
Hosszú volt a hétfőről keddre virradó éjszaka Simicska Lajos oligarchának, aki Veszprémből hazafelé tartva kedvenc feliratával rondított össze több kormányzati Soros-plakátot. „Művei” előtt meg is örökítette magát, és a 444.hu által közzétett képek tanúsága szerint rendkívül elégedett volt önmagával. Körülbelül, mint egy óvodás, aki játékot tett az óvónéni zsebébe…
Simicska Lajos kedd hajnalban Budapestről tartott haza Veszprémbe, amikor úgy döntött, ismét plakátokra fújja: Orbán egy geci – írta a 444.hu. Ezúttal nem a saját plakáthelyeit graffitizte össze, mint októberi akciójakor, hanem a nemzeti konzultációt népszerűsítő Soros-plakátokat.

Forrás: 444.hu
A Soros által finanszírozott 444.hu az oligarcha környezetéből úgy értesült: Simicskát régóta zavarták a Soros-plakátok. Simicska úgy értelmezte: mivel a plakátokon ott van, hogy „Ne hagyjuk szó nélkül”, ezért neki is hozzá kellett szólnia. Bár a feliratok alig látszanak, annyi azért kivehető, hogy Simicska Lajos ezúttal is pontot tett a nyomtatott nagy „I”-re…

Forrás: 444.hu
Emlékezetes, október 3-án a saját veszprémi plakátjaira firkálta ugyanezt az irodalmi stílusú szöveget az oligarcha. Az akkor közzétett képeken az látszik, hogy Simicska zakója úgy néz ki, mintha beborult volna néhányszor az útmenti árokba. És lehet, hogy ez pontosan így is történt, ugyanis a hírek szerint a bosszúszomjas oligarcha alaposan a pohár fenekére nézett aznap. Íme, Simicska és a mocskos zakó október 3-án:

Fotó: Helyi Válasz
Forrás, vezető kép: 444.hu
Voncsicsi
2017-11-28 at 21:06
Kérem tisztelettel a simicska stílusában kommentelőket kimoderálni. Nyafogjanak a kocsmában, hogy nincs szólásszabassssság.
Kéfa
2017-11-28 at 20:16
Az összesített közvélemény-kutatások szerint a jobbik idén nyár óta szinte hónapról-hónapra lejtmenetben van.
Ez valóban több tízezer ember véleménye lehet.
Csak úgy dübörög a plakátkampány. 🙂
Megtekinthető: kozvélemenykutatok.hu
Dino Rino
2017-11-28 at 18:22
Mind addig mig ilyen birkak uraljak az ellenzeket addig jo Magyarorszagnak.
Hugyos Lajcsi tudja hogy kell lejaratni az ellenzeket.
Gáspár Anett
2017-11-28 at 14:53
Ahol nagy a SZŰK-ség, ott közel a SEGG-ítség. 😉
Gáspár Anett
2017-11-28 at 14:47
Húgyos Lajcsi megállt a pihenőnél, mert nagyon feszítette a szükség…
😛
Krisztina
2017-11-28 at 13:49
Szerintem te nem Magyarországon élsz. Egy állításod sem igaz. Egy: nem g…, kettő: csak is Magyarország érdekét tartja szem előtt, három: még semmit nem adott el, főleg nem rubelért, az édesanyját meg hagyjuk ki. szóval te is egy vádaskodó, acsarkodó, érdemi dolgot nem tudó, hozzászóló vagy.
Tehetős Totó
2017-11-28 at 13:36
Igazi gecizellált műveltségű…
Gáspár Anett
2017-11-28 at 14:54
Tipikus proli.
Kéfa
2017-11-28 at 12:04
Megható vallomás, egy érzékeny művészlélek alkotása. 🙂
Kéfa
2017-11-28 at 13:34
Találgatom, ez kanárikalitka- vagy csak egyszerű strandsatyisárga lehet?
Kéfa
2017-11-28 at 14:29
Nézegettem az alkotóról készült fotót, ajkán a pajkos mosollyal, szerintem ez lehet akár olyan összekaccsíntós mosoly is. Talán a régi idők járhattak az eszében, visszahúzhatja a szíve?
Mindenesetre szerintem pedig az alkotóművész, bármilyen helyzetében is toronymagasan veri a vele szóba hozott alakulat bármelyik vezetőjét. Alkotói munkában mindenképp.
Alexxx
2017-11-28 at 11:36
A grafittizés kézlevágással büntetését már évekkel ezelőtt javasoltam.
Csitos László
2017-11-28 at 11:29
Kedves Lajos!
Amíg Te “nyerted” az összes létező pályázatot, addig semmilyen gond nem volt. Most minden “csatornád” arról karattyol, hogy milyen felháborító, hogy más nyeri ezeket! Ha már sikerült milliárdokat összeharácsolnod (én egyáltalán nem irigylem) akkor inkább költsd hasznos dologra,(pl. a HAZA javára?!) – és ne erre a piti, kicsinyes, aljas bosszúra.
Colin MacLeod
2017-11-28 at 11:28
Minden tűzoltó buzeráns? Nem, csak 10-ből 9.
Élj nemi életet anyáddal vagy apáddal, te kretén.
Névtelen
2017-11-28 at 11:27
Egy okos és ügyes embert ilyen mélyre juttatott a mérhetetlen, kezelhetetlen kapzsisága.
Colin MacLeod
2017-11-28 at 11:27
Én anyádat festeném át egy kis kromofággal, te véglény.
Névtelen
2017-11-28 at 11:25
Vajon Lőrinc mikor kapja elő a festékszóró sprayt
Colin MacLeod
2017-11-28 at 11:30
Amikor anyádat orálisan fixálja. Reméljük a te szádat is elkeni Lőrinc.
gecihuszár
2017-11-28 at 11:15
Az orbán valóban geci. Ez köztudomású !
Colin MacLeod
2017-11-28 at 11:26
Anyád legyen fradibusz!
Tehetős Totó
2017-11-28 at 11:28
A gecihuszárok közt?
Névtelen
2017-11-28 at 11:51
Olyan gecihuszár mint te?
Névtelen
2017-11-28 at 11:00
És valóban az…
Colin MacLeod
2017-11-28 at 11:29
És te mi vagy? Te véglény! Egy bűzlővégtermék.
k
2017-11-28 at 10:54
Simicska te fekália vagy ,tehát abból ,mert egy normális ember sötét kifejezéseddel élve abból is van ,tehát ondóból is ,nem úgy mint te alkoholista szaralak vagy ,szarból.
laja46
2017-11-28 at 13:21
Amikor Simicska a fideszt támogatta és biztosította az elmúltnyócévben annak a túlélését, akkor is azt mondta rá a fideszes banda, hogy “Simicska te fekália vagy ,tehát abból ,mert egy normális ember sötét kifejezéseddel élve abból is van ,tehát ondóból is ,nem úgy mint te alkoholista szaralak vagy ,szarból”.
Aladin
2017-11-28 at 10:37
Ez az ember megbolondult, mostmár biztos, hogy Simicskát Orbán teszi a sirba. Annyira a szivén viseli Orbánt, hogy ebbe fog belepusztulni. Akármit csinálnak a jobbikkal semmit sem tudnak elérni. Ami nagyon fájó Simicskának, hogy a jobbbikkal még a legkisebb mini pártok sem akarnak szóba állni. A pénz meg csak szépen folyik folyik mint a duna. Az öngolok meg csak szaporodnak-szaporodnak.
khm
2017-11-28 at 17:15
Ideje lenne gyógykezeltetni,mielőtt ön és közveszélyes lesz.
laja46
2017-11-29 at 16:14
Együtt Orbánnal Grazban!!!!!