Seuso-rejtély: Még lelepleződhet a kincseket megtaláló kiskatona gyilkosa

Továbbra is sok rejtély és megválaszolatlan kérdés övezi a Seuso-kincsek történetét, amelyről Dézsy Zoltán dokumentumfilm-rendező a második filmjét is elkészítette.Ebben eddig kevésbé ismert történtekre is fény derül. Arra például, ki az a személy, akit az ezüsttárgyak kivitelére béreltek fel, és megismerjük az azóta már elhunyt gyűjtőt is, akihez még a szocializmusban került a kincsek nagy része. A film részletesen foglalkozik az ezüsttárgyak megtalálójával, Sümegh Józseffel is. A kiskatonát 1980 decemberében gyilkolták meg, ám az esetet akkoriban öngyilkosságnak állították be, és a hatóságok tíz évvel később kezdték csak újból vizsgálni a halál körülményeit. A Nemzeti Nyomozó Iroda a mai napig eljárást folytat nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt abban a reményben, hogy megnyugtató módon tudnak pontot tenni a több évtizede történt bűncselekmény végére – írja a Magyar Idők.

A Seuso-kincs néven ismert, páratlan értékű lelet római kori ötvösremek-együttes. Nevét több mint másfél ezer évvel ezelőtt élt tulajdonosáról, Seusóról, egy magas rangú római tisztségviselőről kapta, aki a mai Polgárdi területén élt, és ő vagy örökösei minden bizonnyal valamelyik pannóniai katonai betörés alkalmával rejtették el a IV. század végén vagy az V. század elején. A tárgyak – a mai ismeretünk szerint kétszázötven darab, étkezéshez és tisztálkodáshoz használt ezüstedény – a Krisztus utáni IV. században készültek. A magyar állam eddig hét darabot vásárolt vissza: a vadász-, azaz a Seuso-tálat, a geometrikus tálat, a két geometrikus kancsót, a kézmosótálat, az illatszeres dobozt és a Dionüszosz-kancsót, továbbá a kincs 1500 évvel ezelőtti elrejtéséhez használt, rézből készült üstöt.

A magyar kormány 2014 márciusában szerezte vissza a kincsek egy részét. Fotó: MTI

“Öngyilkos” lett a kincseket megtaláló kiskatona

A kincsre a hetvenes évek közepén Polgárdi környékén talált rá Sümegh József. Az 1979-ben katonának bevonuló férfi négy-öt évig birtokolhatta a tárgyakat, egy részüket megpróbálta értékesíteni, elcserélni, míg a többit elrejtette. Valószínűleg végzetes hibát követett el, amikor ezek közül néhányat megmutatott feletteseinek, majd üzletelni kezdett az orosz és magyar tisztekkel. Nem sokkal ezután, 1980 decemberében meggyilkolták. Az akkori, elsődleges nyomozás szerint felakasztotta magát a kőszárhegyi Borbély-pincében, ahol a kincsei egy részét rejtegette. Családja egy percig sem hitte el, hogy a férfi öngyilkos lett: Sümegh ugyanis félt, hogy az életére fognak törni, ráadásul komoly tervei voltak, családalapításra készült. Semmi nem utalt tehát arra, hogy véget akarna vetni az életének. A rejtélyes halálesetet 1990-ben, a Legfőbb Ügyészség utasítására, emberölés gyanújával kezdte újra vizsgálni az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálata. Dézsy Zoltán első, Seuso-kincsekkel foglalkozó filmjében Tonhauser László nyugalmazott rendőr ezredes elmondta: hátráltatta az újraindított nyomozást, hogy tíz év telt el a gyilkosság óta, ennyi idő alatt a nehezen felkutatott tanúk is sokat felejtettek. A szakember szerint az eredeti helyszínelés felszínes volt, az ügyet ugyanis öngyilkosságnak állították be. Az azonban mégis tisztázódott, hogy a pince körüli nyomok szerint oda három ember érkezett, de már csak kettő távozott. Gyanúsnak és érthetetlennek találták, hogy a férfi a leszerelése előtt négy nappal lett öngyilkos, mivel az eljárás során megállapították, nagyobb beruházást, életének a megváltoztatását tervezte. 

Életben lehet az egyik gyilkos

A vizsgálódást a széles körű nyomozás ellenére évekkel később eredménytelenül zárták le, de 2012-ben nyereségvágyból elkövetett emberölés gyanúja miatt nyílt nyomozásként újraindították. Az eljárást folytató Nemzeti Nyomozó Iroda műkincsvédelmi alosztálya ugyanis olyan információk birtokába jutott, amelyek végre elvezethetnek a több évtizede történt haláleset megoldásához. Néhány évvel ezelőtt erről beszélt Vukán Béla alezredes, az alosztály vezetője is, aki hangsúlyozta, jól behatárolható személyi körben folytatnak adatgyűjtést és kihallgatásokat, valamint olyan korabeli dokumentumokat kutatnak, amelyek segítenek tisztázni, hogy az 1970-es, 80-as években milyen adatok merültek fel a kincs létezésével és Sümegh József halálával kapcsolatban. Vukán leszögezte, vannak személyek, akik értékelhető adatokkal rendelkezhetnek az eseményekről, ám közülük sokan még mindig hallgatnak. Dézsy a filmben pontosan rekonstruálta Sümegh halálát. A nyomozás során nemrég tanúként meghallgatott rendező szerint ennél többet már csak a tettesek tudhatnak. Hozzátette: sejteni lehet, kik követték el a bűncselekményt, de nem biztos, hogy mind a két gyilkos életben van.

Sümegh József halálának ügyében még mindig nyomozás van folyamatban. Fotó: Blikk

Profi módon zajlott a tárgyak külföldre juttatása

Továbbra is sok kérdés övezi tehát a kincsek történetét, amelyeknek több darabját az 1980-as évek közepén egy magyar férfi őrizte. Ő gondoskodott arról is, hogy az ezüsttárgyakat kicsempésszék az országból. Az illető tehetős gyűjtő volt, 1996-ban halt meg, titkát magával vitte a sírba. Dézsy dokumentumfilmjéből kiderül, hogy a nyolcvanas évek közepén F. István a volt honvédelmi miniszter fiától, Czinege Józseftől kért segítséget az ezüsttárgyak Nyugatra csempészéséhez. Czinege ezt nem vállalta, de összehozta a nagy valószínűséggel titkosszolgálati kapcsolatokkal rendelkező Shell-Interag vezetőjével, Gerő Lászlóval. A rendező egy közelmúltban adott interjújában utalt is rá, hogy a kincs külföldre szállítása profi módon történt, és a kinti értékesítést is professzionális műkincscsempész, titkosszolgálati emberekből és strómanokból verbuválódott csapat végezte. 

Elutasították a magyar állam keresetét

A tárgyak először Bécsbe, egy volt terrorista és ex-KGB-s kapcsolathoz, Halim Korbanhoz kerültek. Ausztriából azután szintén konspiratív módon Londonba juttatták a kincseket. Dézsy az interjúban kitért arra is, hogy egy angolnál, Lord Northamptonnál a mai napig biztosan van hét darab az ezüstleletekből, amelyekről a férfi pontosan tudja, hogy csempészett tárgyak. Az 1990-ben a New York-i Sotheby’s árverésén is felbukkanó leletegyüttesre a magyar állam 1991-ben jelentette be igényét, és perbe is szállt értük Northampton ellen. Beatrice Shainswit bírónő azonban 1993 novemberében meghozott ítéletében arra az álláspontra helyezkedett, hogy a kincs eredete nem bizonyosabb a döntéskor, mint a pereskedés kezdetén volt, így Magyarország igényét nem tartotta jogosnak. Dézsy a vele készült egyik beszélgetés során, valamint filmjében arról is említést tett, hogy egy magyar milliárdosnál tudomása szerint fellelhetők még eredeti Seuso-darabok. Szerinte az üzletember sokat segíthetne a kincsek magyar tulajdonjogának bizonyításában, ha elmondaná, mikor és hogyan került kapcsolatba a tárgyakkal. Ezért nyílt levelet intézett a vállalkozóhoz, aki visszautasította a rendező állításait.

Az orosz vonal is szóba kerül Dézsy Zoltán dokumentumfilmjében. Fotó: Blikk

Az orosz szál

A magyar állam 2009-ben pénzjutalmat ajánlott azoknak, akik segítenek a Seuso-ügy megoldásában. Ezen felbuzdulva három, kiváló diplomáciai és titkosszolgálati kapcsolatokkal rendelkező férfi, Vári György, Kulcsár István, Mórocz László,­ valamint egy politikai összeköttetésekkel rendelkező civil, S. Sándor felajánlotta a Hiller István vezette kulturális tárcának, hogy közreműködnek két tárgy, egy kancsó és egy kézmosó hazahozatalában Moszkvából. A filmben bemutatják Vári György S. Sándornak írt összefoglaló levelét, amelyben az szerepel, hogy az Információs Hivatal akkori főigazgató-helyettese, Dobókay Gábor tábornok kijelölte egy Antal keresztnevű emberét konzultációra, akivel Vári többször találkozott, és beszámolt neki az ügy addigi állásáról. Azt is írta, hogy az „orosz vonal” nagyon valószínű, ugyanakkor javasolták, hogy várjanak a 2010-es választásokig, mert a szocialista kormányzat „nem túl motivált az ügy fejlesztésében”, és ha nem lehet három hónapig realizálni az ügyet, akkor „nekik nem sürgős, mert nem akarják kikaparni a gesztenyét a következő Fidesz-kormánynak, hogy learassa annak politikai és médiasikerét”. Vári pedig eljutott Moszkváig, ahol igyekezett megállapodni az ezüsttárgyakról. Az ár több millió euró lett volna, és ehhez az orosz fél perdöntő tanút, egy volt szovjet katonát is ígért, aki igazolta volna, hogy a tárgyak Magyarországról kerültek hozzájuk. Vári azonban nem sokkal később magas lázzal kórházba került, majd meghalt. Követte őt Mórocz László is, aki közlekedési balesetben hunyt el, Kulcsárt pedig, aki meg volt győződve róla, hogy barátait meggyilkolták, otthonában érte a halál. Szomszédja talált rá a kertben: agyvérzést kapott. Már csak a csoport negyedik tagja, S. Sándor van életben, aki azonban elérhetetlen. A filmből kiderül még, hogy Váriék akciója miatt Laborc Sándor volt NBH-főigazgató ellen nyomozás van folyamatban. Dézsy a Pesti­Srácok.hu-nak ezzel kapcsolatban annyit mondott, Váriéknak a visszaszerzési akcióra szolgálati körökből adtak néhány millió forintot, amivel később nem tudtak elszámolni, már csak azért sem, mert az érintettek S. Sándor kivételével meghaltak. A rendező szerint most S. Sándoron keresik a pénzt. Dézsy Zoltán portálunknak elmondta, Hiller Istvánnal is felvette a kapcsolatot, aki a Seuso-ügyben tett lépéseikről nem akart beszélni, mivel szerinte államtitkot képeznek.

Forrás: Magyar Idők, fotó: magyarhirlap.hu