyan kelet-európai, aki elhiszi, hogy Londonban utcát söpörni, szennyes edényt mosogatni, árut feltölteni sokkal jobb élet, mint amit hátrahagyott. Bizony, komoly munkája van ebben a nyugati médiának, és persze azoknak a nyugatos keleti médiumoknak, ahol valamiért úgy érzik, attól lesznek olyan fenemód haladók, ha sikeresen kiüríttetik a közéletet megmérgező, folyton háborgó, méltatlankodó és hisztériázó cikkeikkel a saját országukat. De persze hamar kiderül, hogy közel sem olyan egyszerű ám Nyugaton az élet, a nyugati ugyanis konkrétan gazdasági rasszista, és nem ad annyi pénzt a vendégmunkásnak ugyanazért a munkáért. Mert a vendégmunkás valójában cseléd. De hogy a szolga mégse menjen haza, hát elhitetik vele, hogy őt elüldözték otthonról, hogy senki sem várja haza, hogy csak polgárháborús helyzet, folytonos népfortyogás várja odahaza. Ugye ismerős mindez a hazai balliberális holdudvar lassan egy évtizedes működéséről. A pánik, az undor konstans életbentartása.

Magyarról epét hányni a Monarchia öröksége

Hogy hogy jön ide a Techet Péter cikke, amelytől még az azt közlő Azonnali is próbál elhatárolódni, az nagyon egyszerű. Úgy jön ide, hogy ennek az előbb felvázolt kommunikációs hadműveletnek, Nyugat-propagandának bizony vannak jól ismert történelmi előzményei, amelynek hazánkban az Osztrák-Magyar Monarchia idejétől kezdődően keresendőek a gyökerei. Ekkor indult be ugyanis az a suttogó propaganda, amely elhitette, hogy a szaroscsizmás, kifingott nadrágos magyarokhoz képest az osztrák az elit. Hogy az osztrák a kultúrnép, a magyar meg csicska paraszt. Hogy egyáltalán olyan se nincsen, hogy magyar, hogy nem is a hunoktól származnak, hanem csak valami északi halevők eltéblábolt maradéka, satöbbi, satöbbi. Ennek hangoztatása menő volt az elosztrákosodott árisztokrácia köreiben, az elosztrákosított tudományos körökben és a mindezeket tudatlanul majmoló városi polgári körökben. Magyarról epét hányni ugyanis osztrák örökség. Mást sem kaptunk a jó osztrákoktól, csak ezt, meg a kárpát-medencei nemzetiségek között elhintett viszályt, amelynek lényege pont az volt, hogy szükség van a különben töppedt ikerszarkómaként élősködő Osztrákiára, és annak császárára (nyehhehe), hogy rendet tartson, holott előttük ilyen problémák ezen a környéken soha nem is voltak.

Az osztrákok kitűnően játszották ki egymás ellen a Kárpát-medence nemzetiségeit, jobbára ez volt minden teljesítményük. Teljesen is érthető, miért stresszeli olyannyira a Visegrádi Négyek koncepciója a Nyugatot és legfőképp Ausztriát, akit gondosan kihagytak belőle. Mert Ausztria, ha rajta múlna, sosem engedné gazdaságilag saját fejére nőni a visegrádi négyest; ahogyan tette ezt korábban is, jobb szeretné inkább, ahogy régen, védővámokkal kizsigerelt mezőgazdasági-félipari prériként megtartani. Mi lesz, ha megdől az az évszázadokig a kelet-európai nemzetekbe sulykolt állítás, hogy “a Nyugat nélkül senkik vagytok”, hogy “nem tudnátok megállni a saját lábatokon”, hogy “a Nyugat vezérlő útmutatása nélkül ostoba bunkók maradtok, akik előbb vagy utóbb a káoszba hullanak”?

Kádár az osztrákok idején jobb volt

És akkor itt járunk 2020 küszöbén, és mégis elolvashatjuk ezt a rég odapenészedett osztrák birodalmi propagandaszöveget mai szavakkal a Techet tollából, aki a semmit változni nem képes, az osztrák kulát évszázadok óta aranyként markolászó álértelmiségi tökéletes díszpéldánya. Lássuk, hol tart most a labanc médiagépezet, hogyan interpretálja az osztrákos-nyugatos örökséget éltető elit, amikor Orbán Viktor új Közép-Európa-koncepciót vázol fel, és felajánlja az együttműködés lehetőségét még a félbalkáni Romániának is. Szóval Techet szerint egész Közép-Európában javában dúl a Monarchia-romantika, minden kis nemzet szívesen emlékszik, amikor még a jóságos osztrák Mikulás térdén lovagoltak, és ez még a turizmuson is megérződik, bár a különutas seggszagú magyarok csakazértsem akarják tudomásul venni. Mint lelkendezve sorolja írásában, “a Habsburgok emléke mára alapvetően pozitív Krakkótól Kassán át Ragusáig“; majd eléggé vitatható módon hozzáteszi, “már senki se gondolja komolyan, hogy a „népek börtöne” lett volna Ausztria, sőt, a brit, francia, német vagy orosz birodalmakhoz képest Bécs nagyon is toleráns volt a „népeivel””, végül pedig levonja a következtetést:

márpedig a piac csak tudja, mire van kereslet: a Habsburg-nosztalgiát kajálják a népek.

Aztán szépen elmagyarázza, miért is alapvetően hibás, ha Magyarország kezdeményez közép-európai együttműködést, gondosan vegyítve a történelmi és politikai féligazságokat és ferdítéseket. Mint széles nyelvcsapásokkal kifejti, “a Zentraleuropa-gondolat legfeljebb Bécset mutatja szép színben; Budapest és Magyarország továbbra is elnyomóként jelenik meg, (…) egy Budapestről megfogalmazott Közép-Európa-eszme egészen mást jelent Zágrábban, Pozsonyban, Laibachban, mint egy Bécsből jövő”.

Majd folytatja. “Magyarországhoz nem csak történelmi, de jelenkori pozitívum se kapcsolódik”, “senki nem akar Zágrábban, Fiumében vagy Brassóban magyar lenni, Osztrák még talán-talán, de magyar biztos nem”.

Ausztria szexi, Magyarország büdös. Hogy ez jogos-e vagy sem, az az eredmény szempontjából édesmindegy

– teszi az i-re a pontot. Momentum Mozgalom likes this.

A Kárpát-medence országainak fel kell végre lépni az összefogás évszázados ellenségeivel szemben

De összegezzünk mi is. Merjük először is kijelenteni, hogy mekkora évszázados munkája volt Ausztriának abban, hogy Magyarországról, a valódi, hiteles Kárpátmedence-országról ilyen negatív, ellenséges képet alakítson ki az itt élő, idővel országgal is ellátott nemzetek között. Merjük azt is kijelenteni, hogy ez az aknamunka nem állt meg, ahogyan az érdek sem szűnt meg, és hogy ennek a régióromboló tevékenységnek továbbra is léteznek olyan kisinasai, mint Techet Péter, aki szentül meg van róla győződve, hogy nem propagandista, hanem polgárpukkasztó, igazságkimondó egyéniség. Pedig nem. Harmadszor azért azt is látni kell: nem véletlen ennek a fura és állítólagos Monarchia-romantikának az erőltetése. Csakhogy a Visegrádi Négyek, ha még jelenleg is meglehetősen bátortalanul, de jól felfogott érdeküket egyre inkább felismerve nem kérnek többé sem osztrákból, sem Habsburgból, sem Dolfiból, sem legújabban a kajlafülű kamasz Kurzból, aki szeptember óta nem tudott összegányolni egy valamirevaló kormányt.

Milyen jellemző, ahogy Techet izzadságszagú soraiban többször hangoztatja: az összefogás a magyarok, az Orbán uralkodását jelentené a környező országoknak. Íme, egy tökéletes, a megbékélést elgáncsoló, hazug propagandairat. Ugyanaz, amivel 1848-49-ben mérgezte a császári udvar suttogó propagandája a Kárpát-medence kútjait, és ami folytatódott az I., majd a II. világháború idején, és folyik a mai napig. Demokrácia van, szólásszabadság, teljesen természetes, hogy Techet azt ír, amit csak akar. De elég idő telt el már ahhoz, hogy az ilyesféle véleményeket megtanuljuk a helyén kezelni. Hogy azért, mert Techetet az odaégett sütemény szélének majszolása egy bécsi cukrászda sámliján intellektuálisan kielégíti, azért még nem kell őt komolyan vennünk. A közép-európai összefogást viszont annál inkább. Talán nem véletlenül félnek tőle annyira Nyugaton Techet főnökei.

Vezető kép: Orbán Viktor Facebook-posztja