Szlovákia orvosokat és ápolókat kért segítségül a többi európai országtól, lakosságarányosan ott halnak bele legtöbben a koronavírusba, és lassan maga alá temeti a járvány az országot. Sokan nem értik, mi történhetett a tavasszal még elvileg bámulatosan védekező országgal. A kérdés valójában két kérdés: hogy állhattak tavasszal olyan jól, illetve hogy állhatnak most ilyen rosszul? Nem beszélve arról, miért csökkent, majd nőtt meredeken az aktív fertőzöttek száma idén, amikor az új fertőzöttek napi száma nem változott érdemben.
Egészen tavaly októberig bezzegországként magasztalta a sokat tesztelő Szlovákiát a magyarországi baloldal és az önmagát szakmainak kikiáltó baloldali sajtó. A fertőzöttek számában hasonlóan álltak, mint a többi környékbeli ország, csak a koronavírusos halottak ehhez képest kirívóan alacsony száma volt szembeszökő. A jobboldali sajtóban nem egyszer megjelent már tavasszal ennek a rém egyszerű statisztikai oka: Magyarországon minden halott, akinek a szervezetében jelen volt a koronavírus, bekerül a járványstatisztikába, azaz nálunk például George Floyd haláláért sem a rendőrséget, hanem Orbán Viktort okolná az ellenzék, Szlovákia viszont csak a koronavírus miatt végzetes tüdőkárosodást szenvedett halottakat könyvelte be. Maga Müller Cecília is számtalanszor elmondta korábban, hogy az alapbetegség nélküli koronavírusos halottak száma Magyarországon a statisztikában rögzített halottak négy százalékát tette ki. Ilyen fénytörésben már akkor, a „szlovák csoda” idején is kevesebben haltak bele a járványba idehaza, mint Szlovákiában, de hát ilyen apróságok, mint a valóság nem szokták kedvüket szegni a nyílt társadalmi propagandistáknak.
A kormányellenes sajtó a tényektől nem zavartatva harsogta, hogy Orbán így meg úgy, bezzeg Szlovákia. Aztán abban a Szlovákiában, ahol amúgy elvileg alig volt halottja a járványnak, egyszer csak kezdtek nem elférni a holttestek a kórházakban, és külön hűtőkocsikat kellett beállítani a kórházi udvarokba. Nem lehetett többé a statisztikai bűvészkedéssel elfedni a valóságot. Ezért aztán változtattak a módszertanon, és a magyarhoz hasonló nyilvántartásban hirtelen már nemcsak a valóságban, de papíron is sok áldozata lett a járványnak.
A nyílt társadalmi sajtó önjelölt szakmai zsenijei azóta sem számoltak el vele, hogy nyeretlen kétévesként ültek fel egy egyszerű trükknek, és úgy csodálták Szlovákiát – a magyar kormányt kárhoztatva –, mintha ezért fizetnék őket.
Mindennemű önreflexió nélkül közölnek bármit és annak az ellenkezőjét is. Fotó: PS-összeállítás
Ha megbuknak az egyik hazugsággal, elővesznek egy másikat
Szlovákia egyébként azóta sem hagyott fel a statisztika szemérmetlen kozmetikázásával. Miközben egy hónapja folyamatosan kettő-háromezer között ingadozik a napi új fertőzésszám, az aktív fertőzöttek száma nem állt be egy szintén nagyjából állandó sávba, ahogy ebből várható lett volna, hanem január 10. és február 10. között minden ok nélkül meredeken csökkent ötvennyolcezerről tizenkétezerre, utána viszont minden ok nélkül meredeken növekedni kezdett, mostanáig harmincegyezerre. Illetve mégiscsak volt ennek oka: elkerülni azt a teljes beégést, hogy néhány nappal később már több lett volna a gyógyult, mint ahányan addig összesen megfertőződtek. Az új fertőzöttekhez ugyanis csak azokat számolták hozzá, akik pozitív PCR-tesztet produkáltak, viszont azokat is gyógyultnak számították be, akik produkáltak egy pozitív, ilyen téren elég megbízhatatlan antigén-tesztet, majd letelt a karanténidejük. Márpedig antigén-tesztből van rogyásig Szlovákiában, hiszen az amúgy semmi érdemleges hozadékkal nem bíró tömeges teszteléseken is ilyenekkel fárasztják pár hetente a lakosságot.
A felsülés után le is szedték a vonatkozó grafikonokat a koronavírussal kapcsolatos kormányzati tájékoztató honlapról, a Worldometers oldalon viszont fent vannak. Az Egészségügyi Információs Központ (NCZI) előbb a beruházási minisztériumra mutogatott mint a honlap működtetőjére, aztán a minisztérium közölte, hogy ők az NCZI-től kapják az adatokat. A gyógyultak számát azóta sem, vagyis lassan két hete nem közli a szlovák kormányzati oldal. És ez a Szlovákia határoz meg rizikós és kevésbé rizikós országokat az utazók belépése szempontjából…
Tavaly ősszel alaposan meglódult a halálozási statisztika a függetlenobjektív média bezzegországában (forrás: Szlovák Köztársaság Statisztikai Hivatala)
Összefoglalva: a szlovákok tavasszal elhallgatták a koronavírusos halottak elsöprő többségét, most pedig jelentősen felülálmodták a gyógyultak számát.
Úgy kapaszkodnak a tömeges tesztelésbe, mintha semmi más reményük nem lenne
A nyakra-főre hamisított statisztikai adatok káosza nem könnyíti meg a döntéshozók helyzetét sem, akik eleve végiglazázták a nyarat, mintha nem is tartottak volna a második hullámtól. Könnyen lehet, hogy nemcsak a lakosság, de már a vezetőség sem tudja pontosan, minek higgyen és minek ne. Ezt erősíti Igor Matovič miniszterelnök tegnapi kijelentése is:
Amikor az első hullám idején én irányítottam az országot, a legjobbak voltunk a világon, most a tudósok irányítják, és a legrosszabbak vagyunk.
Ezek szerint neki még mindig nem szólt senki, hogy az Egészségügyi Információs Központ végighazudta az elmúlt egy évet, és majd beledöglött, hogy úgy tett, mintha nem lennének áldozatai a járványnak.
Úgy tűnik, Matovič kormányfőnek nemcsak a járvánnyal kell megküzdenie, hanem elcsalt statisztikákkal is. Fotó: magazin1.sk
A szlovák hatóságokat és a magyarországi baloldalt leszámítva már mindenki jó ideje tudja, hogy a tömeges teszteléssel nem lehet olyan információhoz jutni, amely segítene a járvány megfékezésében, így az csak arra jó, hogy a többórás sorban állás alatt kiválóan meg tudják fertőzni egymást az emberek. Már csak a nyílttársadalmi propagandamédia nem kattant le a „tesztelni, tesztelni, tesztelni” megbukott bölcsességről itthon. Szlovákia viszont nagyon bevásárolhatott a megbízhatatlan antigén-tesztekből, ugyanis lassan tizenkétmilliót ellőttek ebből, és még mindig nem adták fel az országos teszteléseket. Külön poén, hogy helyi fertőzöttségtől függően hét, tizennégy, illetve huszonegy napnál nem régebbi negatív tesztekhez kötik a munkahelyre és iskolába bejárást, illetve Szlovákia területére beutazást.
Egy két-három hetes negatív antigén-teszt nagyjából annyit ér a koronavírus ellen, mint Karácsony Gergely bármelyik önsajnáltató Facebook-posztja a Lánchidat megevő rozsda ellen.
Senki nem érti már a korlátozásokat
A járvánnyal kapcsolatos teljes szabályozástörténet körülbelül ennyire megfontolt és magabiztos. Kapkodás, sokszor egymásnak ellentmondó hatósági rendeletek, októberben erős szigorítás, novemberben enyhítés, decemberben újra szigorítás, a január 1-től hatályos szigorítást például csak december 31-én jelentették be, sokféle kivétel a kötelező karantén meg a kötelező tesztelés alól. A szlovákiai emberek már nagyjából lemondtak arról, hogy lesz még követhető rendszere a korlátozásoknak, nem csoda, hogy a hatósági fenyegetőzés ellenére is jó ideje mélyponton van a morál a korlátozások betartását illetően. A tucatjával gyülekező, együtt bandázó fiatalok, a tömeges házibulik, a pozitív teszt birtokában a boltokban grasszáló emberek éppen úgy hozzátartoznak az ország jelenlegi képéhez, mint a boltban a száját sállal sután takargató, maszk nélküli vásárló vagy a csemegepult mögött maszkból kilógó orral kiszolgáló személyzet. Mivel semmi értelem nem tükröződik a szabályozáson, a bezártságtól amúgy is besokallt emberek sem érzik úgy, hogy értelme lenne betartani azokat. Még azt is találgatniuk kell, hogy el lehet-e menni orvosi kivizsgálásra negatív teszt nélkül, vagy sem.
Aki nem kapta el a tömött sorban a koronavírust, annak is kiváló alkalom volt a megfázásra az órákon át ácsorgás a hidegben az országos tesztelések során.
Összeomlás szélén a szlovák egészségügy
A kényszeres adathamisítás ráadásul csak a történet egyik oldala. A másik, hogy valóban nagy baj van Szlovákiában. A kórházak a teljesítőképességük határán imbolyognak, az orvosok és az ápolók rendkívül kimerültek, és maguk is félnek a fertőzéstől. A dunaszerdahelyi kórházban például összesen három lélegeztetőgép van, abból egyet mindig szabadon kell tartani, hátha behoznának egy nagyon súlyos állapotban lévő fiatal beteget. Ezért alaposan mérlegelniük kell az orvosoknak, hogy kit tesznek lélegeztetőgépre, illetve ahhoz hasonló, kisebb hatásfokú gépre.
Szórványosan olyan hírek is érkeztek több helyről, hogy amikor egy-egy térségben túlterhelt volt a mentőszolgálat, akkor hatvan év fölötti beteghez a hívás ellenére sem mentek ki a mentők.
Szigeti Gergely, a most az egyik legfertőzöttebb helynek számító Dunaszerdahelyen praktizáló körzeti orvos elmondása szerint csak februárban a hozzá tartozó páciensek nagyjából tíz százaléka megfertőződött koronavírussal. Szavai szerint az orvosok csak korlátozott támogatást kapnak az államtól, jellemzően inkább maguknak kell beszerezniük a szükséges védekezési eszközöket. Az oltásból is kihagyják őket, oltási központokban zajlik a folyamat, aminek lehetséges oka, hogy nem áll rendelkezésre annyi vakcina, amennyit értelme lenne kiosztani az orvosoknak.
Az oltás ügye önmagában is kezd bohózatba fulladni, miután éppen úgy kínos koalíciós cívódás és egymásra mutogatás terepe lett, mint korábban a korlátozások kérdése. Előbb csak az EU gyógyszerügynöksége által jóváhagyott vakcinában gondolkodtak, aztán akkora bajban voltak, hogy mégis akarta Matovič az oroszt is, ám ezt megfúrta a korábbi elnök, Andrej Kiska által alapított szélsőliberális koalíciós párt, aztán jelenlegi állás szerint mégis jöhet az orosz vakcina, persze ez a szlovákiai instabilitást ismerve bármelyik pillanatban újra változhat. Amíg a többi ország ahogy tudja, úgy szerez be minél több vakcinát, Magyarország pedig már hónapok óta tárgyal ez ügyben több gyártóval, Szlovákia még mindig azon spekulál, hogy mit akar és mit nem. Sosem volt ez mintaország, csak a magyarországi ellenzéki sajtónak létszükséglet mindig minden ügyben a kormánnyal szembeállítható, bezzegelhető ellentétpár. A szlovák csoda csak hazug papírokon és hazug fejekben létezett.
Vezető kép: bloomberg.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS